„Ellenezzük, hogy Ukrajna megkezdje az uniós csatlakozási tárgyalásokat” – határozati javaslatot terjesztettek a parlament elé a kormánypártok

2023. december 06. 10:17

Az Európai Bizottság nem mérhet kettős mércével – többek között ez is szerepel abban a parlamenti javaslatban, amelynek benyújtásáról Kocsis Máté frakcióvezető Facebook-posztban számolt be.

2023. december 06. 10:17

Kocsis Máté Facebook-posztban adott hírt arról, hogy a Fidesz ellenzi, hogy Ukrajna megkezdje az uniós csatlakozási tárgyalásokat. A kormánypárt parlamenti frakcióvezetője azt is leírta, hogy ezzel összefüggésben határozatot terjesztettek az országgyűlés elé.

Az Európai Bizottság nem mérhet kettős mércével. A tagjelölteknek eddig is minden egyes kritériumot teljesíteniük kellett, most sem lehet kivételezni aktuálpolitikai és ideológiai szempontok miatt” – fogalmazott a politikus, aki úgy véli, olyan nincs, hogy Ukrajna beelőzze a csatlakozásra váró észak-balkáni országokat, ráadásul úgy, hogy még a tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeket sem teljesítette – elég csak a kisebbségek helyzetére és nyelvhasználatára gondolni.

Nem tisztázott Kocsis szerint, hogy az ukrán tagság milyen hatással lenne például az unió költségvetésére, a kohéziós- és agrárpolitikájára, 

ezért szerinte ezt a kérdéskört nulladik lépésként meg kell vitatnia a tagállamok vezetőinek. Az ügyben konszenzusra lenne szükség – jelentette ki –, de ez ma hiányzik.

„Nem lehet felelősségteljes döntést hozni a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről, ezért arra kérjük a kormányt, hogy a fenti álláspontot képviselje az Európai Tanácsban és az Európai Unió intézményeiben” – zárul a Facebook-bejegyzés.

A frakcióvezető kommentben csatolta a határozati javaslatot is, amely szerint az „Országgyűlés megállapítja, hogy az Európai Tanács 2022. június 23-24-i ülésén elfogadott következtetéseiben meghatározott, Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatának előrehaladásához kapcsolódó előfeltételek nem teljesültek.

Az Európai Unió bővítéspolitikájának objektív, szabályokon és teljesítményen alapuló folyamatnak kell maradnia”.

Majd azzal folytatódik, hogy az Országgyűlés stratégiai vitát tart szükségesnek az Európai Unió Ukrajna-politikájának valamennyi eleméről, ennek ki kell terjednie az Európai Unió biztonságpolitikai érdekeire, az Ukrajnának nyújtott támogatások hasznosulására és fenntarthatóságára, illetve a bővítésnek a tagállamok gazdaságára és az Európai Unió meghatározó politikáira gyakorolt hatásaira.

A stratégiai vita lezárultát megelőzően az Ukrajna és az Európai Unió közötti csatlakozási tárgyalásokkal kapcsolatos döntések nem időszerűek. Az Európai Bizottság Ukrajna csatlakozási tárgyalásainak megkezdésére irányuló javaslata előkészítetlen, következetlen és nincs tekintettel Magyarország alapvető érdekeire – tartalmazza a javaslat, továbbá azt is, hogy 

az Országgyűlés elítél és visszautasít minden politikai és pénzügyi nyomásgyakorlást, ami Magyarországot szuverén álláspontjának megváltoztatására kívánja kényszeríteni.

Ezért az Országgyűlés felhívja a kormányt, hogy a fenti álláspontot képviselje az Európai Tanácsban és az Európai Unió intézményeiben az Ukrajna csatlakozási folyamatával kapcsolatos döntések során.

Nyitókép: UNION EUROPEENNE / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP
 

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nitsahon
2023. december 06. 20:59
KÜLFÖLDI LÉLEGEZTETŐ GÉP nélkül MEDDIG lenne U Kraina ÉLETKÉPES?
olahbela
2023. december 06. 13:14 Szerkesztve
Ukrajna soha sem lesz az EU tagja, mivel hamarosan Ukrajna sem fog létezni. Ezt ismerték fel az USA kormányzati emberei. Hiába öntik bele a pénzt azt ellopják vagy elherdálják. Katonailag nem képesek legyőzni senkit sem, nem hogy az orosz haderőt. Zelenszkíj saját démonaival áll harcban. A gyógykezelése viszont ez idáig elmaradt. Ideje lenne szembe nézni a valósággal és az ukrán lakosság színe-javának kiírtását befejezni, amíg hírmondó marad.
zakar zoltán béla
2023. december 06. 12:34
A képen egy íróasztal, szemben 2 báb, s az asztal alatt a háttérhatalom vigadósai, bekötve...
Palatin
2023. december 06. 12:24
Az unióban minden disznóság megtörténhet, az egy morálisan lerobbant istálló. Még a legvadabb híresztelések is, ha igazak, ha nem, mindenesetre hihetöek. Babits stílusában én így jellemezném a brüsszeli bogott bagázst: Bár bolygónk bajai baljóslatúan bokrosodnak, Bölényként bömbölő, bukott bajkeverő betyárok Bírálgatják büszke bajnokunk békés buzgalmát. Bárdolatlan, becstelen blöffölés, bizony barátaim. Balgatag bürócsődörök becsvágya burjánzik, Botozásra, belezésre, boncolásra bujtogatnak. Bizalmat bitorló bennfentesek becsmérelnek, Beteges bárgyúság, bűnös, borgőzös borzadály. Botrányosan bomlasztó, békétlen, botor beszéd, Bujkáló, bugyuta besúgók bókolgatnak beszarin, Burjánzó, bávatag butaság bugyborékol belőlük, Bágyadt bölcsesség borús bűntudattal bódorog. Belföldön bünös barbárok bujtogatnak bugrisokat, Bolsevik baromságokat bégetve bubikat bepaliznak, Bizalmaskodó bohémséggel bókolnak bácsikáknak. Büneitekért Belzebúbnak bugyraiban bünhödjetek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!