Gyurcsány Ferenc: Primitívek, el kell tőlük köszönni

2022. szeptember 12. 11:38

A volt MSZP-s miniszterelnök szerint „az egykori Bibó kollégista fiúk alkalmatlanok egy mai társadalom vezetésére”.

2022. szeptember 12. 11:38
null

„A nemzet ereje” címmel írt bejegyzést hétfőn a DK elnöke közösségi oldalán. Bejegyzése elején azt a kérdést tette fel, hogy „mitől erős a nemzet?” „Mert nagy területe van, mint például Oroszországnak? Mert sok olaja van, mint mondjuk Szaúd-Arábiának? Mert sokan lakják, ahogy Indiát is?” – sorolta Gyurcsány Ferenc. „Gondolom, ezek is fontosak lehetnek” – tette hozzá, majd azzal folytatta, hogy „mi a helyzet a Magyarország területének felét se kitevő Hollandiával, ahol ugyanakkor az egy lakosra jutó jövedelem háromszorosa a mienknek?”

A bukott miniszterelnök hozzáfűzte, hogy bár az „Orbán kormánya saját állítása szerint család- és gyerekbarát”. ugyanakkor 

Gyurcsány felidézte, hogy az „Orbán kormánya szerint a nemzet megtartó ereje azon múlik, hogy egyre többen legyünk. Ehhez képest másfélszer annyian halnak meg, mint ahányan születnek” – írta a posztban. „Koraszülöttek mentőjébe nincs gázolaj és ápoló. Kevés a bölcsőde. Nincs elegendő tanár. Aki marad, annak nincs önállósága. (...) Nincs jó minőségű, olcsó étkezés az iskolákban” – sorakoztatta fel a baloldali pártok kormánnyal szemben rendszeresen felmerülő kritikáit a volt kormányfő.

„El kell tőlük köszönni”

Mindezek után leszögezte, „intellektuális silányság, törzsi, primitív gondolkodás azt hinni, hirdetni, hogy a nemzet ereje elsősorban tagjainak számosságából ered”. Majd kijelentette, az „egykori Bibó kollégista fiúk alkalmatlanok egy mai társadalom vezetésére”.

 – hangoztatta a DK elnöke. „Nekünk meg készülni kell” – zárta a szokásos módon gondolatait Gyurcsány Ferenc.

Kapcsolódó

Azt mondja Gyurcsány, hogy el kell köszönni a kormánytól
Ennek az országnak nem „forró őszre”, polgárháborúra van szüksége, hanem békére.
Bővebben...

Nyitókép: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala

Összesen 180 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jooee
2022. szeptember 12. 20:22
Erre a részeges disznóra még a kutyámat sem merném rábízni. Ez a tróger már bizonyított. Max. eladná a kutyaházat a kutya feje fölül a pénzt meg elinná.
No comment no cry
2022. szeptember 12. 19:36
Te Feri! Nem tudom feltűnt-e, hogy van 323ezer követője a facebook oldaladnak, de posztjaid olyan 10-12ezer like ot érnek el csak maximum. A többség pedig inkább olyan 5-6ezer like-os, vagy kevesebb. Ennyire elegek a szilvórium Ciceró szónoklatai.
Villanyszerelő
2022. szeptember 12. 19:34
Ez tényleg meghülyült!!!
szabadelvűnemzetikonzervatív
2022. szeptember 12. 19:25
Gyurcsány elvtárs! Egyszer majd kérünk magától valamit! Készüljön.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!