Mátol szükségállapot van érvényben Szlovákiában

2020. október 1. 10:16
A pozsonyi kabinet 45 napra vonatkozóan vezette be a szükségállapotot.

A járványhelyzetre tekintettel szükségállapotot hirdetett Igor Matovič kormánya, amely a mai naptól kezdve előreláthatóan 45 napon keresztül marad érvényben (a szabályozás keretei értelmében egyébként szükségállapot idején a veszélyeztetés arányában és idejére – de legfeljebb 90 napra – vonatkozóan van lehetősége a kormánynak korlátozni bizonyos alap- és szabadságjogokat). 

A szükségállapot („núdzový stav”) jogforrásaként szolgáló 227/2002. számú alkotmányos törvény (tehát nem az azzal könnyen összetéveszthető, de attól eltérő tartalmú vészhelyzetről szóló 42/1994. számú törvény) értelmében kihirdetését követően bizonyos esetekben a szlovák kormány által korlátozható a személyek magánéletéhez való jog. 

A kormány továbbá jogosult arra, hogy munkavégzést rendeljen el a közérdekű infrastruktúrák működtetésére vonatkozóan, így például a közúti és vasúti hálózat karbantartására, fuvarozásra, a közműhálózat és az egészségügyi infrastruktúra működtetésre, továbbá amennyiben szükséges, a közrend biztosítására vagy az esetleges kárelhárítási munkálatok kapcsán.

Közérdekű célból korlátozható továbbá az ingatlanra – illetve bizonyos korlátokkal az ingóságokra – vonatkozóan fennálló tulajdonjog, ami akár azt is jelentheti, hogy az illető lakóhelyén más, például evakuációra szorult személyek is elszállásolhatók.

Korlátozható továbbá a postai küldemények kézbesítése, a szabad mozgás és tartózkodás szabadsága például kijárási tilalom bevezetése esetén, illetve közérdekű megfontolásból betiltható a gyülekezéshez való jog is. Hasonló szabályok vonatkoznak a szólásszabadságra és az információterjesztés szabadságára; úgyszintén korlátozható a sztrájkjog is.

Ahogy arról már korábban is írtunk, Igor Matovic szlovák kormányfő még hétfőn jelentette be, hogy a járványhelyzet „további romlásának megfékezéséhez szükséges a szükségállapot bevezetése”. A kormányfő a közösségi médiában később több részletet is elárult a közeljövőre vonatkozóan, így tudhattuk meg, hogy a kormány első körben 45 napra vonatkozóan hirdet szükségállapotot, a továbbiakról pedig a járványhelyzet aktuális alakulása fényében dönt majd a kabinet.

A szlovák kormány legutóbb a március 16-tól június 14-ig terjedő időszakra vonatkozóan rendelt el szükségállapotot, kizárólag a járványügyi veszélyhelyzet vonatkozásában. Ennek célja az volt, hogy a járványügyi védekezés hatékonyságának növelése érdekében biztosítsa az egészségügyi infrastruktúra lehető leggördülékenyebb optimalizálását.

Dobozi Gergely
 

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A DAC-ot (Dunaszerdahely, 8 meccs, 8 győzelem!) kell megállítani?

Cool. Kis szerencsével vhogy menthető a síszezon.

Szlovákiában is van DK, Momentum, MSZP, Párbeszéd, Jobbik, LMP, Gyurcsány, Dobrev, Vadai, Fekete-Győr, Cseh, Donáth, Szél, Hadházy, Gyöngyösi, Jakab, Tordai, Jávor, Kunhalmi, Újhelyi, ATV, index, 444, 24.hu, HVG, telex, alfahír, magyarhang, valasz.hu stb. stb. stb.?

Csak úgy eszembe jutott... tényleg kiváncsi lennék. :)

A csehek, de meglepő módon a lengyelek is készülődnek már bizonyos szigorításokra. A románoknál is újra elég pocsék a helyzet. Néhány dologban, pl. focimeccsek nézőszámának limitálása úgy 1000 főben, mi is léphetnénk. ( Ennyi jótorkú ember is tud hangulatot csinálni.) Tegnap megnéztem a német szuperkupa döntőt ( a BM nyert nagy nehezen), nem láttam szurkolót, csak hang aláfestés volt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés