Kötelesség-e megházasodni és gyereket szülni?

2021. március 11. 15:34

Nagypál Szabolcs
Vajon a házasság vagy az egyedülálló élet a magasabb rendű?

"A jelenlegi úgymond türelmes társadalmunkban akármilyen élettani vagy „társadalmi nemű” ember élhet együtt akármennyi ideig és akármilyen jellegű kapcsolatban. A korunknak jellegzetessége azonban, hogy – mindennek ellenére – maguknak a fogalmaknak az újrameghatározása és az értelmüknek és tartalmuknak a megőrzése között ádáz küzdelem folyik, nemcsak politikai, hanem tudományos és „tudományos” síkon is.

(...)

Az erkölcstan világában többféleképp is megfogalmazhatjuk az elismerésre méltó és követendőnek tartott értékeket. Az úgynevezett kötelesség-erkölcstanok az értékeket valamifajta kötelességnek az alakjában igyekeznek megfogalmazni, kijelenteni és kihirdetni.

A kortárs, modern ember azonban ódzkodik mindentől vagy legalább is majdnem mindentől, ami kötelességként, tehát akár külső, akár benső elvárásként, az emberrel szemben támasztott igényként megfogalmazódik meg.

Még az sem teszi sokkal elfogadhatóbbá a meglátásainkat, amennyiben a „nemes”, az „érdemes”, a „méltó”, az „értékes”, vagy éppen a „dicséretes” jelzőknek a segítségével adjuk elő az erkölcsi, illetőleg az életnek a tartalmasságával kapcsolatos mondanivalónkat.

(...)

Vajon a házasság vagy az egyedülálló élet a magasabb rendű? A két életútnak az egymáshoz viszonyított megítélése, a „rangsora” ugyan meglehetősen sokat változott a történelem folyamán, akár hullámozva is, jelenleg azonban a római katolikus megértésben már alapvetően egyenrangú élethivatásoknak tekintik ezeket. A kereszténységen belül a nyugati római katolikus, valamint a keleti ortodox vonal kétféle emberi életpályát tartott mindig is nagyon nagy becsben.

Az egyik lehetséges életút, egy természetfölötti hivatás keretében egyénként igyekszik a Jóistenre, valamint a közösségnek és az embertársaknak a szolgálatára összpontosítani; és hogy ezt minél teljesebben megtehesse, nem alapít saját családot. Ezen személyes döntést, hogy valaki házasságon kívül, önmegtartóztató módon éli le életét, teljesen Istennek szentelve magát, az Egyházban mindig kiemelt tiszteletben részesítették.

Az alapformája az egyedülálló életmódnak a remeteség, és az abból kifejlődő közösségi szerzetesség. A rendeknek mindig külön kegyelmi ajándéka, arcéle, karizmája van. Ezen arcél azt jelenti, hogy az alapítójuk, az első vezetőjük által kapott és továbbadott életföladatot valósítják meg közösségi életükben, a külvilágtól elkülönült helyen. A római katolikus hagyományban a fölszentelt és a híveknek a szolgálatára rendelt papságtól a középkor folyamán e szerzetesi eszményt kezdték megkövetelni, és a nőtlenségnek a vállalása lassanként egyházfegyelmi előírássá érett.

A nem házasságban leélt, önátadott életnek a mintája Jézus Krisztus, a szerzetesek – és ennek párhuzamára jelenleg a papok is – az evangéliumi tanácsok szerint rendezik be az életüket, a szegénységnek, a tisztaságnak, valamint az engedelmességnek a szellemében.

(...)

A másik fajta életpálya szintén Istennek a középpontba helyezését tekinti az elsőrangú életföladatának, ezt azonban nem általánosságban a közösség szolgálatában képzeli el, hanem – ennél jóval kézzelfoghatóbban – az egész életre elköteleződik egy bizonyos házastárs mellett. Az elköteleződésnek a biztonsága kinyitja kettőjüknek a kapcsolatát a felelős gyermekvállalás felé, hogy ekképpen – amennyiben Isten is úgy akarja – egy új család születhessék.

A családalapításnak a hatalmas kalandjába vágó és vállalkozásába fogó nőknek és férfiaknak az egymás és az Isten iránti szeretete különböző gyümölcsöket terem: és pontosan a házaspárból és a házaspártól lehetségesen megérő gyümölcsök közé tartoznak maguk a gyermekek is. Akik már megtalálták életük párját, és el is köteleződtek mellette, azok számára egy teljesen természetes dolog a gyermekvállalás, amely mintegy következik a szeretetüknek a működéséből.

A templomban vállalt házassági esküjükből adódóan az életre nyitottan (tehát mesterséges korlátozás, „gátlás” nélkül élve) a nemzésnek (és ezáltal természetesen a születésnek) idejét, valamint a gyermekeknek a számát a szülők emellett igyekeznek felelősen megtervezni és fölvállalni, különböző szempontokat is figyelembe véve.

Nyilvánvaló módon az életben korántsem alakul mindig minden úgy, ahogyan azt előzetesen megálmodjuk: néha előbb vagy később érkezik a gyermek, néha pedig kevesebb vagy éppen több érkezik a terveinknél. A lényeges dolog minden egyes esetben az, hogy az ember (a nő és a férfi is) rugalmasan alkalmazkodjék, és működjék együtt Istennek a dolgokat nálunk sokkal jobban tudó akaratával, a szeretetének a túlcsordulásával, mintegy ajándékként fogadva el az élettényeket.

A személyes döntéseik meghozatalában, akár az egyedülálló vagy a családos életállapotot tekintve, akár a gyermekek számát és ütemezését illetően, a nőket és a férfiakat segíthetik a társadalom különféle közösségei, így az Egyház, valamint egy támogató jellegű, évtizedekkel is előretekintő családpolitika, amely döntést nem hozhat az érintettek helyett, de a kereteket biztosíthatja a kiszámítható családalapításhoz."

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés