Cseh miniszterelnök: az uniós jog sérelme árán is építünk atomerőművet

2019. október 16. 16:30
Andrej Babis cseh miniszterelnök kijelentette, hogy az elöregedő fosszilis tüzelésű és nukleáris infrastruktúra miatt új atomerőművek építésére van szükség, még akkor is, ha ez az Európai Unió jogába ütközik.

A miniszterelnök a cseh parlament alsóháza európai ügyekért felelős bizottságának elmondta, hogy Csehországban az áramellátás több mint egyharmada származik nukleáris energiából. Arról beszélt, hogy a nukleáris energia az energetikai célú szénégetés alternatíváját jelenti, és a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érhető el a segítségével. 

„Keresztül kell vinnünk, még akkor is, ha megsértjük az uniós jogot.” – jelentette ki. Hozzátette, hogy az energiabiztonság az ország prioritása és ez nem megkerülhető. 

Az atomerőművek építését a részben állami tulajdonban lévő, áramtermelő CEZ-re bízná, amellyel jelenleg is folynak az állami garanciákról szóló tárgyalások. A cég biztosítékot követel az államtól az egyes kockázatok fedezésére. 

A kormány terve, hogy először egy reaktor megépítésére kerüljön sor, amely alkalmas a már létező, 2035-ig működő Dukovany atomerőmű felváltására. A második reaktort egy másik atomerőműnél, a Temelin-nél tervezik. 

Eddig hat cég mutatott érdeklődést a következő rész megvalósításában: a koreai KHNP, az orosz Rosatom, a francia EdF, a Westinghouse az USA-ból, az EdF által átvett Atmea consortium of Mitsubishi Heavy Industries, illetve a kínai CGN.

A projektek megvalósítása kapcsán az uniós állami támogatási szabályok alapján az Európai Bizottság hozzájárulásához van szükség. Az Európai Bizottság egyébként hasonló projekteket már jóváhagyott a múltban, beleértve a magyarországi Paks II. beruházást.

Az atomenergia alkalmazásával kapcsolatban egyébként széles körben folyik a vita az Európai Unióban. Az atomenergiára nagy mértékben hagyatkozó államok szerint az atomenergia a fosszilis tüzelőanyagok alacsony szén-dioxid kibocsátású alternatívájának számít, és így elengedhetetlen a klímavédelmi célok elérésében. A Foratom,  brüsszeli székhelyű atomenergia-ipari szövetség szerint „ha az Európai Unió teljesíteni kívánja a klímavédelmi célkitűzéseit, akkor az atomerőművek hosszú távú üzemeltetésének megkerülhetetlen szerepet kell kapnia az EU jövőbeli energiamixében”. Az atomenergia ellenzői azonban annak veszélyeire, biztonsági kockázataira hívják fel a figyelmet. 
 

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés