Könyvajánló: Hogyan vált ideológiai küzdelem színterévé a jelenkori amerikai Legfelső Bíróság?

2019. június 3. 09:19

Michael Bobelian a „Battle for the Marble Palace: Abe Fortas, Earl Warren, Lyndon Johnson, Richard Nixon, and the Forging of the Modern Supreme Court” című könyvében azoknak a történelmi fordulópontoknak a feltárására tesz kísérletet, amelyek hozzájárultak a jelenkori Legfelső Bíróság egyre erőteljesebb politizálódásához, illetve a kinevezési eljárásokat övező viták elmérgesedéshez. A szerző olvasatában Lyndon Johnson és Richard Nixon elnökök 1968-ban fektették le a modern kori „bírósági politika” alapjait, mely a bírák kinevezése során annak a választókra gyakorolt hatását tartja elsődlegesnek. A szerző következtetése szerint bár a Legfelső Bíróság politikai intézmény, a politikai szempontok ilyen eluralkodása nem segíti, hanem aláássa a legitimációját.

Az elmúlt évtizedekben az amerikai Legfelső Bíróság mind döntéseinek a jelentőségét, mind pedig az egyes bírák kinevezési eljárását övező és egyre hevesebbé váló vitákat tekintve az Egyesült Államok közpolitikai életének egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált. Michael Bobelian új könyvében azoknak a történelmi fordulópontoknak a feltárására vállalkozik, amelyek hozzájárultak a Legfelső Bíróság szerepének alapvető átalakulásához, illetve azokhoz az egyre hevesebb küzdelmekhez vezettek, amelyeket az egymással versengő politikai erők vívnak a bírák kinevezése és testületi többség megszerzése érdekében.

Bobelian értelmezése szerint a Legfelső Bíróság mindig is „politikai” jellegű intézmény volt. Ezt bizonyítja a 19. század elején az alkotmányossági felülvizsgálat intézményét meghonosító John Marshall elnöksége, valamint a századfordulón az az úgynevezett „Lochner” korszak is, amelynek során a bíróság megakadályozta a tagállami és szövetségi demokratikus törvényhozásokat abban, hogy erősebb gazdaságszabályozást vezessenek be a munkavállalók, a nők, a gyermekek vagy a gazdaság egyéb gyengébb szereplőinek védelme érdekében. Ugyanakkor a szerző meglátásai szerint az elmúlt 50 év során a Legfelső Bíróság működését egyre erőteljesebb és közvetlenebb módon hatotta át a politika, valamint az ideológiai megfontolások egymással való versengése. Ezt pedig semmi sem bizonyítja jobban annál, mint ahogyan átformálódott a bírák kiválasztásának és kinevezésének a szempontrendszere. Bobelian rámutat arra, hogy egészen az 1960-as évekig az elnökök az általuk képviselt ideológiától és politikai nézőponttól különböző felfogást valló bírókat is kineveztek, illetve egy-egy bírójelölt felfogásának a bíróság működésére és döntéseire gyakorolt hatása nem játszott döntő szerepet a kiválasztás során. Ugyanakkor mindez már a múlté: ma már elképzelhetetlen olyan bíró kinevezése, aki nem osztja az elnök vagy az elnököt támogató politikai erő ideológiai felfogását. Ezzel egyidejűleg a korábbi korszakokban nem is állították olyan kemény és átható ideológiai vizsgálat elé a kiválasztott jelölteket, mint ahogyan ezt ma teszik. Ennek az eredménye továbbá az is, hogy ideológia értelemben középen álló, semleges bíró ma már nincsen.

