A melegházasság és a fogamzásgátlás területén is fordulat következhet be Amerikában

2022. május 3. 17:57
Egy, az amerikai Legfelsőbb Bíróságtól kiszivárgott irat szerint konzervatív fordulat várható az abortusz területén. Az ebbe foglalt indokolás logikáján további megosztó kérdések is sorra kerülhetnek.

Fordulat állhat be az abortusz szabályozása kapcsán

Két fontos, az abortusz liberalizációja területén jelentős precedens vívmányait fordíthatják meg az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságán – írta meg a Politico hajnalban egy a testülettől kiszivárgott dokumentumra hivatkozva.

Ez a dokumentum a precedensértékű többségi álláspontot tartalmazza, amelyben az 1973-as Roe kontra Wade-ítéletről, illetve az 1992-es Planned Parenthood kontra Casey-döntésről írták le a bírák, hogy „kezdettől fogva égbekiáltóan helytelen”, emiatt pedig „a Roe-t és a Casey-t felül kell bírálni.

A Bíróság véleménye” című dokumentumtervezetben áll az is, hogy a bírák szerint „ideje megvédeni az Alkotmányt, és visszaadni az abortusz kérdését a nép által választott képviselők kezébe.”

A tervezet konzervatív többséget sejtet a Roe kontra Wade megmásítása kapcsán, vagyis könnyen lehet, hogy

a precedens felülvizsgálatakor csak a liberális világnézetű bírák szavazhatnak nemmel. 

Ha a precedens átfordul, és az abortusz megközelítésének kérdése a tagállamok jogalkotóihoz tartozik majd, az azt jelenti, hogy a konzervatív többségű államokban várhatóan tilalmakat vezethetnek be számos olyan kérdésben, amely a Roe kontra Wade és a Casey-ügyekben hozott döntés logikájára építkezett eddig.

A The Texas Tribune értesülései szerint például Texas államban akár teljesen be is tilthatják az abortuszt. Liz Sepper, a Texasi Egyetem professzora szerint, ha a Roe kontra Wade-et a bíróság átfordítja, az nemcsak Texas államban, hanem számos más helyen is az abortusz szigorításával járhat.

"A déli és a közép-nyugati [Midwest] államok lakóinak nagyon messzire kell majd utaznia majd ahhoz, hogy az abortuszhoz hozzáférjenek."

- kommentálta a szivárogtatást, hozzá téve, hogy annak jelenlegi tartalmát óvatosan kell kezelni egyelőre.

Soha nem történt még hasonló az USA modern történetében

Soha nem szivárgott még ki a modern történelem során ilyen irat a Legfelsőbb Bíróság termeiből. Habár a politika a bírák jelölése kapcsán vitathatatlanul beszivárgott a Legfelsőbb Bíróság működésébe, szigorú szakmai és erkölcsi normának,

egyfajta vörös vonalnak számított eddig, hogy a testület munkadokumentumai a legszigorúbb titoktartás mellett forogjanak a testületen belül.

Ennek oka, hogy a Legfelsőbb Bíróság asztalán az Amerikai Egyesült Államok társadalmának legmegosztóbb kérdései hevernek. Éppen ezért a titoktartás úgy garantálja az ügynek, mint az ügyben döntő bíráknak a biztonságát. 

Az ügy biztonságát azért, hogy a döntéssel kapcsolatban még véletlenül se merüljön fel utóbb, hogy társadalmi nyomás hatására született meg. A bírák személyes biztonságát pedig azért, mert ezek a szélsőséges indulatokat kavaró ügyek valóban alkalmasak arra, hogy felkorbácsolják a kedélyeket. 

Amitől mindenki aggódott, most bekövetkezett: a szivárogtatás hatására tüntetők jelentek meg hétfő éjszaka az amerikai főváros utcáin. Több száz abortuszpárti aktivista skandálta együtt a Legfelsőbb Bíróság épülete előtt, hogy „az abortusz egészségügyi szolgáltatás”, illetve, hogy „az én testem, az én döntésem”.

Az utcákon megjelentek az abortuszellenes tüntetők is, igaz, jóval kisebb számban. Ők a Daily Mail értesülései szerint például a következő sorok skandálásával üdvözölték a tervezet tartalmát:

ho, ho, hé, hé, a Roe kontra Wade legyen már a múlté

(„hey, hey, ho, ho, Roe v. Wade has got to go”).

December elején tartotta 70 perces meghallgatását az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a Thomas E. Dobbs és mások kontra Jackson Women’s Health Organization című ügyben. Az ügy egy Mississippi állambeli törvénnyel kapcsolatos, amely szinte teljes mértékben megtiltotta a magzatelhajtást a várandósság 15. hetét követően. Az ügy jelentősége abban áll, hogyha a konzervatív többségű Legfelsőbb Bíróság a törvényt alkotmányosnak tartja, azzal az abortuszliberalizáció talaján álló, a témában jelenleg irányadó precedenseket (Planned Parenthood kontra Casey, Roe kontra Wade) írhatja át.  

A tervezet az csak tervezet

Fontos rögzíteni, és erre a Politico is felhívja a figyelmet, hogy a kiszivárgott irat munkadokumentum, amelyet a Legfelsőbb Bíróság tagjai arra használnak, hogy egészen a végső döntés közzétételéig szavazatokat szerezzenek a testületen belül. Egyfajta tárgyalási alap tehát, amely a döntési folyamat során változhat még.

A végső döntés a soron következő két hónap során várható.

A RedState nevű lapnak nyilatkozó ex-ügyvéd Susie Moore szerint most az amerikaiaknak egy lélegzetvételnyi szünetet kellene tartaniuk, és meg kellene érteniük, hogy egy döntés-tervezet valójában nem maga a döntés. 

Nem. A Legfelsőbb Bíróság nem szavazott arról, hogy megváltoztassa az abortuszt érintő jogokat. A döntéstervezet az döntéstervezet. Végső meghozatala előtt számtalanszor csavarhatnak és módosíthatnak rajta.” – nyilatkozta Moore.

A szivárogtatás ügyében mindenesetre a szövetségi nyomozóiroda, vagyis az FBI nyomozhat majd

– erre utalnak legalábbis az ügy kapcsán született Twitter-bejegyzések. A feljelentést várhatóan Roberts főbíró teheti meg majd.

Akár egyéb kényes kérdések megítélése is hasonló fordulatot vehet

A tervezet tehát csak tervezet – nem lehet kész ténynek venni a tartalmát. Ha azonban a Roe kontra Wade-precedenst valóban felülvizsgálják, számos egyéb kényes kérdés is hasonló sorsra juthat, így az azonos neműek házassága és a fogamzásgátlás kérdése is.

A tervezetben foglalt érvelésből ugyanis arra lehet következtetni, hogy a hasonló alapokon nyugvó Obergefell kontra Hodges, a Lawrence kontra Texas és a Griswold kontra Connecticut precedensek is az asztalra kerülhetnek.

Az Obergefell kontra Hodges-precedens azt mondta ki, hogy mindenfajta házasságot, tehát az azonos neműek házasságát is védi az amerikai Alkotmány. A Lawrence kontra Texas- ítéletben az áll, hogy ezen felül az Alkotmány mindenfajta intim szexuális tevékenységet is véd. A Griswold kontra Connecticut pedig a fogamzásgátlást is alkotmányos védelemben részesítette.

Ezek a kérdések, tehát úgy az abortusz, mint az azonos neműek házassága, a szexuális szabadság és a fogamzásgátlás is az amerikai Alkotmány Tizennegyedik módosítása óta élvez alkotmányos szintű védelmet.

Ezek a kérdések ugyanis mind a testi integritáshoz, továbbá a magánélethez való joggal kapcsolatosak. 

Az Alkotmány úgynevezett „originalista” értelmezése azonban azon az elven alapul, hogy egy jogszabályt, jogosultságot a nemzet történelmének és hagyományainak tükrében kell értelmezni. Ez a logika valóban visszaköszön a kiszivárgott munkadokumentum indokolásában.

Kép: Allison Bailey / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Dobozi Gergely

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés