Létezik sajátosan konzervatív emberkép?

2020. szeptember 17. 14:58

Hörcher Ferenc
A nemrég elhunyt Sir Roger Scruton egy sajátosan konzervatív filozófiai antropológia kidolgozására vállalkozott On Human Nature című művében.

"Hogy az emberi természetről vallott nézetek mennyire befolyásolják politikai felfogásunkat, azt megmutathatjuk a marxizmus vagy a liberalizmus példáján – mindkét felfogás optimista az emberrel kapcsolatban, ebből fakad aztán kritikusaik szerint, hogy az általuk javasolt politika naiv, doktriner és/vagy utópista. E nézetek hívei ugyanis azt gondolják, hogy az ember mint politikai lény racionális érvekkel, neveléssel könnyen befolyásolható, érdekei mentén cselekszik, és következetes. A 20. század számos példája mutatja, hogy milyen kudarcra vannak ítélve a hamis filozófiai-antropológiai alapokra épített politikai elképzelések. A liberalizmus körül már a század elején elfogyott a levegő, a kommunizmusról pedig kiderült, hogy olyan totalitárius felfogás, amely az állami erőszak korábban nem tapasztalt mértékére épült. Tényleges politikai kudarcaik ellenére e nézetek mind a mai napig meghatározzák a nyugati politikai diskurzust. Ezért látszik alapvető feladatnak egy olyan filozófiai antropológia kidolgozása, amely nem ilyen téves alapokon áll.

A nemrég elhunyt Sir Roger Scruton valami hasonlóra vállalkozott, On Human Nature (Az emberi természetről) című könyvében, amely a Princetoni Egyetem James Madison Programjának keretében 2013-ban elhangzott előadásainak szerkesztett változata. Vállalkozása érdekességét az adja, hogy élete utolsó évtizedében ő számított a brit konzervativizmus legismertebb és legjelentékenyebb – igaz, egyben legtöbbet támadott – alakjának is. Márpedig, azt gondolnánk, a konzervativizmus emberképe gyökeresen eltér a bevett liberális elképzelésektől, s a kötet fülszövege is ezt ígéri: „az eredmény az emberi természet gazdag képe, mely kihívást intéz napjaink fajunkról szóló legdivatosabb nézeteivel szemben.”

Ilyen irányú várakozásainkkal szemben a dolgozat nagy része egész jól besimul a vonatkozó kortárs irodalomba. Scrutont neveltetése az analitikus filozófiához köti, s így elsősorban az analitikus filozófiának a témában megszólaló képviselőivel áll diskurzusban. Az evolúciós pszichológia, az utilitárius politikai- és morálfilozófia és a filozófiai materializmus képviselőivel is szembenéz. Kétségtelen, hogy a szerző Dawkins és Dennett nézeteivel finoman szólva sem azonosul. Másfelől viszont azt állítja, hogy Rawls, Nozick, Dworkin, Raz, Scanlon, Gauthier, Lomasky, Darwall és Nussbaum ugyan szekuláris, egalitárius és az absztrakt racionális döntéselméleten alapuló nézeteket vallanak, de, mint maga írja, „az általam festett kép nagyjából összeegyeztethető ezekkel az érvekkel” (114–115.o.). Ráadásul Scruton megjegyzése a könyv harmadik fejezete után, a zárófejezet elején tűnik fel, s ezzel tulajdonképp bevallja, hogy a könyv nagy részében alapvető újdonságokat nem tár olvasói elé a szerző, csak árnyalja a meglévő kánont.

