Kezdeményezhet-e Magyarország eljárást az EP-vel szemben?

2021. szeptember 17. 14:44

Hegedős Soma
Danube Institute
A családpolitika az alapszerződések által is védett nemzeti identitás része, így az EP LMBTIQ-állásfoglalása sértheti a tagállamok alkotmányos identitását.

"Az alapszerződések nemcsak az Unió, hanem a tagállamok számára is lehetőséget biztosítanak, hogy olyan esetekben, amikor valamelyik uniós szerv jár el jogsértő módon, eljárást indíthassanak. Főszabály szerint azonban ehhez olyan jogsértő jogalkotási aktusok kibocsátása szükséges, amelyek joghatással bírnak másokra vonatkozólag, miközben az EP állásfoglalása elvileg inkább csak közvetetten bírhat jogi jelentőséggel, amennyiben az alapján például a Bizottság eljárást kezdeményez.

Ez azért is problematikus, mert így az EP többségi döntésekkel visszaélhet az állásfoglalás eszközével, többségben levő politikai tömörülések foglalhatnak álláspontot jogi kérdésekben, befolyásolva a közvéleményt és az uniós szerveket, a tagállamok kezében pedig nem igazán van ezzel szemben hatékony jogi eszköz – csak a kommunikáció és a sajtónyilatkozatok.

Mindenesetre a nemzeti – alkotmányos – identitás határvonalainak meghúzása nagyon is aktuálissá vált és döntő jelentőséget kaphat az Európai Unió jövője szempontjából. Egyúttal ennek a kérdésnek a vizsgálata arra is rámutat, hogy miért bír akkora relevanciával nemzetközi szempontból is (!) a magyar Alaptörvény „alkotmányos legitimitásáról” szóló vitasorozat."

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nincs közös értékrend. Közösséginek erőltetett, diktatórikusan kényszerített értékrend van. Értékrendet nem lehet kötelezővé tenni, a valódi liberalizmus ilyent nem tesz. A náci és kommunista alapú mai neoliberalizmus szeretne egy erőszakolt értékrendet bevezetni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés