Gyöngyösi Márton: A Jobbik nem érintett illegális pártfinanszírozásban

2023. június 27. 17:54

Az ellenzéki párt elnöke szerint a számvevőszék „politikai megrendelésre” próbálja pénzügyileg ellehetetleníteni a Fidesz riválisait.

2023. június 27. 17:54
null

Nyilvános vitára hívja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vezetőjét Gyöngyösi Márton, a Jobbik-Konzervatívok elnöke, európai parlamenti képviselője, hogy így tisztázza: pártja nem érintett illegális pártfinanszírozásban

Kedden, az ÁSZ székházánál tartott sajtótájékoztatóján a politikus arról beszélt: a múlt héten nyilvánosságra hozott számvevőszéki jelentéstervezetből kiderül, hogy pártja „a 2022-es kampányköltéseivel az utolsó fillérig elszámolt”, ahogy az is, hogy „másoknak a gyanús pénzügyi machinációja miatt” a Jobbikra is büntetést szabna ki az ÁSZ

Hangsúlyozta: ebből a dokumentumból és a Nemzeti Információs Központ jelentéséből is tudható, hogy

„A jelentéstervezet valótlanságokat állít”

Gyöngyösi Márton hangsúlyozta: a számvevőszék elnöke által előző napra összehívott egyeztetésen azért nem vett részt, mert „a jelentéstervezet valótlanságokat állít”, és ha „tárgyalgatnak” róla, azt a látszatot keltenék, hogy valami közük van az ügyhöz.

Mindenki feleljen azért, amit tett, tehát ha vannak olyan pártok, amelyek úgy gondolják, hogy nekik van elszámolni valójuk kampánypénzekkel, azok ezt tegyék meg! – sürgette Gyöngyösi Márton.

Úgy tűnik: biztos, hogy amikor egy választás közeledik, akkor az ÁSZ, amely a Fidesz kinyújtott karja és furkósbotja, a Jobbikot megbünteti – jelentette ki a politikus. Hozzátette, 2018 óta „már meg is szokták”, hogy a számvevőszék „politikai megrendelésre” megpróbálja pénzügyileg ellehetetleníteni a Fidesz riválisait.

(MTI)

***

***

Nyitókép: Gyöngyösi Márton Facebook-oldala

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
theseur
2023. június 28. 08:47
Mert a jobbik inkább listázóbbik.
masikhozzaszolo
2023. június 27. 22:38
Másik kávéház. Illetve Bajkál étterem és teaház. Semmelweiss utca sarok. KGB la. Semmi dollár! Rubel!
SzabóGéza
2023. június 27. 22:32
Hazudik a széderestes!!!! Kíváncsi vagyok hogy , DK-s egyetértek leszel, vagy nem leszel????:)))
darling
2023. június 27. 22:12
Azt hittem, egyenesen az amerikai nagykövetség előtt mossa a szennyest!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!