Budapest visszahúzná Európát a demográfiai lejtőről

2022. július 8. 0:57
A kontinens, amely 1960-ban a világnépesség 12 százalékát tette ki, 2070-re csupán 4 százalékra zsugorodik majd. Cselekedni kellene, de a brüsszeli döntéshozók körében a demográfia kérdése sokadrangú.

Katona Illés László írása

Az elmúlt két hónap EU-szerte a blokk jövőjéről szóló konferencia által gerjesztett hullámokról szólt. Különféle értelmezések láttak napvilágot, a legharsányabb kampány pedig az Európai Tanácsra jellemző konszenzusos döntéshozatal megszüntetésével kapcsolatban indult.

Június második felében a magyar pártok is előálltak javaslatukkal az Országgyűlésben. „Az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról” című iromány tizenkét pontja recept, amelyet az EU-nak érdemes kiváltania, ugyanis a Fidesz-KDNP irományának tizenkét pontja egyúttal tizenkét problémafelvetés is.

Cikksorozatunk első részében arról írtunk, hogy az EU-t meghatározó, „az európai népek közötti egyre szorosabb egység" víziója öncélúan értelmezve épp a kontinens békéjét szavatoló egységet fenyegeti. Cikksorozatunk második része az EU adósságfelvételével kapcsolatos problémákról szólt, a harmadik a nemzeti kisebbségek Európában játszott szerepéről, míg a negyedik rész az uniós hatásköri kérdések újragondolásáról számolt be. Az ötödik részben az európai integráció keresztény gyökereiről volt szó. 

„Európának meg kell védenie a jelen és a jövő európai generációit. A demográfiai kihívás kezelésének és a családok támogatásának a Szerződésekben uniós célkitűzésként kell megjelennie.”

A javaslat tulajdonképpen annyit jelent, hogy

Európának észre kell vennie, hogy a saját vesztébe rohan.

És ez ellen aktívan tennie kell. Az uniós országokra általában jellemző népességcsökkenés és a családokat fenyegető különböző gazdasági és társadalmi veszélyek ugyanis olyan válságokat idézhetnek elő, amelyek a kontinensünk civilizációs létét fenyegethetik néhány emberöltőn belül.

Fenntartható Európa?

A népesség témája szorosan kapcsolódik a fenntarthatósághoz. Június 29-én állapodtak meg az uniós tagállamok miniszterei az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos intézkedésekről – többek között arról, hogy 2035-től az EU-ban nem lehet CO2-kibocsátással járó autókat gyártani. A csomag egy nagyobb uniós törekvés egyik állomását jelenti, amely a környezeti fenntarthatóságot célozza meg a 27 ország közös erőfeszítésével.

Bár Európa egyedül nem fogja megváltani a világot, a lépések globális szinten nem elhanyagolhatók: az Unió országai (elsősorban az egykori gyarmatosítok) a globális történelmi kibocsátások 18 százalékáért, a 2020-as évben egyedül pedig közel 7.5 százalékát teszik ki.

A brüsszeli döntéshozatali körökben azonban

kevés szó esik arról, hogy a fenntarthatóság más részeiben, mondjuk a demográfia kapcsán Európa hogyan teljesít.

A fenntarthatóság ugyanis sokkal tágabban értendő fogalom, mint ahogy a közbeszédben elterjedt. Klasszikusan négy formáját különböztetik meg: a környezeti, a gazdasági, a társadalmi és a humán fenntarthatóságot. Ezek mind arra szolgálnak, hogy ne csak a mi generációnk, hanem a gyermekeink is élhessenek, sőt élhető világba és társadalomba szülessenek.

Találóan fogalmazta meg a Növekedés határai című ikonikus, immár 50 éves mű, hogy csak az a „társadalom fenntartható, amely képes nemzedékeken át fennmaradni, amely elég előrelátó, elég rugalmas és elég erős ahhoz, hogy ne ássa alá saját fizikai vagy társadalmi éltető rendszerét.” Tehát amelyik társadalom képes hosszú távon fenntartani önmagát.

Az amerikai szerzők, akik akkor a túlnépesedés megfékezése mellett érveltek, talán nem is gondoltak bele, hogy a társadalom és a civilizáció fenntarthatósága egyszer épp „a másik irányból” kerül majd veszélybe.

Nem gondoltuk volna, hogy egyszer az összeomlás fenyeget majd bennünket.

Halmozódó problémák

Szemléltetésképp: 2070-ig a munkaképes korú népesség várhatóan 18 százalékkal fog csökkenni Európában. Különösen rosszul érinti ez a közép- és dél-európai országokat (erről bővebben itt olvashat), és azokat a vidéki régiókat, amik különösen is gyorsan néptelenednek el. 2020-ban az uniós termékenységi ráta 1.50 volt, vagyis ennyi gyermek jutott átlagosan egy európai nőre ebben az évben – a növekedéshez szükséges 2.1-es minimumtól messze elmaradó adat pedig évről évre csökken.

A kontinens, amely 1960-ban a világnépesség 12%-át tette ki, 2070-re csupán 4 százalékra zsugorodik majd.

Az adatokból egy koporsó alakú korfa és egy fenntarthatatlanná váló társadalmi rendszer rajzolódik ki. A népesség drasztikus csökkenése Európa-szerte fenyegeti a szélesedő időskorú népesség nyugdíját; az olyan közkiadásokat, amik például az oktatás és az egészségügy működését biztosítják; vagy épp az Unió és a tagállamok gazdasági erejét, az innovációs és növekedési potenciált. A demográfiai csökkenés a társadalmi és gazdasági rendszerek hosszabb távú összeomlásával fenyeget.
Úgy néz ki tehát, hogy még kevesebb emberrel nem jobban fogunk élni, hanem rosszabbul.

Közös kihívás, közös felelősség

Az Európai Bizottság a tavalyi évben elkészítette az európai népesség idősödéséről szóló jelentést, amelyben részletesen értekezik az okokról és a következményekről. A létező uniós projektek leginkább az elöregedő népesség aktivitásának és egészségének megőrzésére törekednek, hogy az életminőségük javuljon, és tovább maradhassanak a munkaerőpiacon.

Átfogó terv azonban még nem született arra, hogyan állítsuk meg a népességcsökkenést.

Bár Magyarország családpolitikai intézkedései nem egyedülállóak Európában, mégis úgy tűnhet, hogy az Unió sok országának egyetlen stratégiai terve van: a hiányzó munkaképes korú népesség külső pótlása, a nemzetközi migrációs folyamatok felhasználásával. A gyermekvállalás állami ösztönzése, a gyermekneveléssel járó terhek könnyítése mintha hiányozna a közös európai gondolkodásból. Pedig a Magyarországon bevezetett, széles körű intézkedéseknek is köszönhetően a termékenységi ráta 2010-2020 között 1.25-ről 1.59-re emelkedett, ami az Unió legnagyobb sikertörténete.

Ma nehéz elképzelni, hogy a magyar családpolitikai intézkedéseket a többi országban is átveszik. Hiszen egyrészt a magyar családpolitika egyes elemeinek hatékonyságát, igazságosságát politikailag túlterhelt viták övezik, másrészt az egyes nemzetállamok társadalmi-gazdasági szerkezetei merőben eltérnek egymástól.

Kép: Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés