Indianában megtiltják az abortuszt még fogyatékos gyerek esetén is

2016. március 28. 7:37
Az ember hajlamos azt gondolni, hogy a “demokrácia hazájában”,az Egyesült Államokban a nők biztosan minden lehetőséget megkapnak arra, hogy maguk döntsék el, megszülik-e magzatukat, vagy inkább az abortuszt választják, különösen, ha a gyerekről biztosan lehet tudni, hogy fogyatékkal születik. Nos, az MTI híre szerint nem mindenhol ez a helyzet. Indiana államban mostantól még ilyen esetben is tilos lesz a terhességmegszakítás.

Az indianai kormányzó pénteken aláírta azt a törvényt, amely megtiltja az abortuszt abban az esetben is, amikor a születendő gyermek súlyos fogyatékossággal születik.

 
Mike Pence republikánus kormányzó „átfogó életvédelmi intézkedésnek" nevezte a törvényt. "Kormányzóként a legértékesebb pillanataim azok, amelyeket fogyatékkal, köztük is Down-kórral élő gyermekeket nevelő családokkal töltöttem" – fogalmazott közleményében a kormányzó. A Jog az Élethez nevű konzervatív csoport közleményben üdvözölte a kormányzói aláírást és Pence érvelését, s úgy fogalmazott: a törvény megtiltja a nőknek, hogy „diszkriminálják a meg nem születetteket". Mike Fichter a szervezet elnöke közleményében hangsúlyozta: „örömmel tölt el bennünket, hogy államunk értékeli az életet, függetlenül a lehetséges fogyatékosságtól, nemtől, vagy bőrszíntől". 
   
Indiana eddig is azon szövetségi államok közé tartozott, ahol a legszigorúbbak  voltak az abortuszt tiltó törvények. Szigorúbb törvénykezés csak Észak-Dakotában van, ahol – az Egyesült Államokban elsőként - 2013-ban – hoztak törvényt arról, hogy abban az esetben is tilos az abortusz, ha a születendő gyermek genetikai rendellenességei orvosilag bizonyítottak.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés