Epebántalmak

2024. január 05. 21:37

Novák Katalin államfő újévi beszédéről kérdezte a Hírklikk a mindenhez is értő Vásárhelyi Mária szociológust.

2024. január 05. 21:37
null
Pilhál György
Pilhál György
Magyar Nemzet

„Novák Katalin államfő újévi beszédéről kérdezte a Hírklikk a mindenhez is értő Vásárhelyi Mária szociológust. Naná, hogy nem tetszett neki. A köztársasági elnök asszony szerinte ugyanis nem ebben a valóságban él, mert »egy ilyen év után a rózsaszín ködkép felfestése üvölt az ürességtől«. Máriánk szerint egy köztársasági elnöknek vállalnia kellene az állam lelkiismeretének szerepét, csakhogy ennek az államnak nincs lelkiismerete. Megtudjuk: a legbosszantóbb az volt, amikor Novák Katalin felsorolta, mire és kire lehettünk büszkék tavaly: Ferenc pápa látogatására, a két magyar származású Nobel-díjasra, a budapesti atlétikai vb megrendezésére meg hogy a fociválogatott kijutott az Európa-bajnokságra.

Pedig olyasmire kellene büszkének lennünk, hogy csökkentettük a mélyszegénységben élők számát, felvirágoztattuk az oktatás-egészségügyet stb. – Épp most olvastam egy felmérést, hogy a családok több mint felének nincs annyi jövedelme, amiből meg tudna élni – kesereg a szociálisan érzékeny Mária.”

Nyitókép: MTI, Kallos Bea

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2024. január 08. 00:19
A DK soha egyetlen szociális intézkedést nem szavazott meg! A minimálbér emelést sem! A DK szociális demagógiát hirdet mint a valamikori Nemzetiszocialista Német Munkáspárt. A szociáldemokráciának még az árnyéka sem vetült rájuk!
2024. január 08. 00:15 Szerkesztve
A balosok egyetlen szociális intézkedést nem szavaztak meg, a minimálbér emelést sem. Balosok! A regény olvasás növeli a szociális érzékenységet és az empátiát. Olvassatok! A Korán is ezt parancsolja! Korán 96. szúra. Soha, semelyik párt nem tett annyit a gyerekekért, a családokért és az ifjúságért mint a Fidesz! „Az elmúlt 12 év alatt nagyon sokszor bebizonyította a mostani kormányzat, hogy szociálisan mindig is érzékenyebb volt, mint amilyen a baloldal bármikor is lett volna, hiszen ők mindig is a tőke pártján álltak, így például a család és szociális támogatási rendszerben, a munkahelyteremtésben, és számos más, fontos témában.” Szili Katalin
polárüveg
2024. január 07. 10:53
Vásárhelyi Mária ugyanígy aggódott szociálisan pl. 2002-2010 között? Amikor 2006-tól közel 30 %-kal emelték a rezsiköltséget minden évben? Négy év alatt: (((100x1,3)x1,3)x1,3)x1,3=((130x1,3)x1,3)x1,3=(169x1,3)x1,3=220x1,3=286! A 60 ezres rezsiktg. többszöröződését egy egyedülálló 150eFt-os fizetés nem bírt el. A majdnem háromszorosára emelt költségek miatt a családok bebuktak a hitelkártya és jelzáloghiteleikbe, mégse aggódott értük a szociálisan érzékeny Vásárhelyi asszony. A 90-es évekbeli az egyforma mértékben pusztító Kupa, majd Bokros-csomagnál sem emlékszem az érzékenységére... Munkás párt, szocialista, ezek csak álcaköpeny volt a nép kifosztásához, sarokba szorításához, a kisemberek becsapásához! A diszkriminációs politikai alapú érzékenységnél már csak a diszkriminációs rasszista alapú érzékenység a kétszínűbb a kedves polgártársainktól. Az új év alkalmat ad az új dolgokra, a megváltozásra. Vásárhelyi polgártárs is élhet vele.
nnjohn
2024. január 07. 09:53
A MINDENSZARIZMUSBAN a MARISKA is SZARISKA lesz....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!