DK: Semmi értelme azokról az uniós szankciókról konzultálni, amelyeket Orbán Viktor megszavazott

2022. szeptember 22. 18:50

Az ellenzéki párt szerint „a kormány milliárdokat szórna el az aktuális hazugságai terjesztésére”.

2022. szeptember 22. 18:50
null

Az ellenzéki párt az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az újabb nemzeti konzultációra reagált, amelyet a Fidesz és a KDNP kezdeményezett. 

A DK azt írta: Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető bejelentette, hogy „hiába a megélhetési válság és az állítólagos kormányzati spórolás”, újabb nemzeti konzultációt indítanak, ezúttal a szankciókról.

Miközben a magyar családok azt számolgatják, hogy hó végén a hétszeresére emelt rezsit fizessék be vagy bevásároljanak, miközben a szülők azért aggódnak, hogy megfázik-e majd a gyerekük a fűtetlen is „a kormány milliárdokat szórna el az aktuális hazugságai terjesztésére” – fogalmazott a DK.

Az ellenzéki párt szerint

„Ha majd lesz pénz az iskolák felfűtésére, ha majd lesz pénz a családok rezsiköltségeinek csökkentésére, ha majd lesz pénz a pedagógusok bérének megemelésére”, akkor Orbán Viktor megírhatja a magyaroknak, hogy „azért szavazta meg a szankciókat, mert valójában nem a háború, hanem az Orbán-kormány a megélhetési válság oka” – olvasható a közleményben.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
figyelő4322
2022. szeptember 23. 08:01
Öröm látni, a Fletó még az árnyékból is kikandikál néha... Viszont a VILLÁGOSSÁG... - vagy elvakítja. - vagy még mindig pont olyan Böszme, mint mindig is volt!
Ninini
2022. szeptember 23. 04:48
Azon kurvaritka esetek egyike, amikor kénytelen vagyok én is megkérdőjelezni a konzultációt. Vaaaagy nem tudunk mindent és erre még szükség lesz. Hogy a DK mem tud szöveget érzelmezni, az nem új.
Ninini
2022. szeptember 23. 04:45
Dupla
Teréz A Piréz
2022. szeptember 22. 22:29
Ti csak tekergessétek a lábbal hajthatós kisautó kormányát a játszótéri KRESZ-pályán. Forgalomba nem mehettek, nem kaptatok jogsit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!