Budapest teret nyitna az elfojtott vitáknak Európában

2022. július 11. 10:30
Az Európai Bizottság jelenleg, visszaélve a nemzetek feletti erejével, a saját szájíze szerint értelmezi az uniós Szerződéseket, és a saját értelmezését rákényszeríti a tagállamokra.

Katona Illés László írása

Az elmúlt két hónap EU-szerte a blokk jövőjéről szóló konferencia által gerjesztett hullámokról szólt. Különféle értelmezések láttak napvilágot, a legharsányabb kampány pedig az Európai Tanácsra jellemző konszenzusos döntéshozatal megszüntetésével kapcsolatban indult.

Június második felében a magyar pártok is előálltak javaslatukkal az Országgyűlésben. „Az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról” című iromány tizenkét pontja recept, amelyet az EU-nak érdemes kiváltania, ugyanis a Fidesz-KDNP irományának tizenkét pontja egyúttal tizenkét problémafelvetés is.

Cikksorozatunk első részében arról írtunk, hogy az EU-t meghatározó, „az európai népek közötti egyre szorosabb egység" víziója öncélúan értelmezve épp a kontinens békéjét szavatoló egységet fenyegeti. Cikksorozatunk második része az EU adósságfelvételével kapcsolatos problémákról, a harmadik a nemzeti kisebbségek Európában játszott szerepéről, a negyedik az uniós hatásköri kérdések újragondolásáról szólt. Az ötödik részben az európai integráció keresztény gyökereit jártuk körbe, a hatodik cikkünk a tagállami kormányok és a nemzeti parlamentek jogalkotási feladatkörét érintette. Hetedik elemzésünk Európa demográfiai helyzetéről szólt. 

Cikksorozatunk következő részében az Európai Bizottság politikai és ideológiai semlegességéről írunk.

"A Szerződésekben egyértelműen rögzíteni kell az Európai Bizottság politikai és ideológiai semlegességét."

Ahhoz, hogy az Országgyűlés javaslatát érthessük, látnunk kell, hogy mire is szolgál az Európai Bizottság. Az a gyakori hasonlat, miszerint a Bizottság tulajdonképpen az Európai Unió „kormánya”, csak részben helytálló, ugyanis

nem az Európai Bizottság, hanem az Európai Tanács tagjai határozzák meg az Unió általános politikáját.

Az Európai Tanácsban helyet foglaló állam- és kormányfők általában többségi szavazással, a legsúlyosabb kérdésekben pedig egyhangúsággal döntik el, hogy merre haladjon a 27 ország közös projektje. A Bizottság mint végrehajtó és törvénykezdeményező szervezet csupán a középtávú stratégiákért felel a közösen kidolgozott irányvonalaknak megfelelően, és hogy a tagállamok közös akaratát szakszerű módon jogszabály-tervezetté formálja.

Nem mehetünk el amellett, hogy az „összeurópai” érdek képviseletében a Szerződés széleskörű feladatokat ruház a biztosokra – a közös költségvetés előkészítése vagy az uniós jogalkalmazás vizsgálata nem jelentéktelen szakmai feladat.

Ezért is kulcskérdés, hogy a Bizottság hű marad-e az eredeti küldetéséhez.

Az elmúlt két ciklusban úgy tűnik, új irányt vett a Bizottság működése, mióta Jean-Claude Juncker önhatalmúlag „politikai jellegű Bizottság felállítása mellett” döntött 2014-ben. A Bizottság korábbi elnöke itt közvetlenül arra utalt, hogy a biztosokat megválasztott hazai vagy uniós képviselők közül jelölte ki – így nem véletlen, hogy annak

tevékenységét merőben átitatta a politika az utóbbi években.

Ursula von der Leyen, az uniós szerv jelenlegi elnöke több ízben is határozott csapásirányt jelölt ki olyan politikai kérdésekben, amelyek a tagállamok között is nagyon megosztóak, és egységes uniós kezelésük határozottan egy föderalizált Unió felé mutatnak.

Válaszúton a nemzetek

Az Országgyűlés javaslata tehát úgy tűnik, helyesen indul ki abból, hogy a Bizottság jelenleg nem képvisel semlegességet, tehát politikailag és ideológiai szempontból elfogult.

Ezt az elfogultságot a legkézenfekvőbb úgy érteni, hogy

a Bizottság nem a tagállamokkal közösen, hanem a fejük felett, sőt akár az ellenükben foglal önkényesen és egyoldalúan állást.

Ez egyrészt abban érhető tetten, hogy a „szerződések őre” kifejezetten és egyoldalúan a politikailag egységesülő Európai Unió vízióját hajtja (erről lásd a cikksorozat előző részét). Másrészt a Bizottság egyes kérdéseket, például az LMBTQ-személyekkel és az őket képviselő(?) lobbival kapcsolatos vitákat kiemeli a nemzetek között diskurzusból, és doktriner módon igyekszik egy bizonyos irányba terelni az európai politika medrét.

A kérdést árnyalja, hogy az ilyen lépéseket sohasem direkt politikai állításokkal támasztja alá, hanem a Szerződésekben absztrakt módon rögzített, közös uniós értékekre való hivatkozással (például itt). Az egyetlen gond, hogy

ideológiai alapon olyanokat lehet belevetíteni a közös értékekbe, amiket a Szerződés megkötésekor egyáltalán nem értettünk bele – ezzel megkérdőjelezve az értékek közös voltát.

A kelet-közép-európai régiós népek gondolkodása másként alakult egyes kérdésekben, mint a nyugat-európai népeké, mióta ezeket az értékeket szövegbe öntötték. Ez önmagában nem szokatlan, hiszen a szellemi és politikai haladás (a tévhitekkel szemben) sohasem egyirányú. Sőt a gondolatok versengése alapvetően hasznos, tekintve, hogy a gondolkodás valamilyen változása, a „progresszió” önmagában sohasem támasztja alá, hogy az adott változás jó (még akkor sem, ha Nyugat-Európáról beszélünk).

Ennek szab gátat, ha az Unió kvázi végrehajtó szerve, visszaélve nemzetek feletti erejével, a saját szájíze szerint értelmezi a Szerződést, és a saját értelmezését kényszeríti az egyes tagállamokra.

Diskurzusra épülő Európa

Mivel a Bizottság a Szerződések szerint is őrködik az értékek betartása felett, ezért könnyen mondhatnánk, hogy a Brüsszelben ülő biztosoknak joguk van úgy értelmezni az uniós alapelveket, ahogy csak szeretnék. Azt azonban semmi nem indokolja, hogy az értékeket utóbb érdemi diskurzus nélkül, ideológiai megfontolásokból kifejezetten az „erősebb” országoknak tetsző tartalommal töltsék meg.

Ez nemcsak a „másként gondolkodó” nemzeteknek rossz, de felesleges ékeket ver, és megfojtja a közös munkát.

Könnyen előfordulhat, hogy amennyiben a Bizottság munkáját átitatja ez a típusú gondolkodás, az rossz hatással lesz a tevékenységének szakmai minőségére. Ronthatja a költségvetés minőségét, a középtávú uniós stratégiák kidolgozását, és megnehezítheti a Szerződések kikényszerítését azáltal, hogy átpolitizálhatja azokat.

A túlzott erőfeszítések, hogy a vélt „közös minimumot” mindenkivel betartassák, éppen ahhoz vezethet, hogy ezeket a minimumokat elveszti az európai népek közössége. Így mindkét fél számára relativizálódnak olyan értékek, amik korábban egészek tiszták, világosak (és ezért jobban számon kérhetőek) voltak: demokrácia, jogállamiság, jogegyenlőség stb. A probléma lényege, hogy

azok az eszmei viták, amiket akár higgadt körülmények között is le lehetne folytatni, így kötelezettségszegési eljárások és populista szólamok áldozatai lesznek

minden oldalról. Ráadásul éppen ezek az – egységesítésre törekvő – folyamatok válhatnak a politikai polarizáció és a növekvő euroszkepticizmus egyik okozójává az uniós politikában.

Az Országgyűlés javaslata, hogy a Bizottság politikai és ideológiai semlegességét a Szerződésekben rögzítsük, ezzel előmozdítva az említett problémák megoldását. Ha a Szerződések ezt kimondanák, sokan attól félhetnek, hogy elveszítjük a közös értékeket.

Pedig éppen ellenkezőleg: Európában újra diskurzus tárgyává válhatna mindaz, ami elválaszt, és újra világossá válna, mi minden köt össze bennünket.

Európai nemzetekként és civilizációként még ma is bővelkedünk a közös eszmékben, célokban és közös érdekekben.

Borítókép: Ludovic MARIN / AFP

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés