Sebastian Kurz: „Saját magunk szeretnénk ellenőrzés alatt tartani a bevándorlást”

2019. március 7. 18:04

Sebastian Kurz osztrák kancellár látogatást tett a Fehér Házban Donald Trump amerikai elnöknél. A találkozót követően a kancellár a Washington Post újságírójával beszélgetett, és többek között kiemelte, hogy saját maguk szeretnék ellenőrzés alatt tartani a bevándorlást, vagyis emberkereskedők helyett saját maguk akarnak dönteni afelől, hogy ki léphet be Ausztriába, és ki nem.

Az osztrák kancellár az elmúlt héten látogatást tett a Fehér Házban Donald Trump amerikai elnöknél. A két vezetőt leginkább az köti össze, hogy kampányuk során mindketten a bevándorlás veszélyeire hívták fel a figyelmet. Sebastian Kurz a találkozót követően Lally Weymouthal, a Washington Post újságírójával beszélgetett, amelynek során elmondta, hogy az osztrák gazdaság profitálna az Egyesült Államok és Európa közötti gazdasági együttműködésből. E körben azt emelte ki, hogy bár az amerikai elnök néhány területen versenytársnak látja Európát, de a fair és szabad kereskedelem alapvetően mindkét fél érdekében áll.

A bevándorlással összefüggésben az osztrák kancellár elmondta, hogy saját maguk szeretnék ellenőrzés alatt tartani a bevándorlást, vagyis ők maguk akarnak dönteni afelől, hogy ki léphet be az országba, és ki nem. Ezt a döntést pedig nem szabad emberkereskedők kezébe adni. Sebastian Kurz hozzátette, hogy éppen ezért kritizálta többek között Merkel kancellárt, rámutatva arra, hogy mivel egyre többen akarnak majd Európába jönni, a probléma is egyre nagyobbra duzzad. Sőt, az osztrák kancellár ezek mellett elmondta, hogy a helyzet még ennél is rosszabb, hiszen Európába jövet nagyon sokan a Földközi-tengerbe fulladnak. Sok időbe telt, míg Európa álláspontja változásnak indult, és most egyre többet kezdenek foglalkozni a külső határok védelmével, valamint azzal, hogy a segítséget a kibocsátó országokba kell vinni, és lehetőség szerint ott kell jobb életfeltételeket teremteni a lakosságnak. A cél, hogy az emberek ne akarjanak Európába özönleni.

 

Az interjú teljes, eredeti szövege itt elérhető.

A bejegyzés trackback címe: https://precedens.mandiner.hu/trackback/141097

Ajánljuk még a témában