Az ellenzék Pintér Sándort akarja meghallgatni a rendőrgyilkosság ügyében

2023. január 16. 11:25

Pintér Sándor belügyminiszter és Balogh János országos rendőrfőkapitány meghallgatását kezdeményezik.

2023. január 16. 11:25
null

Pintér Sándor belügyminiszter és Balogh János országos rendőrfőkapitány meghallgatását kezdeményezi a múlt héten, szolgálatteljesítés közben történt rendőrgyilkosság ügyében az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának két ellenzéki alelnöke.

Az MSZP-s Harangozó Tamás és a jobbikos Lukács László György az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy múlt héten szolgálatteljesítés közben elhunyt Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester és további két rendőr megsérült. A képviselők közölték, annak érdekében, hogy az Országgyűlés tájékoztatást kaphasson az ügy részleteiről, kezdeményezik az illetékes bizottság összehívását, valamint a körülményeket feltáró rendőrségi és belügyminisztériumi vizsgálat eredményéről a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány személyes meghallgatását.

Harangozó Tamás és Lukács László György szerint a múlt héten történt tragédia arra is felhívja a figyelmet, hogy rendőrök nap mint nap életüket kockáztatják az ország polgárainak biztonsága és nyugalma érdekében. A két ellenzéki politikus javasolja, hogy a meghallgatás terjedjen ki a körzeti megbízotti, járőr, pénzkísérő és vonatkísérő szolgálati forma szerint feladatot ellátó rendőrök testpáncéllal és testkamerával való ellátásának vizsgálatára is.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2023. január 16. 17:08
nem lábon, hanem főbe kellett volna lőni!
fogd a pénzt és kuss
2023. január 16. 13:46
minek?
dezilluzionista
2023. január 16. 13:09
Pintérerreisalkalmatlan.
Töki
2023. január 16. 12:20
Mélyen leszart ellenség! Azért van a büntetőeljárásban a vizsgálati szak, hogy ott a bizonyítékokat beszerezzék az esettel kapcsolatban! Majd a végén, a bírósági végzés/ítelet során kiderül minden. Addig nem kell mindenről, mindenkit tájékoztatni, mert sértheti a nyomozás érdekeit! Gondolom a seggfejek ezt már korábban is meglépték, és most joggal verik a tamtamot! Szaros Pisták!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!