Könyvajánló: Az emberi jogok elveszítették az egyéni szabadságot garantáló alapfunkciójukat

2019. október 30. 17:09
Kezdetben a természetjog, valamint a klasszikus liberalizmus értékei szolgáltatták az emberi jogok alapját. A második világháborút követően azonban a gazdasági és szociális jogok nemzetközi keretrendszerbe való átültetése megfosztotta az emberi jogokat a tradicionális, természetjogi alapoktól és így kiszolgáltatta az emberi jogokat a politikai érdekek számára – állítja könyvében Aaron Rhodes emberi jogi aktivista.

A természetjog és az emberi jogok elválaszthatatlanok egymástól

A szerző szerint az emberi jogok alapját az egyéni szabadságjogokra épülő klasszikus liberalizmus, valamint a természetjogi gondolkodás szolgáltatta. 

A Kr.e. 300 körül alapított athéni sztoikus iskolában fogalmazódott meg az a gondolat, amely szerint a természetes jogokat el kell különíteni a pozitív jogi normáktól. A szerző szerint ennek a megkülönböztetésnek az célja, hogy az alapvető emberi jogok egyetemessé, az államoktól függetlenné váljanak. Ennek értelmében a természetes jogok nem képezik részét a pozitív jognak, hanem e fölött állnak, vagyis az állam által alkotott jogszabályok minden esetben alá van rendelve a természetjog felsőbbrendűségének. 

A szerző hozzáteszi: az egyetemesség és az államtól való függetlenség eredményeként a természetjog egy transzcendens morális keretrendszerként jelent meg az ókori, majd pedig a római társadalomban, aminek elsőszámú feladata az állampolgárok állami hatalommal szembeni védelme volt. 

E funkció szolgáltatta az emberi jogok alapját, ami – a természetjogi tradíciókat követve – nem egy adott társadalomra vagy kulturális közösségre, hanem az emberi természetre vezethető vissza. Emiatt a természetjogot nem lehet elválasztani az emberi jogoktól:

a természetjog szolgáltatja azt a racionális ítélőképességet, amely segít eldönteni, hogy egy adott normát valóban emberi jogként lehet-e értelmezni.

A polgári és politikai jogok alkotják az emberi jogi normarendszer alapját  

A szerző továbbá hozzáteszi, hogy a természetjogi racionalitás magyarázatként szolgál a modernkori „tradicionális” emberi jogok kialakulására. Rhodes ez alatt azon polgári és politikai jogokat érti, amelyeket első generációs emberi jogoknak nevezünk, és amelyek az emberi jogi normarendszer alapját képezik. 

Ilyennek a szólás- és a vallásszabadság, a tisztességes eljáráshoz való jog, valamint a kínzás és az embertelen bánásmód tilalma. Ezek egyetemes – politikai motivációktól, valamint állami rendszerektől független –, a világ minden kulturális és társadalmi keretrendszerét felülíró jogok, amelyek képesek garantálni az emberi méltóságot és az egyén szabadságát. 

A szerző ugyanakkor hozzáteszi, hogy a 20. század második felében a „valódi emberi jogok” háttérbe szorultak.

A második világháború, valamint a hidegháború egy negatív folyamatot indított el az emberi jogok fejlődésében, ami ahhoz vezetett, hogy a nemzetközi szakirodalom egyre kevesebb hangsúlyt fordított a természetjogi gyökerek kihangsúlyozására. Mára pedig a nemzetközi emberi jogi diskurzus teljes mértékben elszakadt az emberi jogok természetjogi alapjaitól. 

Az emberi jogok elveszítették a szabadságot garantáló alapfunkciójukat

A szerző a könyv második felében az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata által megindított emberi jogi relativizálást tárja az olvasók elé. Szerinte a Nyilatkozat egyik legnagyobb bűne, hogy összekeveri a természetjogban gyökerező polgári szabadságjogokat – azaz az „autentikus emberi jogokat” – az állam által biztosított gazdasági és szociális jogokkal. 

Aggályosnak mondható, hogy az utóbbi kategória átpolitizálta az emberi jogokat, hiszen az államtól független, egyetemes és apolitikus polgári jogok mellé államközpontú pozitív jogokat rendelt. A szerző úgy véli, hogy az emberi jogok ilyen szintű relativizálása, illetve átpolitizálása mögött nagyhatalmi érdekek húzódtak. 

A második világháborút követően a nemzetközi jogrendszer – az Egyesült Államok mellett – a Szovjetunió folyamatos „beleszólásával” fejlődött. Mivel az emberi jogok egyetemességének gondolatát csakis a Szovjetunió, illetve a Keleti Blokk országainak legitimálása tudta garantálni, ezért a Nyugat a jóléti – gazdasági és társadalmi – intézkedéseket emberi jogi szintre emelte. 

A szovjetek ugyanis egy államközpontú, és az egyén elnyomására épülő rendszert hoztak létre, ezért nem állt érdekükben a polgári és politikai jogokra épülő jogfelfogás fenntartása. Így a kommunista gondolkodásban nagyobb hangsúllyal bíró gazdasági és szociális pozitív jogokat kívánták beemelni a nemzetközi jogrendszerbe, aláásva ezzel egy több évszázados múlttal rendelkező jogfejlődési folyamatot.

Az emberi jogok mint az állam és minden társadalmi szerveződés felett álló, transzcendens normarendszer megszűnt létezni: a jogrendszert megfosztották a természetjogi alapoktól. 

Rhodes továbbá hozzáteszi, hogy a polgári, valamint a gazdasági és szociális normák közötti különbségeket elsősorban a szovjet elnyomás alatt élő kelet-közép-európai régió tapasztalhatta meg, hiszen az utóbbi jogok nemzetközi rendszerbe való iktatásával a Szovjetuniót nem lehetett az emberi jogok megsértésével vádolni. 

A kommunizmus legitimitásával az emberi jogok nemcsak a természetjogi alapokat, hanem a szabadságot garantáló alapfunkciójukat is elveszítették.  

A berlini fal leomlását követően az emberi jogok politikai eszközzé váltak

A Szovjetunió felbomlása utat nyithatott volna az emberi jogi normarendszer természetjogi alapokon történő újragondolására – véli Rhodes. 

A szovjet érdekszféra szétesése azonban megszüntette a gazdasági és szociális jogok totalitárius stigmáját, így a Nyugat is nagyobb hangsúlyt fektethetett e jogok további kiterjesztésére. Az 1993-as Bécsi Emberi Jogi Világkonferencia világossá tette, hogy az ENSZ, valamint a különböző államok érdekeit kiszolgáló NGO-k végleg lemondtak egy koherens és jogilag érvényesíthető normarendszer létrehozásáról. 

Ma a nemzetközi közösség és a civil szervezetek értelmezése szerint az emberi jogok egy nemzetközi egyezményekben és állami törvényekben garantált jogi kategória.

Ez a szerző szerint egy paradox helyzetet eredményezett a modern nemzetközi jogfilozófiában, hiszen az emberi jogok – amelyek eredeti funkciójuk szerint az állam túlzott, korlátozó hatalma ellen nyújtanak védelmet – alá lettek rendelve az állam hatalmának. 

Rhodes úgy véli, hogy ez egy igazán veszélyes, szélsőséges megközelítés, hiszen a központi hatalom – ahogy egykor a szovjet vezetés – könnyen visszaélhet az emberi jogokkal. 

A harmadik generációs jogok végleg kiszorították az egyéni szabadságra épülő gondolkodást

A szerző szerint a harmadik generációs emberi jogok megjelenése tovább erodálta a természetjogi alapokat. A többségében kollektív, valamint „zöld jogok” – például az egészséges környezethez, a fenntarthatósághoz, illetve a természeti erőforráshoz való jogok – megszüntették az egyéni szabadságára épült gondolkodást.

Ezzel a kollektivista felfogással végleg kiszolgáltatták az emberi jogokat a politikai érdekek számára, hiszen a klasszikus liberalizmus alapvető gondolatát – az egyéni szabadság mindenhatóságát – kiszorították az emberi jogok értelmezéséből. 

Nem meglepő tehát, hogy a jogászok és a kutatók többsége a modern emberi jogok rendszerét egy zavaros, inkoherens és betarthatatlan keretrendszerként azonosítója – írja Rhodes.
 

Aaron Rhodes: The Debasement of Human Rights: How Politics Sabotage the Ideal of Freedom. Encounter Books. 2018. 

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés