Olajat vagy demokráciát? – Avagy hogyan pozícionálja magát Venezuela az orosz-ukrán háború árnyékában

2022. május 6. 15:19

Bata-Balog Amadea
Vendégszerző
Az ukrajnai orosz invázió hatására a globális geopolitika elmúlt két hónap drámai fordulatai váratlan lehetőségeket nyitottak Nicolás Maduro, venezuelai elnök előtt. A venezuelai Chavizmus a háború okozta válsághullámot próbálja meglovagolni.

A súlyos belpolitikai, gazdasági és humanitárius válsággal küzdő dél-amerikai ország helyzetét figyelemmel kísérve, az elmúlt években a 21. századi szocializmus bukásáról lehetett spekulálni, az elmúlt hónapok eseményei azonban arra engednek következtetni, hogy Venezuela megerősödve léphet ki az orosz-ukrán konfliktusból.

Noha az OPEC ország gazdasága fénykorában óriási hasznot húzott a virágzó kőolajiparból, a világ legnagyobb ismert olajkészleteit tudta kamatoztatni, valamit nagyon elrontott. Latin-Amerika egykoron leggazdagabb országát napjainkban hiperinfláció, élelmiszer- és gyógyszerhiány, magas munkanélküliség, a termelékenység romlása, a Maduro-rezsim elburjánzó autoritarizmusa és az emberi jogok folytonos megsértése bénítja.

A régió sajátos USA-ellenes érzelmeit felhasználva

Nicolás Maduro az Egyesült Államokat tette meg minden baj felelőséért.

A bűnbak ugyanis a 2018-as venezuelai elnökválasztások eredményét – demokratikus keretek hiányára és választási csalásra hivatkozva – megtagadta, majd Maduro hatalomból való kikényszerítésére tett törekvéseinek részeként egy sor szankciót vezetett be Caracasszal szemben. A szankciók elsősorban az olajexportot érintették.

Az embargó, tekintettel arra, hogy a külkereskedelmi szakítás előtt az Egyesült Államok volt a venezuelai nyersolaj fő vásárlója, a csaknem 90 százalékban olajexporttól függő gazdaság alól kihúzta a széket. Az USA „maximális” gazdasági nyomásgyakorlása – mint egyfajta intervenciós eszköz – a Fehér Ház jól ismert „világcsendőri” szerepének része.

Mindeközben a világ másik pontján, Oroszország – Venezuela legnagyobb szövetségese – 2022. február 24-én támadást indított Ukrajna ellen, mely lépésen a világ szakértői, döntéshozói is meghökkentek és aggodalmukat fejezték ki, míg Madurónak felcsillanhatott a szeme.

A Vlagyimir Putyin által felforgatott események ugyanis meglepően tovagyűrűző hatást gyakoroltak Venezuela kilátásaira.

Washington hidegháborúban gyökerező gondolata rögvest az volt, hogy Oroszország latin-amerikai szövetségesei komoly biztonsági fenyegetést jelenthetnek az orosz-ukrán konfliktus – akár harmadik világháború közeli – eszkalálódása esetén. Utóbbi elkerülése érdekében, valamint az orosz invázió elítélése és megfékezése céljából az Egyesült Államok és az európai államok részéről hamar napirendre kerültek a különböző szankciós politikák; az orosz gazdasági és pénzügyi ágazatok mellett az olaj- és gázexport elleni szankciók.

A Putyin ellen bevezetett/bevezetni tervezett megszorító intézkedések alapvető céljai megegyeznek a Maduro elleni büntetőintézkedésekkel; mindkét esetben a hatalmon lévő rezsim megdöntésére tesznek kísérletet gazdasági és politikai veszteségeket generálva, nemzetközi elszigeteltséget teremtve, illetve meggyengítve a vezetők képességét hatalmuk fenntartásában, avagy a háború folytatására.

Az elmúlt évek tapasztalata ugyanakkor az, hogy a gazdasági és diplomáciai szankciók bár erős kellemetlenségeket tudnak okozni az autoriter rendszereknek, azok mégis képesek a terheket a lakosságra hárítani, illetve olyan szövetségeseket keresnek, akik kompenzálják veszteségeiket. Ez történt többek között például Kína, Irán, Szíria, Afganisztán, Észak-Korea, Oroszország, valamint Venezuela esetében is.

A hazájukat elhagyni kényszerülők növekvő száma (6 millió) szomorú indikátora a venezuelai társadalom szenvedésének, míg a rezsim szövetségeseivel – Kínával, Iránnal és Oroszországgal az élen, – valamint hatalmas illegális hálózatával megtalálta módját a szankciók kikerülésére. Felmerül tehát a kérdés, hogy a 2019 óta hatályba lévő USA-szankciók a baloldali kormány meggyengítésében mennyire voltak sikeresek? Hiszen úgy tűnik, hogy sem az USA, sem a gazdasági válság, de még a járvány sem tudta térdre kényszeríteni a chavezi örökségtől szenvedő dél-amerikai országot. Sőt, talán most új lehetőségek nyílnak Maduro előtt.

Az orosz embargó fontolgatásával ugyanis a washingtoni döntéshozók Venezuelát jelölték meg lehetséges helyettesítőként, hogy átvegye a korábban Oroszország által szállított kőolajpiacot. Amennyiben azonban valóban felmelegítik az ezidáig kibékíthetetlennek tűnő Washington-Caracas kapcsolatokat, új életet lehelnek a venezuelai gazdaságba, megszilárdítva Chávez utódjának hatalmát.

Közös érdekeken alapuló kényszerházasság születhet.

2022. március elején az elmúlt évek legmagasabb szintű találkozójára került sor a két állam között. A Biden-adminisztráció képviselői és Nicolás Maduro március 5-6-i találkozója mindenkit meglepett. Az amerikaiak udvarlása az olajexport szankcióinak feloldását helyezte kilátásba, mely kétségtelen imponál Madurónak, aki antiimperialista retorikáját megszakítva olajágat lengetett meg. Úgy tűnik tehát, hogy a bilaterális kapcsolatok javítása közös érdek, de egy igen kellemetlen viszony. Az összeborulásnak ugyanis mindkét fél részéről politikai ára van.

Joe Biden már a 2021-es demokrácia-csúcstalálkozójának alkalmával bebizonyította, hogy a demokrácia megítélését szubjektíven kezeli.

Meglehet, hogy ezekben a nehéz időkben az USA újfent leveti magáról a demokrácia leplét és az elvek helyett reálpolitikai szempontokat alkalmaz. 

Az irányadó döntés az Egyesült Államokban
Amennyiben Joe Biden fel akarja venni a kapcsolatot Venezuelával, kénytelen lesz elismerni a tekintélyelvű Nicolás Maduro elnök legitimitását, eltekintve a szabad választások kiírásától, amit ezidáig a szankciók eltörlésének kritériumává tett. Az autoriter Oroszországgal szemben tehát másik autoriter rezsimtől várja a segítséget. 

A másik oldalon, az elmúlt években kispadra kényszerített ország, az ukrán háború eredményeként növekvő geopolitikai szerepét igyekszik meglovagolni. Maduro azt kutatja, mit tud kihozni ebből az Egyesült Államokhoz való közeledésből. Célja természetesen, hogy növelje bevételeit, úgy, hogy a lehető legkevesebb engedményt tegye, és közben eltemesse Juan Guaidó ideiglenes kormányának esélyeit a 2024-es választásokig. 

Madurónak esze ágában sincs elárulni Putyint, Putyin pedig számít Maduro pártfogására,

ugyanis az orosz venezuelai jelenlét a Nyugattal való feszültséget szító diskurzus része. Ezt jól tükrözte Jurij Boriszov orosz miniszterelnök-helyettes latin-amerikai körútja, mely során útba ejtette Kubát, Nicaraguát, valamint Maduróval is találkozott. Utóbbi alkalmával a két ország közötti erőteljes katonai együttműködésről egyeztettek. A venezuelai elnök a Kreml felé is megteszi az elvárt lépéseket. Februárban az Egyesült Államok és a NATO felelősségét hangsúlyozta az ukrán határon kialakult helyzetért, és teljes támogatásáról biztosította Vlagyimir Putyint, sőt katonai segítséget is felajánlott.

A márciusi washingtoni delegáció fogadását követően azonban, a venezuelai vezető elkezdett elhatárolódni az ukrán háborútól; nem szavazott például az orosz agressziót elítélő ENSZ határozat ellen, és párbeszédre, diplomáciai megoldáskeresésre szólította fel a két felet. Gesztusként pedig szabadon engedett két foglyul tartott amerikait, továbbá bejelentette az ellenzékkel folytatott, 2021-ben felfüggesztett tárgyalások újranyitását. Jóllehet, pár nappal később Delcy Rodriguez, venezuelai alelnök megint csak elvtársakkal találkozott.

„Jó barátjával”, Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel Törökországban egyeztetett,

melynek során az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy Venezuela hogyan tud hozzáférni az Egyesült Államok által szankcionált orosz bankokba tárolt tartalékaihoz. Jól látszik tehát, ahogy az ukrajnai konfliktus során Venezuela mindkét oldalon próbálja kiaknázni lehetőségeit.

Fontos azonban megjegyezni, hogy vannak negatív hatásai is Oroszország ukrajnai inváziójának, ami Venezuelát illeti. Az egyik ilyen Venezuela számára nyugtalanító szcenárió lehet, ha Oroszország mindinkább Kínához fordul a szankciók hárítása céljából. Putyin elnök ugyanis kijelentette, hogy Moszkva "átirányítja" energiaexportját más "gyorsan növekvő piacokra". A jobb sorsra érdemes dél-amerikai ország jelenleg Kínán keresztül exportálja kőolaját, ám amennyiben a piacokon zajló zavarok miatt az oroszok súlyos árengedménnyel kínálják majd terméküket Kínának, az veszélyeztetheti Maduro üzletét. Másik probléma lehet a Venezuelába áramló orosz búza, mely a népesség által fogyasztott búza 80%-át teszi ki. A háború további élelmiszerhiányt idézhet elő, amely tovább sújtaná a már most is éhezéssel és élelmiszerválsággal küzdő venezuelaiakat.

Az ukrán háború produktuma lehet Venezuela nemzetközi izolációjának vége. Juan Gonzalez, Biden latin-amerikai tanácsadója az Americas Quarterly podcastnak adott interjújában egyelőre arról tájékoztatott, hogy az Egyesült Államok továbbra is az önjelölt ellenzéki Guaidót ismeri el Venezuela vezetőjének, azonban a szakértő nem hagyott kétséget afelől, hogy a Biden-adminisztráció elvetette a Trump-korszak Maduro megdöntésére tett erőfeszítéseit. Az USA tehát elképzelhető, hogy kész feláldozni a venezuelai demokráciát az orosz szankciókért cserébe, kérdés, hogyha a venezuelai megszorító intézkedések sikertelennek bizonyultak ezidáig, akkor az orosz szankciók mennyire lesznek eredményesek, ellenben mekkora kárt okoznak a nyugat számára. 

Az irányadó döntés Európában
A háború és az orosz olajtól való függés akár Venezuelát és az Európai Uniót is újra közelebb hozhatja egymáshoz. Félix Plasencia venezuelai külügyminiszter bejelentette, hogy országa hajlandó az Európai Unióval is békés párbeszédre – természetesen az EU szankciók feloldása függvényében. Amennyiben valóban elfogadják az Oroszország elleni hatodik szankciós csomagot, ami orosz kőolajimport fokozatos betiltását javasolja, nagyon hamar az Uniónak is komoly nehézségei lesznek energiaszükségleteinek kielégítésére. 

A nagyhatalmi versengések hátterében Venezuela felkészül. A dél-amerikai ország annak reményében, hogy ismét jelentős kőolajszállító lehessen és olajkészleteit mihamarabb be tudják vonni a világkereskedelembe, a hírek szerint a PDVSA már előrehaladott tárgyalásokat folytat több olajszállító tartályhajó megvásárlásáról és lízingeléséről.

Jóllehet, a szállításon túl a kőolajkészletek kiépített termelői kapacitása legyengült, a kitermelés infrastruktúrája viseletes és korszerűtlen, így az olaj eufória rövid távon kevésbé reális. Aki tehát gyors fordulatban reménykedik, az csalódni fog. A venezuelaiaknak egyik szeme sír, a másik nevet; bár gazdasági körülményeik javulhatnak, már kevésbé bizakodhatnak abban, hogy az elnyomó rezsim napjai meg vannak számlálva.

Kép: EDUARDO MUNOZ / AFP / POOL

A szerző a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kutatója.

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés