„Cukor az élet, csak meg kell tanulni szopni” – írta az Ezalényeg, majd az amerikaiak hozzávágtak 1 milliárd forintot

2022. november 24. 08:57

Megkerestük a Korányi Dávid által vezetett, Francis Fukuyama, Kati Marton, Anne Applebaum nevével fémjelzett amerikai szervezetet, megérte-e támogatni az álhírterjesztő, nőgyalázó portált.

2022. november 24. 08:57
null

Szerdán kiderült, hogy az eddig ismert összeghez képest jóval több, 3 milliárd forintnyi amerikai támogatás érkezett a baloldal választási kampányába az Action for Democracy nevű szervezeten keresztül.

A Nemzeti Információs Központ állítása szerint egyértelmű kapcsolatok mutathatók ki az Action for Democracy és az Egyesült Államok kormányzata között.

Úszott a dollárban Bajnai köre, nagyba mentek az amerikai pénzek

Az elsődleges vizsgálatok megerősítették, hogy az Action for Democracy (AD) elnevezésű szervezet összesen 1.848.603.106 forint támogatást utalt a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) számlájára, nyolc alkalommal. Ebből az összegből az MMM március-július között mintegy 1,4 milliárd forintot fizetett ki a DatAdat csoportnak. (A DatAdat GmbH 1,411 millió forintot, a DatAdat Professional Kft. 11,7 millió forintot, a Datapraxis OÜ 1,4 millió forintot kapott.)

De érkezett pénz az Action for Democracy nevű tengerentúli szervezettől közvetlenül a DatAdat-hoz is. A jelentés szerint az amerikaiak 147 millió forintot pumpáltak a közvetetetten Bajnai tulajdonában álló cégbe. A DatAdatnak egyébként Bajnai egyik cégén túl Szigetvári Viktor (Bajnai volt kabinetfőnöke) és Dessewffy Tibor (szociológus, „Gyurcsány-Bajnai korszak emblematikus agytrösztje”) is a tulajdonosa, az ügyvezetője pedig Bajnai korábbi titokminisztere, Ficsor Ádám.

A balos propagandaoldalhoz is jutott 1 milliárd forintnyi amerikai támogatás

Fontos részlet, hogy az Oraculum 2020 Kft. is kapott 1 milliárd forintot az amerikai szervezettől. Az Oraculum 2020 Kft. az EzaLényeg.hu balos országos propagandaportál kiadója. A cégről azt érdemes még tudni, hogy a tulajdonosa ifj. Páva Zoltán, aki korábban a Gyurcsány és Bajnai kormányok tanácsadója volt. 

Az Ezalényeg hazugságok terjesztése miatt például

Gulyás Gergellyel szemben már pert is veszített. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azért perelte be a lapot, mert azt terjesztették róla és az édesapját akkoriban elvesztő Koncz Zsófia országgyűlési képviselőről, hogy viszonyuk van egymással. Mivel a portál állításai alaptalanok voltak, a pert Gulyás megnyerte. A miniszternek egymillió forint sérelemdíjat ítélt meg a bíróság, a pénz sorsáról pedig a szintén alaptalanul meghurcolt Koncz Zsófia döntött. A fideszes országgyűlési képviselő, államtitkár szerint a pénz a legjobb helyen ez a választókerületének egyik mentőállomásánál lesz, így kérésére Gulyás Gergely miniszter a tiszalúci mentősöknek adományozta ezt az összeget, amelyet a LUCAS mellkaskompressziós eszköz beszerzésére fordítottak.

Nőgyalázásban is jeleskedtek Francis Fukuyama kedvencei

„Cukor az élet, csak meg kell tanulni szopni” – ezzel a felvezetéssel osztotta meg a közösségi médiában az Ezalényeg a Rácz Zsófia akkori helyettes államtitkárt lejárató cikkét még 2020 március 4-én. 

Az Action for Democracy nevű szervezetet egyébként Korányi Dávid vezeti, aki korábban Bajnai Gordon egykori miniszterelnök tanácsadója és államtitkára volt, de dolgozott Karácsony Gergely városdiplomáciai tanácsadójaként is. Korányiról és eddigi teljesítményéről itt olvashat bővebben.

Érdemes viszont megnézni, hogy Korányin túl kik köthetők Action for Democracy nevű szervezethez. A szervezet tanácsadó testületének elnöke Kati Marton író, és tagja többek között Francis Fukuyama, a Stanford Egyetem politikatudósa, Timothy Garton Ash, az Oxfordi Egyetem történészprofesszora, Timothy Snyder, a Yale Egyetem történészprofesszora, Anne Applebaum újságíró, Zeid Ra’ad Al Husszein, az ENSZ korábbi emberi jogi főbiztosa, Rafał Trzaskowski Varsó polgármestere és Wesley Clark, a NATO volt európai főparancsnoka. A honlapjukon pedig azt írják magukról, hogy „a gyűlölet, a félelem és a kirekesztés elleni küzdelem érdekében támogatással segítjük a civil társadalmat és a független médiát”.

A Mandiner levélben fordul szervezethez, valamint a tanácsadó testület tagjaihoz, megkérdezzük, ők tanácsolták-e az Ezalényeg.hu-t kiadó cég támogatását, tudtak-e arról, hogy milyen cikkek jelennek meg az oldalon, összeegyeztethető-e a támogatás a gyűlölet elleni missziójukkal, független médiának tartják-e a portált, valamint konkrétan hogyan kommentálják, miként értelmezik azt a bejegyzést egy fiatal női politikus kapcsán, hogy „cukor az élet, csak meg kell tanulni szopni” . Amint válaszolnak, jelentkezünk.

Nyitóképen: Korányi Dávid és Karácsony Gergely. Forrás: Facebook

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
erdei nyezega
2022. november 26. 19:54
hiába befolyásolták!...mégse sikerült!.....patkány zsidó cionista bolsevikok!.......2/3 a konzervatívoknak!....
zuriktodor
2022. november 25. 06:21
Hazaáruló banda. Az SZDSZ él.
madar299
2022. november 25. 05:50
Korányi úgy néz ki, mint aki a majmok bolygójáról érkezett.
Lami66
2022. november 24. 15:38
Annyi pénzt tolnak ezekbe, hogy kint rájönnek, olcsóbb ráuszítani az ukránokat a magyarokra, aztán majd azok elvégzik az orbánmentesítés piszkos munkáját
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!