Scruton álláspontját a fenti szerzőkkel összehasonlítva azt mondhatjuk, hogy legtöbbjükkel ellentétben nem pusztán az izolált individuumból indul ki. Ellenkezőleg, az ember lényegét igazából az Én-Te viszonyban ismeri fel: szerinte az egyén a másikhoz való viszonyában mutatja meg magát. E szemléletmód kiindulópontja az, hogy nem csupán (szigorú, természet)tudományos tudás létezik. Dawkins szcientizmusán túllépve Scruton a 19. századi ellenirányzatokra támaszkodik, akiknek a felfogását a következőképp jellemzi: „Létezik morális tudás is, amely a gyakorlati ész terrénuma, van érzelmi tudás, amely a művészet, az irodalom, és a zene tartománya. És valószínűleg van transzcendentális tudás is, amely a valláshoz tartozik.” Scruton itt a hagyományos németes felosztást alkalmazza: a természettudományos látásmódhoz a magyarázat (explanation) célkitűzését rendeli, míg ő maga mint filozófus a megértés, értelmezés (understanding, interpretation) mellett kötelezi el magát. Úgy gondolja, az embert, mint kultúrlényt csak egy ilyenfajta megközelítéssel pillanthatjuk meg. „A mi fajtánk megismerése a szellemtudományok (Geisteswissenschaften) feladata, amelyek egyáltalán nem a tudományok, hanem a humántudományok (humanities) körébe esnek – más szóval, a Verstehen gyakorlatai” (46.o.).

Érzékletes, bár nyilván nem támadhatatlan hasonlata a kultúrájával együtt értelmezett emberre a festmény kétféle látásmódja. Azt állítja, hogy egy festményt kétféleképpen tudunk leírni és megérteni. Egyrészt meghatározhatjuk a vászon és az arra felvitt pigment anyag minőségét, mennyiségét, felszínrajzát és mélységi struktúráját, tehát anyagi valóságát. Másfelől viszont a vászonra tekintve visszanéz ránk egy arc – gondoljunk például a Mona Lisára. A tudományos leírás ezt nem látja, ezt csak mi mint kultúrlények látjuk meg a vászon és pigment viszonyrendszerében. Arra nem tér ki Scruton, hogy ráadásul mi még ennél is többet látunk: az arcnak is jelentést tulajdonítunk, sőt, még az arcot festő alkotó „üzenetét” is értelmezni szoktuk. Ezek a jelentések azok, amelyek a tudomány rideg és neutrális, számszerűsíthető és kauzalitásra épülő magyarázati módjával nem dekódolhatóak.

Nem mondja ki, de Scruton a fenomenológia modern filozófiai irányzatához kapcsolódik, amikor az emberi lényt faggatja. Pontosabban nem is az emberi lény (human being) érdekli igazán, hanem a személy (person). Míg az első egy pusztán biológiai adottságai által definiált jelenség, a második egy olyan megközelítés alanya, amely figyelembe veszi ez utóbbinak a társadalmi-történeti (vagyis kulturális) környezetét. Hogy Scruton megközelítése fenomenológiai, azt világossá teszi az a figyelem, amelyet olyan, kifejezetten ezen irányzathoz kapcsolódó fogalmakra fordít, mint a megtestesült személy és az intencionalitás. E figyelem eredménye pedig az a fajta megközelítés, amely választ keres olyan jelenségekre, mint a nevetés vagy a szégyenérzet, amelyek a tudomány által vizsgált biológiai lény funkcionális vizsgálata révén nem hozzáférhetőek. Ezek az emberi reakciók, cselekvési és viselkedési módok, érzelmi és értelmi megnyilvánulások ugyanis társas játékok, vagyis hosszú idő alatt, a közösség emlékezetébe kódoltan, az interperszonális viszonyrendszerek világában alakulnak ki."

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 53 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ferikém!

Te mindig kint-és bent is szerettél volna lenni, olyan langyos voltál, vagy egész életedben, olyan haszonleső, a széljárásra figyelő, olyan "konzervatív", aki mindig bocsánatot kér azért , mert van. Tipikus Elek István-i figura vagy. Azaz hiteltelen......

Minden németül olvasónak ajánlom August Brunner műveit, aki a személy valóságának megértéséből nagyon meggyőző antropológiát és teológiát dolgozott ki.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés