Jámbor András nekiment noÁrnak

2022. november 06. 19:28

Az ellenzéki politikus – többek között – megkérdezte azt noÁrtól, hogy „nem lehet, hogy az legitimálja a rendszert, hogy a Fidesznek annyi támogatója van jelenleg, amitől legitim a rendszer?”

2022. november 06. 19:28
null

NoÁr még november 2-án posztolt a Facebook-oldalán. Bejegyzésében kifejtette, hogy igazi rossz színház a parlementi vitanap az oktatás helyzetéről, mert azzal „demokratikusnak hazudja magát a Fidesz rendszere, az ellenzék pedig asszisztál ehhez a hazugsághoz”, illetve hozzátette

Ezen poszt kapcsán tett fel noÁrnak 12 kérdést Jámbor András, amelyeket változtatás nélkül közlünk:

  1. Ha a vita demokratikus eszköz, akkor fel kell-e adni a vitát, mint eszközt, vagy éppen minél többször használni kell, ha demokratikusabb országot akarunk?
  2. Ha szerinted a Parlament egy színjáték, amivel a Fidesz demokratikusnak hazudja a rendszert, mit gondolsz arról az állításról, hogy a tüntetések is legitimálják a rendszert, hiszen azt mutatják, mintha nem lenne gond és bárki szabadon kifejthetné a véleményét?
  3. Nem lehet, hogy a Parlament és a tüntetés is csak egy eszköz, amit lehet jól és rosszul használni? De a lényeg a stratégiában elfoglalt helye?
  4. Nem lehet, hogy igazából nem azzal van probléma, hogy mi mikor és hogyan legitimálja a rendszert, hanem egyszerűen az legitimálja a rendszert, hogy a Fidesznek annyi támogatója van jelenleg, amitől legitim a rendszer?
  5. Nem lehet, hogy neked és nekem nem az a problémám valójában ezzel a rendszerrel, hogy legitim-e, hanem az amire ezt a legitimációt felhasználják, és ahogy ezzel a legitimációval (értsd felhatalmazás), visszaélve csak és kizárólag a hatalmuk újratermelésével foglalkoznak? 
  6. Nem lehet, hogy a legitimációs vita tehetetlensége helyett, inkább arra kéne rámutatni, amikor a rendszer nem az emberek érdekben kormányoz, mert valójában ez az, ami a legitimációjukat csökkentheti?
  7. Lehet-e a rendszer változtatni, ha folyton lecs@szük azokat, akik a szövetségeseink lennének? Lásd korábbi posztodat, amelyben a pedagógusoknak címezted, hogy legitimálják a rendszert azzal, hogy bemennek dolgozni? Nem lehet, hogy megérteni kell őket miért mennek be dolgozni, és úgy megpróbálni őket meggyőzni?
  8. Nem inkább a többség megteremtésére kéne törekedni, amelyben nem kizárni kell azokat, akik nem pontosan ugyanúgy gondolkodnak, mint mi, hanem megpróbálni őket meggyőzni?
  9. Nem lehet, hogy ha nem értük el azt, hogy a többség megmozduljon, azoké a célok mellé álljon, amit mi is gondolunk, akkor nem a többség a hibás, hanem egyszerűen nem jó a politikai, a kommunikáció, amit velük folytatunk?
  10. Ennek a kommunikációnak, nem a párbeszéd és egyébként nem pont a vita az alapja?
  11. Nem akkor járnánk jobban, ha egy ilyen vitanapot nem támadnál, hanem az ott elhangzó érveket, és vita pillanatokat kihangosítanád, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy még több érv és információ jusson el azokhoz, akik még bizonytalanok?
  12. A taktikai cél nem inkább a mozgalom támogatói körének lehetséges kiszélesítése kéne, hogy legyen?

Nyitókép: Mandiner Archív 

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Biivisz
2022. november 07. 16:43
Jámbor Andrásnak még egy Volkswagen kaefer - ha jól látom.
Thanos
2022. november 07. 10:08
És kapott válaszokat noártól?
Farkas Piroska
2022. november 07. 10:03
Két tapló!!!
Papamaci1957
2022. november 07. 09:35
Jaj de örülök, hogy eddig egyetlen kommentben sem szerepelt a hátradőlős kávé meg a minden pofon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!