Maradhat az internetes kampány

2012. november 23. 9:14
Egészen az utolsó pillanatig módosulhat a választási eljárási törvényjavaslat tartalma – írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a Fidesz-KDNP nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a kampányidőszak alatt az interneten is megjelenhessenek politikai hirdetések.

Várhatóan hétfőn szavaz a Ház az új választási eljárási törvényjavaslatról. A módosító indítványok szavazásakor a parlament néhány egymásnak részben ellentmondó javaslatot is elfogadott. Ezek között szerepel például, hogy egységes javaslatban még nem szerepelhet, de várhatóan mégsem zárják ki az internetes kampány lehetőségét – mondta el a Magyar Nemzetnek a Fidesz egyik politikusa, aki hozzátette: erre a zárószavazás előtti módosító indítványban tesznek majd várhatóan javaslatot.

A kormánypártok eredeti elképzelése az volt, hogy a kampányidőszakban a pártok a plakátokon és a szórólapokon kívül csak a nyomtatott sajtóban, a közszolgálati médiában, illetve a közösségi médiaszolgáltatóknál hirdethetnek. A körzeti és helyi, továbbá a kereskedelmi médiaszolgáltatók mellett az internetes hírportálokon pedig tiltanák a politikai reklámokat ebben az 50 napos időszakban. Utóbbi korlátozás a Magyar Nemzet információi szerint kikerülhet a javaslatból a hétfői zárószavazás előtt.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés