Könyvajánló: A nagyság átka: trösztellenesség az új „aranyozott korban”

2019. április 17. 10:52

A legnagyobb vállalatok ki akarják iktatni a versenyt – állítja Tim Wu, a Columbia Egyetem professzora. Az egyre több felvásárlás és jogellenes kiskapu a technikai fejlődés lassulásához, az egyenlőtlenségek növekedéséhez vezet.

Professzor Tim Wu új könyvének címe a 20. század eleji híres amerikai jogásztól, az amerikai Legfelső Bíróság bírójától, Louis Brandeis-től származó kifejezést vesz át. Ez a curse of bigness, vagyis a „nagyság átka”, amit Brandeis a rablóbárók által uralt századfordulón azokra az üzleti vállalatokra vagy intézményekre használt, amelyek egyszerűen túl nagyra nőttek, és ennek eredményeként önálló életet kezdtek élni elszakadva attól a funkciótól, illetve azoktól a céloktól, amelyek érdekében eredetileg létrehozták őket. Brandeis tiltakozott a korszakot jellemző monopolizálódás, illetve az iparágak trösztösödése ellen. A konkrét kifejezés használatakor Brandeis két vasúti nagyvállalat összeolvadásának megakadályozására törekedett azzal érvelve a törvényhozás előtt, hogy a fúzió nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket, és a „vállalati nagyságért” súlyos gazdasági és politikai árat kell fizetni.

Tim Wu több tekintetben párhuzamba állítja az elmúlt századforduló „aranyozott kor néven elhíresült időszakát és a jelenkort. Egyfelől hasonló trösztösödés figyelhető meg most, mint akkor, a jövedelmi és vagyoni különbségek éppen olyan gyorsan növekednek, másfelől a politikai élet egyre szélsőségesebbé válva hasonlóképpen polarizálódik. A szerző szerint a gazdaság legtöbb iparágát több mint száz éve nem látott monopolizálódás jellemzi a technológiai cégektől kezdve a légiközlekedési ágazaton át egészen a vegyiparig és gyógyszergyártásig bezárólag. Bár mindig előnyök kecsegtetésével kezdődik, a monopolizálódás végül valójában sem innovációs lendületet, sem hatékonyságnövekedést, sem árcsökkenést, sem pedig más remélt előnyt nem hoz.

A jelenkor nagy technológiai vállalatait illetően Tim Wu az állatorvosi lóként szolgáló Facebook példáján keresztül mutatja be a tisztességes és a tisztességtelen piaci verseny győztese közötti alapvető különbséget. Facebook jó és népszerű terméket hozott létre, amit sikeresen vezetett be a piacra. Ugyanakkor 2012 táján már komolyan feltörekvő versenytársakkal szembesült először az Instagram, majd pedig az üzenetküldő WhatsApp személyében. Ahelyett azonban, hogy még jobb termékek kifejlesztésével kerekedett volna felül a piaci versenyben, inkább tőkeerejét és pénzét kihasználva mindkét technológia céget felvásárolta, amivel minden további versenynek elejét vette. Ehhez hasonlóan a Google és az Amazon szintén felvásárlások tucatjainak árán kerültek a piacot uraló monopol vagy oligopol helyzetbe. A nagy technológiai cégek a növekedésre és a folyamatos jövedelemsokszorozásra helyezték a hangsúlyt, miközben nem vállalták a gazdaságban és a társadalomban betöltött szerepükkel együtt járó felelősséget.

A Szilícium-völgy gondolkodásmódját egyre inkább az hatja át, amit az egyik techvállalkozó, Peter Theil úgy fogalmazott meg, hogy „competition is for losers”, vagyis a verseny a veszteseké. A Szilícium-völgyben sokan vélik úgy, hogy a technológiai vállalatok tudományosak és előremutatók, új és nemes horizontot kínálva az egész emberiség megújítására törekednek. E nemes küldetésük miatt pedig az olyan régi fogalmakat, mint például a piaci verseny, már meghaladták, így a versenyt elősegítő szabályok alól is mentességet élveznek. Ezzel kapcsolatban Tim Wu arra mutat rá, hogy a 19. század olyan nagyvállalatai, mint a U.S. Steel vagy a Standard Oil éppen ugyanilyen érvek mentén igyekeztek védeni monopolhelyzetüket.

Tim Wu szerint 15–20 évvel ezelőtt még érthető volt az állami szervek óvatossága, miszerint nem akarják az új, innovatív és aranytojást tojó tyúkot tönkretenni közhatalmi beavatkozással. Ugyanakkor mára elérkezett az az idő, amikor a technológiai vállalatok igen jelentős szerepet játszanak gazdaságban, és – amint az a 19. század végén is könnyen kitapinthatóvá vált – a vállalati nagyság és monopolhelyzet káros hatásai a politikai életbe és a kultúrába is elkezdtek átszivárogni. Sőt, a trösztellenes szabályok érvényesítését feleslegesnek kikiáltó, mindenkinek szabad teret és egyenlő hozzáférést biztosító internet mítosza is megdőlt, hiszen egyre kevésbé valószínű, hogy a piacot 20–25 éve uraló óriásokkal bárki képes lehet felvenni a versenyt. Ennek megfelelően a szerző következtetése szerint sem üzleti modelljük sajátossága, sem pedig tudományos háttere nem jelentheti azt, hogy mentesülnek a jog, különösen pedig a versenyjog követelményei alól.

Tim Wu meglátása, hogy a gazdasági koncentráció növekedése, a trösztellenes szabályok és jogalkalmazás meggyengülése, valamint a politika radikalizálódása között szoros összefüggés fedezhető fel. Amikor ugyanis az emberek azt érzik, hogy nincsen képviseletük, vagy képviselőik monopolizált üzleti érdekek foglyaivá válnak, akkor olyan új erőkhöz fordulnak, akiktől irányítást remélhetnek. Donald Trump meggyőző kampányüzenete nem más volt, minthogy az elit nem az emberekért dolgozik, és ő az, aki azt tudja, és valóban azt fogja tenni, amit mond. Tim Wu olvasatában a végső kérdés most is éppen az, mint száz évvel ezelőtt: ki az, aki valójában kormányoz, és aki gyakorolja a hatalmat: Andrew Carnegie, J.P. Morgan, John D. Rockefeller, valamint az általuk képviselt trösztök és monopóliumok vagy pedig a nép. Tim Wu ezért a monopóliumok, így a például Facebook felszabdalását, valamint a fúziókontroll és a trönsztellenes szabályok szigorítását, illetve következetesebb érvényesítését javasolja. A cél és a jog mércéje nem a „fogyasztói jólét”, hanem a független vállalkozásoknak helyet biztosító versenyző környezet, valamint a dinamizmus helyreállítása kellene legyen, ugyanis a nagyra növő vállalatok egyre inkább elveszítik az innovációs képességüket és lendületüket.

A bejegyzés trackback címe: https://precedens.mandiner.hu/trackback/141311

Ajánljuk még a témában