Már csak ez hiányzott! Amerikai pénzen (is) készít politikai újságot gyerekeknek a HVG Orbán-fóbiás publicistája

2023. augusztus 31. 15:07

Tóta W. Árpád állítja, fel van készülve arra,, hogy emiatt támadások fogják őket érni, de nem érdekli. Ő ugyanis „európai, öntudatos, egészségesen szkeptikus, kérdező gyerekeket” szeretne.

2023. augusztus 31. 15:07
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Ahogy média1 hírül adta júniusban, gyermekeknek szóló, politikával foglalkozó online újságot alapított Tóta W. Árpád publicista és Polyák Gábor médiajogász, az ELTE Médiatanszék vezetője. 

Tóta W. szerint ugyanis a gyerekeknek is joguk van informálódni a világ dolgairól, ahogy a portálon fogalmaz, „a mai politika vagy gazdaság semmivel sem veszélyesebb téma, mint a kovalens kötés vagy az Anjou-királyok kormányzása és pénzügyei. Ezek mind keményen bevasalt tananyagok – és hogy ez jól van-e így, az máris politikai ügy.” 

Ahogy az újabb generáció edukációját zászlóra tűző publicista fogalmazott, a portál indulása 

nemcsak a kormánysajtó rágalomáradatát váltotta ki, hanem a rajta élő szerencsétlenek zsigeri reakcióit is”.

Tájékoztatása szerint egy KisPolgár nevű telefonos applikációt hoznak létre, „amely nem dinoszauruszokról és pónikról mesél, hanem ugyanarról, ami apát és anyát foglalkoztatja.” Ahogy a Gulyáságyú című podcastban fogalmaz, azok, akik szerint nem kell a gyerekeket megmérgezi a politikával, azok hülyék. Szerinte ha számon kérjük az iskolában gyerekeken az Anjou- vagy Jagelló-királyok ügyeit, életét, a „mostani királyokról” is tudhatnak a gyerekek.

Már érkezik is a támogatás

Mivel az app a tervek szerint ingyenes lesz, a működtetést támogató modellben képzelik el. Nem is kellett sokat várni, egy neves támogató már jelentkezett is: 

az elmúlt időszakban a baloldal tavalyi kampányára, egész pontosan Márki-Zay Péter mozgalmának dollárokat juttató Action For Democracy. 

Ezt is ajánljuk a témában

A szervezet vezetője, Korányi Dávid a Média1-nek küldött közleményében tudatta, 2023-24-ben más projektek mellett Tóta W. médiavállalkozását is támogatni fogják. Korányi egyben azt is közölte, bár a 2022-es választási kampányban végzett tevékenysége miatt a kormánypárti sajtóban rendszeresen támadják a szervezetet, „nem hagyják magukat megfélemlíteni”. 

Tóta W. már meg is köszönte a dollárokat az A4D-nek. Ezzel együtt azt is írta, a magyar politika egyes szereplői további „rágalomhadjáratra, illetve riogatásra használják majd a támogatás tényét”, de ez különösebben nem érdekli őket. Sőt, még egy külön linket is beletettek a köszönő-anyagba, amelyben egyebek mellett előre reagálnak a támadásokra.

De miről is szól a KisPolgár?

Ahogy az oldalon a publicista kifejtette:

európai, öntudatos, egészségesen szkeptikus, kérdező gyerekeket szeretnének – „nem tudatlan alattvalókat, hanem kis polgárokat, akik nem is értik a feleselés kifejezést”.

„Meg akarjuk mutatni nekik Magyarország, Európa és a világ soks„zínűségét, és megértetni, hogy ez így szép, mert ők is beleférnek” – teszi hozzá az ismertetőben.

Az oldalon pár ízelítőt is lehet olvasni, hogyan is nézne ki egy napi hír: ezek között van olyan, amely a svéd NATO-csatlakozással foglalkozik, egy másik a gyermekvédelmi törvény kapcsán befóliázott könyvekkel – nem meglepő módon

ellenzéki olvasatban, a kormányra hárítva minden felelősséget.

Ami a hangnemet illeti, íme egy újabb idézet az oldalról: „Egy gyerek médiafogyasztását vagy ellenőrzik a szülei, vagy nem. Ha igen, akkor megmondhatják neki, hogy Kispolgárt olvasni tilos, mert túl okos leszel tőle. Ha nem, akkor a Kispolgár lesz a legkevésbé veszélyes tartalom, amivel találkozik. Hiszen bármikor kinyithat akármilyen pornóoldalt, vagy akár Bayer Zsolt blogját!

Aztán lesz csodálkozás, ha kihallatszik a gyerekszobából, hogy ócska proli maciputtony, taknyán-vérén durva anyád! Akkor már inkább Kispolgár, ugye?”

Nyitókép: YouTube/HVG

 

Összesen 197 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nyugati_Adam
2023. szeptember 01. 03:33
Tótát eddig sem tartottam komolyan vehető publicistának, hogy az egyéb szakértelmeinek hiányát már ne is említsem. Beleillik a liberál-bolsevik magyarországiak habzón gyűlölködő butaságába, de a politikai efebofília és pedofília még új irányzatként fertőz a balos és a liberál-bulvár LMBTQstb. ferdeség népszerűsítő szellemi pöcegödréből.
jostothu
2023. augusztus 31. 21:24
Ennek a nyomoréknak van gyereke? Egyszer megsértődött valamiért, és azóta süt belőle a gyűlölet. Igazi patkány.
tapir32
2023. augusztus 31. 19:49
Nem az atomizáció, hanem a kölcsönösen előnyös kompromisszumok viszik előre a társadalmat. A nyílt társadalom eszméje részben azon bukott meg, hogy atomizálta a társadalmat. Ideológiájában a társadalom illetve a történelem mozgatórugói az önzés, az irigység és a gyűlölet, amit eufemisztikusan versenynek nevez. A versenynek szabályai vannak amiket el kell sajátítani. Egy kultúra addig marad életképes amíg, képes fenntartani a belső ellentmondásait. A kultúra a normák és érdekek közti ellentmondásokat szabályok által kordában tartott formában őrzi meg. A szabályozott antinómia a kultúra normál állapota. Akik, a szabályokat akarják felrúgni azok, a kultúra rombolói, a szocializálatlanok. Az atomizáció célja egy könnyen befolyásolható, gyökértelen, gondolkodás nélküli tömeg előállítása. Csak a totalitárius társadalom tudja megvalósítani az egységet, a szürke egyformaságot, ami a tökéletes társadalmat jellemezné. Ha egy utópia megvalósul, az mindig totalitarizmushoz vezet.
tapir32
2023. augusztus 31. 19:48
Populista az, aki hisz a demokráciában és abban, hogy az emberek képesek a helyes döntéseket meghozni. A populizmus ellentéte az elitizmus. Az elitizmus a néptől való félelem, a tömegek lebecsülése, a néppel szembeni ellenszenv. A Fidesz és Orbán populista. Elitisták a balliberálisok és a DK. Dobrev és Gyurcsány és számos DK-s vezető mocskolta, bunkózta a magyarokat, a választókat, a keresztényeket stb. A nép utálói, ellenségei elitista hólyagok. Hiába próbálkozik az ellenzék a forint gyengítésével, az infláció gerjesztésével, az EU-s pénzek visszatartásával megbuktatni a kormányt, ha az ellenzéknek hiteltelen a szava, hiteltelen a szakértelme, hiteltelenek és alkalmatlanok a vezetői.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!