400-zal száguldó vasutat jelentett be Boris Johnson

2020. február 12. 14:35
Az első angliai nagysebességű vasúti hálózat megépítéséről döntött a brit kormány. A döntést, amelyet évekig tartó éles vita előzött meg, Boris Johnson miniszterelnök jelentette be kedd délután a londoni alsóházban.

A High Speed 2 (HS2) nevű hálózat elnevezésében a 2-es szám arra utal, hogy már létezik egy nagysebességű vasúti vonal Angliában, de az csak a London és több kontinentális célállomás, köztük Párizs és Brüsszel között közlekedő Eurostar nemzetközi szuperexpresszeket szolgálja ki, és valójában nem része a szélesebb értelemben vett brit vasúti hálózatnak.

A HS2 a tervek szerint az első szakaszban London és a közép-angliai Birmingham között épül meg.

Az új pályán 400 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek majd a külön erre a célra gyártandó, 1100 személyes szerelvények.

A második építési szakaszban a vonal kétfelé ágazik, elérve az északnyugat-angliai Manchestert, valamint az észak-angliai Leeds városát.

A beruházás első szakasza várhatóan 2028-2031, a második szakasz 2035-2040 között készül el.

A vita a beruházásról tíz éve folyik. Az üzleti szektor támogatja, az útvonal által érintett térségek lakossága, főleg azokon a vidékeken, amelyeken a vasúti pálya csak áthalad, de a szerelvények nem állnak majd meg, jórészt ellenzi a tervet.

Komoly bírálatok érik a beruházás költségvetési tervezését is: öt évvel ezelőtt még 56 milliárd fontról szóltak a költségbecslések, ma már 106 milliárd fontnál (43 ezer milliárd forint) tartanak a számítások.

Boris Johnson keddi alsóházi tájékoztatójában elmondta, hogy a kormány felülvizsgálja a költségeket, és igyekszik megtakarításokat elérni. A kormányfő bejelentette azt is, hogy a beruházás felügyeletére és irányítására külön miniszteri poszt létesül.

A terv része annak a hosszú távú stratégiának, amelynek célja Észak-Anglia egykori nehézipari térségeinek felzárkóztatása. Az országrész a 20. század második feléig Nagy-Britannia ipari központja volt, azóta azonban jelentősen leépült, és meglehetősen hátrányos helyzetbe került.

Boris Johnson konzervatív párti kormánya a múlt hónapban megszűnt brit EU-tagság utáni időszakra szóló gazdasági tervezésben külön is hangsúlyt helyezett az északi térségek felzárkóztatására, és a HS2-beruházást is e cél szolgálatába állította.

(MTI)

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés