Káel Csaba: Remélem, a döntéshozók nem fogadják el Vidnyánszky lemondását

2023. november 13. 14:11

„A színház rendkívül veszélyes üzem, még a legnagyobb körültekintéssel is előfordulhatnak szomorú balesetek” – nyilatkozta a Müpa vezérigazgatója.

2023. november 13. 14:11
null

„A színház rendkívül veszélyes üzem, még a legnagyobb körültekintéssel is előfordulhatnak szomorú balesetek. Ezúton is szeretnék jobbulást és gyors felépülést kívánni Szász Júliának és Horváth Lajos Ottónak! Vidnyánszky Attila lemondását emberi, tisztességes gesztusnak tartom, de ebben a nehéz helyzeteben éppen most van szükség olyan vezetőre, mint Vidnyánszky Attila. Remélem, hogy a döntőhozók is így fogják gondolni, és nem fogadják el Vidnyánszky Attila lemondását” – nyilatkozta az Origónak Káel Csaba, a a Müpa vezérigazgatója.

A mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet (NFI) vezetője ezzel kiállt a hétfőn lemondott Vidnyánszky Attila mellett, aki a pénteki baleset után jelentette be távozási szándékát, amellyel kapcsolatban Csák János miniszter még egyelőre nem döntött.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Mandiner,  Földházi Árpád

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsolti123
2023. november 13. 22:54
https://www.origo.hu/itthon/20231113-vidnyanszky-attila-nemzeti-szinhaz-lemondas-tamogatas.htm
zsolti123
2023. november 13. 20:57
Itt van ez az eset - lemondott valaki?: " Megszólalt a Jókai utcai házomlásban tragikusan megsérült balerina - videó" Se a vizsgálat eredménye nem ismert, se a felelősök! A felelősök sunyítanak... Semmi elkerítés nem volt, a járókelőket semmibe vették... A munkavédelmi szabályokat semmibe vették a ballib építtetők és ebben cinkos és bűntársuk a ballib önkormányzat is. https://www.origo.hu/kultura/20230730-megszolalt-a-jokai-utcai-hazomlasban-tragikusan-megserult-balerina-toth-nikolett.html Kivizsgálás nulla - felelős nincs, senki nem mondott le. Egyetlen vigasztaló szót(se mást) nem kaptak sem az építtetőktől, sem az önkormányzattól...
mreinstand-2
2023. november 13. 15:40
Összezárnak az orbanisták a vezérük érdekében. Ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség, súgja nekik a diktátor. Ezek meg önként, lógó nyelvvel ugranak.
pipa89
2023. november 13. 14:43
Lehet lihegni ezen a témán. Bárki hibázott, annak a felettese a főigazgató. Ennyi. Lehet tologatni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!