Rászabadították Brüsszelre kijáróembereiket a tech óriások

2020. december 14. 17:42
A New York Times rávilágít, hogy a legnagyobb amerikai technológiai vállalatok folyamatosan növelik a brüsszeli lobbitevékenységre fordított összegeket. A cégek agytrösztöket hoznak létre, tudósokat támogatnak, és politikai kapcsolatokat építenek, így próbálják hátráltatni az üzleti tevékenységük korlátozására irányuló uniós terveket.

Az amerikai lap birtokába jutott dokumentum szerint a Google kész stratégiát dolgozott ki annak érdekében, hogy növelje befolyását Brüsszelben. A technológiai óriás ezzel az uniós szabályozások további szigorítását próbálja aláásni, szerintük ugyanis ezek az uniós tervek sértik a gazdasági érdekeiket. 

A vállalat az uniós szabályozási munka aláásását tudományos körökben befolyásos – de meg nem nevezett – személyekkel kezdené, akiknek az új normákkal szemben kell majd érvelniük.

Azt remélik, hogy ezzel az Európai Bizottságon belül olyan törésvonalakat tudnak létrehozni, amelyek megkérdőjelezik a most még széles körben támogatott szigorítások megvalósíthatóságát. 

A kaliforniai székhelyű cég az amerikai-európai kereskedelempolitikai ellentéteket is felhasználná. Ehhez pedig olyan amerikai kormányzati tisztviselők beavatkozására számítanak, akik – a technológiai iparág érdekeit képviselve – az európai szabálykörnyezet ellen lépnek majd fel. 

Az átgondolt, mindenre kiterjedő stratégia alátámasztja, hogy

az amerikai Szilícium-völgyben székelő technológiai vállalatok valójában már egy ideje olyan lobbihálózat kiépítésén dolgoznak, amellyel képesek minden ellenük irányuló kritikát kivédeni.

Az Európai Unió globális szinten is élen jár a technológiai cégek tevékenységét érintő szabályozások szigorításában, éppen ezért irányul az amerikai cégek figyelme az európai kontinensre. 

A Google, a Facebook, az Amazon, az Apple és a Microsoft folyamatosan növelik a lobbitevékenységre szánt forrásokat. A cégek volt uniós tisztviselőket, politikai körökben is jó kapcsolatokkal rendelkező ügyvédeket alkalmaznak, új agytrösztöket hoznak létre, illetve – a gazdasági érdekeikkel egybecsengő – tudományos publikációkat is támogatnak. 

Az öt technológiai vállalat 2020 első felévében annyi pénzt költött lobbitevékenységre, mint a 2019-es esztendőben összesen.

Ez számszerűsítve 19 millió eurót jelent, ami elősegíthette a cégek érdekeinek hathatósabb képviseletét az Európai Unióban. 

A szilícium-völgyi vállalatok lobbizása eddig nem volt túl eredményes, pedig a cégek többszáz találkozót bonyolítottak le az Európai Parlement és az Európai Bizottság tisztviselőivel. Azonban lobbitevékenységük szervezettsége, az elmúlt évek folyamán kialakított kapcsolataik, valamint a most kiszivárgott stratégia abba az irányba mutatnak, hogy a technológiai óriások brüsszeli befolyása tovább fog növekedni.

Szemlézte Gergi-Horgos Mátyás

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés