Budapest a csőd szélén, Karácsony felfüggesztené a szolidaritási adó befizetését

2023. április 19. 12:40

A főpolgármester arról beszélt mai sajtótájékoztatóján, hogy vitatják a szolidaritási adó törvényességét.

2023. április 19. 12:40
null

A főváros nem fizeti meg a rá kirótt szolidaritási adó teljes összegét – közölte a főpolgármester szerdán Budapesten újságírókkal, úgy fogalmazva: a fővárosi önkormányzat felfüggeszti a kormány „finanszírozását” az elkövetkező hónapokban.

Karácsony Gergely a főváros „túlélőprogramját” ismertető rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta:

vitatják a szolidaritási adó törvényességét,

amely az idén 58 milliárd forint terhet jelent, ezért a közigazgatási bíróságon pert indítanak az összeg csökkentése érdekében.

Az adónemnek azt a részét, amit törvényesnek gondolnak, befizetik, az általuk vitatott részt viszont „nem tudjuk és nem is akarjuk befizetni”. Karácsony Gergely az MTI kérdésére úgy válaszolt: az 58 milliárd forintból 33 milliárdot fizetnek meg. Ez a jogi álláspontjuk – fűzte hozzá a főpolgármester.

Karácsony bejelentése nyomán a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István lapunknak jelezte, hogy

az Állami Számvevőszékhez fordult, kérve a Fővárosi Önkormányzat  gazdálkodásának soron kívüli ellenőrzését.

Szerinte meg kell vizsgálni, hogy a Fővárosi Önkormányzat esetében biztosított-e a közpénzfelhasználás szabályossága, a közpénzekkel és a nemzeti vagyonnal történő szabályszerű és felelős gazdálkodás valamint szabályszerűen teljesülnek-e a beszámolási és adatkezelési kötelezettségek?

Megszólalt a Fidesz-KDNP budapesti frakciója:

Tarlós István 214,2 milliárd forintos megtakarítással adta át a főváros vezetését három és fél évvel ezelőtt, hívták fel közösségi oldalán a kormánypártok.

Mint írták, a főváros adóbevételei azóta jelentősen nőttek. 2021-ben 20, tavaly 30 milliárd forinttal, idén pedig 76,4 milliárd forinttal több az iparűzési adóból származó bevétele Budapestnek, a korábban tervezetthez képest.

– fogalmaztak. – A szolidaritási adó tervezett be nem fizetéséhez pedig csak annyit fűznénk hozzá, hogy szerintünk a törvényeket mindenkinek be kell tartani! A főváros baloldali vezetése sem buzdíthat törvénysértésre senkit, mert az egy önkormányzati vezető, mint hivatalos személy részéről bűncselekmény.”

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2023. április 20. 16:36
Egy mocskos dk-s szolga!
bagira
2023. április 20. 09:13
Karácsony 40 megélhetési tanácsadójával a fővárost csődbe viszi .
khomeini
2023. április 20. 08:50
én is felfüggesztem a parkolási díjak, az esetleges büntetésként kapott parkolási pótdíjak, a BKK jegyek és bérletek valamint a BKK pótdíjak megfizetését, a cégem pedig az iparűzési adó fizetését függeszti fel.
bagira
2023. április 19. 21:20
Karácsony azt a pénzt amit a fővároskasszájából pártbarátaidnak szét osztottál tedd vissza.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!