Svéd képviselő: Anyagi érdekek miatt támadja Magyarországot a svéd NGO

2020. december 30. 17:06
Björn Söder parlamenti képviselő szerint az Orbán Viktort támadó szervezetnek anyagi érdeke fűződik Magyarország lejáratásához, mivel az NGO-t a magyar miniszterelnök legnagyobb kritikusa, Soros György támogatja.

Ahogy arról már beszámoltunk, a Civil Rights Defenders (CRD) nevű svéd emberi jog szervezet november közepén indította el azt a „Gratutálunk diktátorok!” nevet viselő adománygyűjtő kampányát, melynek keretén belül Vladimir Putyin orosz és Bassár al-Aszad szír elnök mellett Orbán Viktor miniszterelnököt is diktátorként tüntették fel. Az ügyet, illetve annak hatterét a Svéd Demokraták képviselője, Björn Söder vitte a parlament és a kormány elé.

Nemrég egy svéd jobboldali médium, az Exakt24 tovább göngyölítette az ügyet, miután a svéd mainstream sajtó nem foglalkozott a kérdéssel.

A portál egy 15 perces riport keretében mutatta be a szervezet működését, illetve a kampány visszásságait. A riport a Björn Söder svédországi demokrata parlamenti képviselő által a külügyminiszternek feltett írásbeli képviselői kérdés szellemében feszegeti, hogy miért folytat kampányt egy másik uniós tagállam vezetőjével szemben egy olyan svéd szervezet, melyet a svéd állam több forrásból támogat. A hírportál az ügyben megkereste a CRD-nek pénzügyi támogatást nyújtó összes svéd állami szervet, valamint magát a kampányt folytató civil szervezetet is, azonban kérdéseikre többszöri próbálkozás ellenére sem kaptak választ.

Megszólalt azonban Björn Söder, aki ismét kiállt Magyarország mellett. A politikus ismételten kifejtette véleményét, nevezetesen, hogy helyteleníti a kampányt, valamint a svéd adófizetők pénzének ekként való felhasználását. Emlékeztetett arra is, hogy a svéd kormánytól nem idegen, hogy belügyekbe való beavatkozás miatt aggódik egyes országok kapcsán, miközben a komoly állami támogatással működő CRD elrettentő kampánya Orbán Viktorral nem más, mint egy befolyásolási művelet egy másik EU-tagállamban. Megjegyzi, hogy az írásbeli miniszeri kérdésekre csupán kitérő válaszokat kapott, vagyis továbbra sem egyértelmű számára, hogy mi indokolja a svéd állami támogatás fenntartását.   

Söder továbbá visszautasította, hogy a CRD finanszírozásának kérdőre vonása miatt antiszemitának bélyegezzék, csak azért, mert a svéd NGO-t támogató Soros György nevét ki merte ejteni a száján. Úgy véli, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány támogatása igenis releváns ebben a kérdésben, hiszen Soros Györgyről ismert, hogy Orbán Viktor erős ellenlábasa, vagyis

a CRD-nek anyagi érdeke fűződik ahhoz, hogy a magyar miniszterelnököt beemelje ebbe a lejáratókampányba.

A jobboldali képviselő azt hangsúlyozta, hogy Soros György etnikai háttere teljes mértékben irreleváns, a CRD azonban ezt felhasználva akarja elhallgattatni a kritikusait.

Gergi-Horgos Mátyás
 

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés