LMBT-ügyben támadják Ungár Pétert – az LMP társelnöke reagál

2023. október 20. 14:16

Az LMP társelnöke a párbeszédes Barabás Richárd Facebook-bejegyzésére reagált, aki szóvá tette, hogy nem írta alá a lengyel ellenzéknek írt gratuláló levelet, amelyben kitértek LMBTQ+- ügyekre is.

2023. október 20. 14:16

Barabás Richárd, párbeszédes politikus beszólt Ungár Péteréknek. A XI. kerület alpolgármestere azt írta a Facebook-oldalára, „nagyon árulkodó és elszomorító, hogy az LMP mindenféle ürügyre hivatkozva nem írta alá a Sokszínű Magyarországért gratuláló levelét, melyet a győztes lengyel ellenzéki pártoknak írt és amelyben kiemelte a lengyel LMBTQ+ közösség szempontjait is”. Hozzátette: ez nem az első eset, amikor Ungár Péter a „hátát mutatja” az LMBTQ+ közösségnek.

Ha valaki lemaradt volna a kezdeményezésről: 

2022. október 11-én, az Előbújás Nemzetközi Napján alakult meg a Sokszínű Magyarországért Képviselői Csoport a Parlamentben, 

a Facebook-oldaluk szerint azért, hogy „felerősíthesse az LMBTQ emberek hangját a Parlament falain belül, s még inkább azon kívül is”. Azt is írják, ők azért vannak, hogy nyilvánvalóvá tegyék: „az LMBTQ jogok elismerése a szabadság és egyenlőség szerves részét képezik és egyben a sokszínűséget is kifejezik. A Sokszínűség érték és biztonság. Ezért dolgozunk egy Sokszínű Magyarországért”.

Felhívtuk Ungár Pétert, hogy megtudjuk, mit szól Barabás posztjához, miért nem írták alá a levelet – de mielőtt érdemben megszólalhattunk volna, Ungár azonnal megkérdezte, „buziügyben, ugye?!” 

Annyit válaszolt, hogy ajánlja figyelmünkbe a Facebook-kommentjét. Ebben pedig nem kis malíciával közli, hogy az alá nem írásnak a fő oka meglepő lesz, mégpedig az, hogy nem értenek egyet a tartalmával. Az a levéllel a legnagyobb problémájuk, hogy zsarnokságnak nevezi a Jog és Igazságosság által vezetett kormányzást, majd örömét fejezi ki amiatt, hogy ezt a zsarnok kormányt leváltotta a szuverén lengyel nép. 

Tudom, hogy ez már nem divat, de szerintünk számítanak a szavak. Zsarnokságot nem váltunk le választások útján. 

2015 óta Lengyelországban egy olyan kormány volt, amely sem neked, sem nekem nem szimpatikus. Ha megalakul az új kormány, akkor kimondhatjuk, hogy ezt a kormányt szabad választások útján leváltották. Akkor ez nem volt zsarnokság. Ez ennyire egyszerű” – fogalmazott az LMP társelnöke. 

További gondjuk az, hogy ez a választás nem a szexuális kisebbségekről szólt, bár azzal egyetértenek, hogy a Jog és Igazságosság politikája a szexuális kisebbségekkel szemben rossz volt, de állítása szerint ettől még ez a kérdés a választásban marginális volt, más társadalompolitikai kérdésekkel ellentétben.

„És most pár személyes megjegyzést engedj, kérlek, meg nekem” – folytatta Ungár. 

Én nem tudom mit jelent az, hogy LMBTQ+ közösség. Ez inkább egy túl bonyolult Wi-fi jelszó vagy még inkább egy jelzés, 

hogy valaki nagyon meg akar felelni az éppen aktuálisan divatos nyugati elvárásoknak. Egyáltalán a T betűig van értelme, utána magyarra lefordíthatatlan kifejezések következnek, amelyeknek nincs értelmük” – fogalmazott.

Majd azzal zárta bejegyzését: a „levél szerint létezik olyan, hogy európai út. Ha ez az út tartalmazza azt, hogy azt kell gondolni, hogy léteznek nem-bináris emberek, hogy gyerekek dönthetnek arról, hogy milyen neműek legyenek, akkor ez az európai út kisebbségben lesz hazánkban még egy jó ideig. És akkor én is a sötét, tanulatlan többséghez tartozom”.

Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton

 

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ma is bukik a Zorbán...
2023. október 21. 20:52
Ez barabás a Szarbeszéd, egy igazából nem is létező bolsevista csürhe tagja. Ungárt a Moslékosok, a haza ellenségei talán még a Fidesznél is jobban utálják. Mert a bolsevista söpredéktől eltérően ő nem hazaáruló. Sok dologban nem értünk vele egyet, de bár csak ilyen ellenzék lenne a Moslékos gatemberek helyett.
rocktoberi-2
2023. október 21. 04:43
Sokszínű? Barna lesz az…..
nyugalom
2023. október 20. 19:06
Barabás, a demegóg 00!
Házam Hazája
2023. október 20. 19:02
U.P. elvolt magának sok-sok évig, míg meg nem jöttek a "barátai". Erről van szó! Legyen aki akar, de ne deformáljon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!