Az arcfelismerő rendszerek „demokratizálódásának” alkotmányjogi dilemmái

2019. május 14. 16:20

A mesterséges intelligencia által működtetett arcfelismerő rendszerek nemcsak a személyek egyre pontosabb azonosítására, hanem az online környezetben hagyott egyéb személyes információk összekapcsolására is alkalmasak. Az ezen technológiával rendelkező szervezetek példátlan hozzáférést nyernek az emberek életének minden egyes részletéhez. Jogi garanciák nélküli felhasználásuk könnyen aláássa az alapvető jogok és a jogállamiság hagyományos értékeit, ráadásul a valós idejű megfigyelés szabályozása kicsúszhat a nemzetállamok kezéből.

A modern kor olyan technológia újításai, mint például a digitális képalkotás, a gyors adatátviteli képesség, a hőkamerák, a gépi tanulás vagy a beszéd- és hangulatfelismerő alkalmazások a digitális adatok és információk kiterjedt gyűjtésére, tárolására és elemzésére adnak lehetőséget. Ennek köszönhetően a mesterséges intelligenciát és a gépi tanulást használó számítógépek egyre nagyobb pontosságot ígérnek az arcfelismerő rendszerek alkalmazása terén. Ezen technológiák felhasználásával az arcfelismerő rendszerek egy digitális kép vagy videórészlet alapján képesek felismerni és azonosítani egy meghatározott személyt. Az arcfelismerő rendszerek szoftvere ugyanis egy élő képet pillanatok leforgása alatt képes összevetni digitális – állami vagy akár magán – adatbázisokban tárolt képekkel. Ezenfelül pedig ma már nemcsak valós idejű azonosítás céljára, hanem további, az online környezetben rögzített olyan személyes információk fellelése érdekében is alkalmazzák, mint például blogbejegyzések, közösségi médiában való szereplések vagy az interneten való egyéb jelenlét.

A biztonsági fenyegetések azonnali felismerése és azonosítása érdekében arcfelismerő rendszereket ma már egyre többször alkalmaznak olyan érzékeny belépési és kilépési pontokon, mint a repülőterek, a vasútállomások és a buszpályaudvarok. Bár arcfelismerő rendszereket hagyományosan rendészeti és biztonsági célokból telepítenek, az elmúlt években tapasztalható elterjedésük eredményeként a társadalom más területein is megjelentek, alapvető változást indítva a társadalmi kapcsolatokban és az üzleti viszonyokban egyaránt. Éppen széleskörű felhasználhatóságának köszönhetően az arcfelismerési technológia rendkívüli jelentőségre tesz szert, illetve ezzel egyidejűleg igen nagy jövedelmezőséggel kecsegtető üzletté kezd válni. A nemzetbiztonságtól a rendészetig, a közösségi médiaszolgáltatást kínáló vállalatoktól a biztonsági cégekig bezárólag az intelligens és nagysebességű arcfelismerő rendszerek alkalmazása és felhasználási lehetőségei szinte határtalanok. Ma már ezek a rendszerek működnek többek között az okostelefonokban, illetve az egyéb okoseszközökben, a közösségi médiában, valamint az önvezető járművekben is. Az arcfelismerő rendszerek ilyen növekvő felhasználása, az üzleti világban való elterjedése – vagyis „demokratizálódása” – ugyanakkor alapvetően változtatja meg a magánszféráról és a biztonságról, valamint ezek kapcsolatáról alkotott elképzelést.

Minthogy az arcfelismerő technológia felhasználása az állami fennhatóság alá tartozó – a nemzetbiztonság és a rendészet – területeken kívül is egyre inkább elterjedőben van, így a magánszféra védelméhez kapcsolódó kérdései is egyre intenzívebben érintenek mindenkit. Ez már csak azért is igaz, mert a technológiát egy távoli számítógépen, gyakran engedély nélkül alkalmazzák, vagyis a megfigyelés és azonosítás az esetek nagy részében a célszemélyek tudta vagy beleegyezése nélkül zajlik. Sokan ezért úgy vélik, hogy a mesterséges intelligencia által működtetett arcfelismerő rendszerek egy olyan „megfigyelő” társadalomnak ágyaznak meg, amely közvetlenül aláássa a hagyományosan elismert alapvető jogok érvényesülését azzal, hogy e technológiával rendelkező szervezeteknek vagy személyeknek példátlan hozzáférést biztosít az emberek életének szinte minden egyes részletéhez. Nemcsak a magánszféra védelméről, sőt nem is csak az egyéneket megillető alapvető jogok érvényesüléséről van itt szó, hanem a személyek valódi identitásának erodálásáról, amelyet az emberek követéséből és megfigyeléséből nyert adatok alapján felépített „digitális identitás” válthat fel.

Ezek alapján az arcfelismerési technológia által lehetővé tett megfigyeléssel összefüggő egyik félelem és aggály, hogy egyszer csak szinte észrevétlenül mindenütt jelen lesz: rendszerekbe, intézményekbe úgy ágyazódik be, hogy létét meg sem kérdőjelezve természetesnek fogadják el, miközben súlyos következményeit talán tudomásul sem veszik és nem is mérlegelik. Emellett pedig figyelemmel arra, hogy az adatátvitel nem ismer államhatárokat, a valós idejű megfigyelések hatásainak szabályozása egyre inkább kicsúszik a nemzetállamok kezéből. Az arcfelismerő rendszereket tehát sajátos „kétarcúság” jellemzi: miközben képesek terrorista hálózatok felfedésére, illetve biztonsági fenyegetések gyors kiiktatására, felhasználásuk elterjedése a kereskedelmi forgalomban és alkalmazásuk hétköznapivá válása mindenféle jogi garancia vagy elszámoltathatóság nélkül komoly kockázatot is jelent. Éppen ezen kettősség miatt nélkülözhetetlen a technológia, illetve az annak alkalmazásával járó, a társadalmi kapcsolatokra és az alapvető jogokra gyakorolt szerteágazó következmények alaposabb megértése. Kiemelt jelentőségű ezért, hogy az általa biztosított hatalmat az arra jogosultak méltányosan, felelősségteljesen és az alapvető jogokkal, valamint a jogállamiság követelményeivel összhangban gyakorolják.

 

Az összefoglalót Sándor Lénárd készítette.

A bejegyzés trackback címe: https://precedens.mandiner.hu/trackback/141434

Ajánljuk még a témában