További sajátosság, hogy a kinevezési eljárásban szerepet játszó Szenátus a jelenleg hónapokig elhúzódó vitákkal és vizsgálatokkal szemben korábban általában szinte napok leforgása erősítette meg az elnök által kinevezni kívánt bírót, sok esetben meghallgatás nélkül. Ennek következménye, hogy míg 1894 és 1967 között a Szenátus a 46 kinevezett bíróból mindösszesen egyetlen jelöltet utasított vissza, addig 1968-at követően ugrásszerűen megnövekedett a visszautasítottak aránya. Mindez pedig annak dacára alakult így, hogy míg korábban a bírák túlnyomó többsége kormányzati és politikai körökből, illetve az elnökök ismerősei vagy akár kártyapartnerei közül került ki, addig 1968 után mindösszesen három olyan tagja volt a Legfelső Bíróságnak, akinek nem volt bírói gyakorlata. Bobelian következtetése szerint a modern amerikai Legfelső Bíróságot ezek a sajátos változások jellemzik.

A szerző úgy véli, a bíróság életében egy mára ugyan elfeledett, mégis meghatározó jelentőségű fordulópontot jelentett a Lyondon Johnson elnök 1968-ban előterjesztett kinevezettjét, Abe Fortas-t övező szenátusi vita. Éles szakítás volt ugyanis a hagyományokkal Fortas szenátusi meghallgatása, amely sokkal inkább hasonlított egy büntetőbírósági tárgyaláson végrehajtott kihallgatáshoz, semmint egy elnök által kiválasztott bíró karakterét és felfogását feltárni törekvő kérdezéshez. Bobelian  könyvében valójában arra mutat rá, hogy a Legfelső Bíróság Abe Fortas kiválasztásától és kudarcba fulladt szenátusi meghallgatásától kezdődően vált egy egyre jelentősebb ideológiai küzdelem színterévé. Johnson elnök választása azért esett Abe Fortasra, mert benne látta biztosítottnak, hogy a nyugdíjba vonulását bejelentő Earl Warren elnöksége alatt kibontakozott progresszív bírósági gyakorlat tovább erősödhet. Mind Johnson, mind pedig Warren tisztában voltak azzal, hogy Richard Nixon 1968-as megválasztása esetén csak úgy lehet megmenteni Johnson elnök hagyatékát, ideértve különösen a polgári jogi törvényeket, valamint a „Great Society” programot, ha a bíróság a következő évtizedekben is liberális irányítás alatt és liberális többség mellett működhet. A republikánus, valamint a Johnson elnök liberális politikája miatt a Demokrata párttal szakító déli demokrata szenátorok, az úgynevezett „dixiecrat”-ok végül sikerrel vetettek gátat Abe Fortas tisztségének szenátusi megerősítésének. Richard Nixon elnök pedig már nyíltan (és főként sikeresen) olyan bírók kinevezésének ígéretével kampányolt, akik felhagynak a progresszív jogértelmezési gyakorlattal, és az alkotmány szövegéhez – ezzel egyidejűleg pedig a választópolgárok tetszéséhez is – közelebb álló felfogást képviselnek.

Ezek eredményeként Johnson és Nixon elnökök, valamint a velük szembenálló Szenátus fektették le a modernkori „bírósági politika” alapjait, amely egy-egy bíró kinevezésekor vagy éppen megerősítésének szenátusi megtagadása során elsősorban a választási következményeket veszi figyelembe, illetve a választókra gyakorolt hatást tartja szem előtt. A bírák kinevezésében korábban szerepet játszó olyan szempontok, mint például a földrajzi méltányosság vagy a vallási eloszlás, mára már teljesen háttérbe szorultak a választási következmények elsődlegességének szem előtt tartása mögött. Bobelian következtetése szerint a Nixont követő nemzedékek ezt a mintát alkalmazták és tökéletesítették. Az utóbbi évtizedek bírói kinevezéseit mind a mai napig meghatározó szempontok, valamint a Szenátusban zajló viták légkörének gyökere tehát 1968-ra nyúlik vissza. A szerző végső következtetése szerint, bár a bíróság működése soha nem volt mentes a politikai megfontolásoktól, illetve azoktól valójában nem is kell és nem is lehet függetleníteni, az elmúlt fél évszázad során körvonalazódott politikai szempontok eluralkodása nem segíti, hanem éppen ellenkezőleg, aláássa a bíróság legitimációját.

 

A könyvajánlót Sándor Lénárd készítette.

A bejegyzés trackback címe: https://precedens.mandiner.hu/trackback/141541

Ajánljuk még a témában