Biden egyszerre határolódik el, és szerez ihletet Trumptól

2021. január 27. 15:41
Joe Biden legelső rendeleteinek túlnyomó része egyértelmű elhatárolódásnak tekinthető elődjétől,  némelyikük szellemiségében azonban Trump patriotizmusa visszaköszön.

Január 20-án beiktatták Joe Bident, ezzel új elnöke lett az Amerikai Egyesült Államoknak. A 2020 őszi elnökválasztást a szélsőségektől sem mentes kampány jellemezte, amelynek közvetlen utóhatásai egészen 2021. januárjáig végigkísérték az amerikai közéletet. 

Joe Bident sokan a korábbi elnök, Donald Trump ellenpólusának tartják, legalábbis ebben bízva adtak le szavazatot az új elnökre. Joe Biden kommunikációja azonban árnyaltabb ennél: egyszerre ígéri azt, hogy kormányzati cselekményeivel meg nem történtté teszi az elmúlt négy évet, miközben egyfajta hídként tekint magára a megosztott amerikai társadalom pólusai között. 

Habár alig telt egy hét a beiktatási ceremónia óta, Joe Biden máris több mint 15 elnöki rendeletet írt alá, amelyek közül néhánynak tartalmából arra lehet következtetni, hogy egyelőre azoknak lehet igaza, akik szerint Biden valójában Trump elnöki tevékenységének felülírására vállalkozott.

„Make Biden’s America Great Again?”

Az „egyfelől-másfelől”-érvelést kedvelőknek figyelmébe ajánlott Joe Biden január 25-ei elnöki rendelete, amelynek címe mintha Donald Trump egykori kampányszlogenjének („Make America Great Again – Tegyük újra naggyá Amerikát”) szellemiségében íródott volna.

Biden tegnapelőtti rendeletének címe ugyanis Executive Order on Ensuring the Future Is Made in All of America by All of America’s Workers. Nehéz visszaadni a pontos címadási indítékot, de az azért túlzás nélkül állítható, hogy a trumpi patriotizmus jegyében született (magyarul nagyjából annyit tesz, hogy elnöki rendelet arról, hogy biztosítsuk azt, hogy a jövő teljes mértékben Amerikában épül, amerikaiak által).

A jogszabály az amerikai illetőségű gyárakat, iparosokat, cégeket és munkásokat hivatott védeni,

tehát egyfajta protekcionista elnöki rendeletről beszélhetünk. Erre utal például, hogy a jogszabály hangot ad az amerikai kormány azon szándékának, hogy az adófizetők pénzét amerikai ügyletekbe, társaságokba fektesse. Akit érdekel, az a Fehér Ház oldalán közzétett sajtóközleményt teljes terjedelmében elolvashatja.

Vége a patrióta oktatásnak

Biden rendeletben helyezte hatályon kívül a Trump adminisztráció patrióta oktatásra vonatkozó szabályozását. E körben Biden feloszlatta az 1776 Commission nevű szervezetet, amelyet a The New York Times 1619 Project nevű kezdeményezésére válaszként hoztak létre (a 1619 Project feladata, hogy feltárja az amerikai rabszolgaság máig tapasztalható hatásait).

Az évszám megválasztása egyik oldalon sem véletlen: a progresszív 1619 Project nevét az amerikai földre érkezett első rabszolga partra szállásának évéről kapta (a lényegen nem változtat, de az évszámválasztás egyébként kisebb közéleti bonyodalmat okozott, ugyanis az első rabszolga feltehetően 1526-ban érkezhetett). Az 1776 Commission évszámválasztása egyértelmű: ebben az évben, július 4-én hagyták jóvá az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozatát.

Trump kezdeményezésével kapcsolatban

a demokrata kritikusok jellemzően azt sérelmezték, hogy a patrióta oktatás keretében többek között az osztálytermekben éltetnék az államalapítókat, relativizálnák a rabszolgatartást, elítélnék a progresszív politikát.

Környezetvédelem

A környezetvédelem kérdésével két elnöki rendelet is foglalkozik: az egyikkel a Biden-adminisztráció intézkedése útján az Amerikai Egyesült Államok visszatér a Párizsi Megállapodáshoz (ez egyébként Biden egyik választási ígéretei között szerepel). A másikkal pedig Biden visszavonta Trump egy korábbi rendeletét, amely a mostani adminisztráció szerint veszélyt jelent az emberek egészségére, környzetkárosítást tesz lehetővé, tudománytalan, továbbá a nemzeti érdekekkel sincs összhangban. Ennek keretei között például visszavonják a Kanadát és Nebraska államot összekötő Keystone XL olajvezeték építési engedélyét, amely Trump egyik legutolsó intézkedései közé tartozik.

Társadalmi igazságosság

Joe Biden a választási kampányában elkötelezte magát a faji igazságosság és a hátrányos helyzetű közösségek helyzetének javítása mellett. Ez az egyik bideni rendeletben is visszaköszön, amelyben az elnöki adminisztráció például az alábbi célok végrehajtása mellett foglalt állást. Megjegyzendő, hogy a legelső rendeletet négy további követte azóta a témában.

A kormány felelősséget vállalt az egyenlő bánásmód mindenki számára történő biztosítása mellett, különös tekintettel a színes bőrű emberekre. Az elnök emellett minden szövetségi ügynökséget – federal agencyt – arra utasított, hogy egy állapotfelmérés keretében minden munkahelyről készítsen riportot, és 200 napon belül terjesszen elő egyfajta cselekvési tervet az esélyegyenlőséggel kapcsolatos kihívások megszüntetése végett.

Külön rendelet foglalkozik a nemi identitás és a szexuális irányultság, valamint a társadalmi igazságosság összefüggésivel.

A rendelet egyfajta iránytűként hivatott szolgálni a Legfelsőbb Bíróság számára, hogy a Bostock kontra Clayton County  nevű tavalyi precedens alapján az 1964-es polgárjogi törvény VII. címét oly módon értelmezze, hogy az a nemi identitás alapján történő munkahelyi megkülönböztetést tiltja. A precedensértékű ítéletről rovatunk is megemlékezett.

Bevándorláspolitika

Biden az egyik rendeletével visszavont egy olyan korábbi, Donald Trumptól származó elnöki rendeletet, amelynek értelmében az okmányokkal nem rendelkező bevándorlók figyelmen kívül maradtak a népszámlálás során. 

Mindemellett az új elnök új életet kíván lehelni abba az Obama-adminisztráció által 2012-ben útjára indított programba (Deferred Action for Childhood Arrivals – DACA), amely lehetővé tesz, hogy eseti elbírálás alapján döntsön a fiatalok kitoloncolás alóli mentességéről azon gyermekek esetében, akik gyermekként utaztak az Egyesült Államok területére. 

Biden hatályon kívül helyezte a muszlimokra vonatkozó beutazási tilalmat is,

így a továbbiakban az elsősorban a muszlim-lakta és afrikai országokból történő beutazási korlátozások már nincsenek hatályban. Biden utasította továbbá a külügyi tárcát, hogy indítsa újra az érintet országok vízumkezelését, továbbá arra, hogy dolgozzon ki stratégiát a méltányosság helyreállítására és a tiltás okozta károk helyreállítására.

Joe Biden rendeletben döntött az amerikai-mexikói határon épülő határfal-projekt visszavonásáról is, többek között arra hivatkozással, hogy a kongresszus 2019-ben kétpárti többséggel utasította el a déli határon mentén húzódó fal építési terveit. A projektnek ezzel ugyanakkor nincs vége: a rendelet csak szünetet rendel el abban, amely során a dokumentációk áttekintésre kerülnek.

Szintén a bevándorlási tárgyú intézkedések közé sorolható, hogy Joe Biden 2022 júniusáig meghosszabbította a libériai származású bevándorlókra vonatkozó kitoloncolási tilalmat. A rendelet ezzel együtt meghosszabbította az érintettek munkavállalási engedélyét, továbbá megkönnyíti a libériai származású bevándorlók számára a jövőbeli tartózkodási engedély megszerzését is.

Koronavírus

Joe Biden rendeletben jelezte az Egyesült Államok álláspontját arra vonatkozóan, hogy

az adminisztráció le kívánja állítani az Egészségügyi Világszervezetből való kilépési folyamatot.

Ahogy Biden a rendeletben fogalmazott, a WHO szerepe kiemelt jelentőséggel bír a koronavírusra adott nemzetközi reakciók koordinálása szempontjából. A WHO igazgatóságtanácsának ülésén a Biden-adminisztrációt Anthony Fauci képviselte.

Biden továbbá rendeletben hozta létre azt a reagálási koordinátori funkciót, amely hivatalos szerv formájában hivatott megszervezni a koronavírus elleni védekezési stratégiát. E szerv felel többe között a gyártási, szállítási folyamatok megszervezéséért, de koordinálja az egyéni védőeszközök, oltások és tesztek elosztását is. Biden emellett visszaállította a Nemzetbiztonsági Tanács keretei között létrehozott Globális Egészségbiztonság és Biovédelem Igazgatóságát, amely az amerikai és globális biológiai veszélyek feltárását szolgálja.

A frissen kinevezett elnök 100 napos kötelező maszkhasználat előírásáról is rendelkezett: az amerikai polgárok „hazafias kötelezettségüknek” kötelesek eleget tenni azzal, hogy az elkövetkező száz nap alatt viselik a maszkot és tartják a fizikai védőtávolságot. 

Fotó: MANDEL NGAN / AFP

Dobozi Gergely

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés