Elmondhatatlanul hálás vagyok minden eddigi és leendő nézőnknek!
Bebizonyítottátok, hogy igenis van értelme történelmi kalandfilmet forgatni a hőseinkről!
Az alkotmányos status quo alakulásának legújabb fordulóját a nemzetállamok nyerhetik, nem pedig Brüsszel.
"Vajon mi történhetett Michel Barnierrel? Az Európai Unió egykori brexit-főtárgyalójaként a nemesi származású francia arról vált híressé, hogy az Európai Unió soha nem távolodhat el alapelveitől – ideértve az uniós jog elsőbbségét és a személyek szabad mozgásának elvét.
Most, hogy a brexit lezajlott, Barnier is továbblépett. Versenybe szállt a francia elnöki pozícióért, s mindeközben számos olyan elképzeléssel is azonosult, amelyet egykor elvetett. Az uniós jog elsőbbsége? Barnier immár kétségeit fejezi ki. Bevándorlás? Barnier az öt évig tartó moratórium mellett érvel. Az eszményi Európa? Barnier arra igyekszik felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy Németország túl hatalmassá vált az Európai Unión belül.
(…)
Barnier története többről szól mint egyetlen ember cinizmusáról. Az európai politika sarkalatos pontjairól árul el többet. Nem Franciaország az egyetlen tagállam, amelyik Brüsszellel száll szembe. Másmilyen formában, de EU-szerte másutt is létezik a jelenség – Varsótól Budapesten át egészen Németország karlsruhei alkotmánybíróságáig. Egyre többen intéznek kihívást az uniós jog elsőbbségének az 1960-as években rögzített, egyszersmind az európai projekt alapvetését jelentő elvével szemben.
Ennek oka, hogy az Európai Unió számos olyan szakpolitikai területre is kiterjesztette a hatáskörét, amely egykor az állami szuverenitás részét képezték: határok, költségvetés, fizetőeszköz és polgári jogok.
(…)
Az elmúlt 20 évben az Európai Unió egy egyre bonyolultabbá váló vitát görget arról, hogy hol is őrzik legjobban a szuverenitást és a főhatalmat: Brüsszelben, vagy a nemzetállamoknál? Ugyanez a vita öltött testet akkor, amikor a francia és holland szavazók 2005-ben elutasították az EU alkotmányát annak túlságosan progresszív mivolta miatt.
(…)
Korábban mindenki azt feltételezte, hogy a tagállamok és a Brüsszel közötti hatalmi küzdelem utóbbi javára dől el. Az „egyre szorosabbá váló Unió” elkerülhetetlennek tűnt. A mélyebb európai integráció melletti stratégiai és gazdasági érvek továbbra is erősek – csakhogy a politika mást diktál. A brit és lengyel euroszkeptikus forradalmak ügye egy dolog. De amikor a „jó európai” személyiség mintapéldájának számító Barnier nacionalistává válik, érezhető, hogy a politikai szélirány változóban van. Az alkotmányos status quo alakulásának legújabb fordulóját éppen ezért a nemzetállamok, nem pedig Brüsszel nyerheti."