Ijesztő kort idéz Gyurcsány beszéde: újraosztaná „a közös vagyont”

2023. szeptember 22. 14:33

Beszédet mondott a volt miniszterelnök, szerinte „ideje a valósággal foglalkozni”, valamint többek között leszögezte, hogy hazafias dalokkal nem lehet bort venni a boltban. Összefoglalónk.

2023. szeptember 22. 14:33

Szeptember 22-én, pénteken beszédet tartott Gyurcsány Ferenc, melyet a DK-vezér közösségi oldalán is követhettek az érdeklődők. Az árnyék-miniszterelnök férje beszéde elején azt javasolta, hogy „foglalkozzunk a valósággal”, majd lehazugozta a valódi kormányt. Az ellenzéki politikus elmondta, szerinte „a haza” már nem vigyáz az állampolgárokra, majd arra szólította fel a nézőket, hogy „foglalják vissza a hazát!”

„Egy ember helyett egy dollár”

Beszéde során a bukott kormányfő elárulta azt is: úgy látja, hogy már „egy ember helyett, egy dollár egy szavazat.” Majd később hozzátette azt is: szerinte

azt kell mondani, hogy újraosztjuk a közös jövedelmet, a közös vagyont.”

„[...] közös lesz a haza, közös lesz a döntés, [...] mert nem lehet keveseké az ország!” – ecsetelte.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Hollik István

Facebook

Idézőjel

Hazudozás helyett inkább elő a farbával: honnan jöttek a kötegelt eurómilliók?

„Szoktam vásárolni”

„Jobban kell annak hozzájárulni, akinek többje van” – fejtegette a bukott miniszterelnök, aki szerint a hazafiság nem hazafias dalok éneklése. „Hazafias dalokból nem lesz hazafias politika” – szakértette meg. „Szoktam vásárolni, ma is vásároltam” – ismertette hallgatóival beszéde egy pontján Gyurcsány Ferenc, ugyanakkor rámutatott arra is:

 a boltban hazafias dallal nem lehet borért fizetni”.

„Ettől nem konzervatív lesz, hanem bugris”

„A maiak hazafisága nem arról szól, hogy nekünk hogyan lesz jobb”, hanem arról, hogy „nekik hogyan lesz jobb”– tért ki rá Gyurcsány Ferenc, majd elmondta, hogy mi mind a teremtett világ részei vagyunk. „Attól valaki nem lesz jó konzervatív, hogy ha megyei kormányhivatal vezetőjét főispánnak hívja, ettől nem konzervatív lesz, [...] hanem bugris” – érvelt.

Az Orbán-forint gyenge forint, az Orbán-árak magas árak”

 – ismertette gazdasági elemzését a volt miniszterelnök, majd rámutatott, hogy ez sehol sincs megírva az Ószövetségben. „A dolog egyszerű: el kell mondani Magyarországnak, hogy van ennek a kormánynak alternatívája” – húzta alá. „Nem kívánunk a háború útján együtt menni ezzel a kormányfővel” – tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

A DK elnökének teljes beszédét itt nézheti vissza:

Nyitókép: Képernyőkép

 

Összesen 215 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. szeptember 26. 16:46
A DK az ország belsö ellenségeinekpolitikai hullaháza. "Pofátlanul csak hazudtunk reggel, délben, este, Vajon a ti szemetekben ez oly szépen fest-e? Gyurcsány vagyok nem tagadom, a magyarok veszte, Ki oly sok ember boldogságát komiszul elcseszte. Adjál mégis egy újabb esélyt a kókler Ferónak, Még akkor is, ha unokáid ezért jól megrónak. Nálam csak a mutyi számít, nincs helye melónak, Megtehetem, bőröm vastag, mint egy csatalónak. Bár jól tudom, kívánjátok, hogy hamar kimúljak, Adja Isten, hogy még egyszer rátok szabaduljak. Megoldom a problémátok, mint még soha senki, Úgy éltek majd mint egy csöves, éhenkórász jenki."
Palatin
2023. szeptember 26. 16:45
Gyurcsány: "A tiétek lesz 10%, a maradék meg a miénk."
Palmimi85
2023. szeptember 25. 09:40
"... azt kell mondani, hogy újraosztjuk a közös jövedelmet, a közös vagyont." Vajh' ebbe beleértette a sajátját illetve sajátjaiét (mint. pl. Bajnai, Cseh Katka, Magyar György, Leisztinger, stb,) is vagy csak a Fideszközeli vagyonoskét is (mint pl. Mészáros Lőrinc). Mar a kiváncsiság!
zavulon
2023. szeptember 24. 10:48
Az "orbánozás" produktív, sok szavazatot hoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!