Budapest tagállami szinten döntene a migrációs politika kérdéseiről

2022. július 18. 12:02
A bevándorlás kulturális elemmé vált az EU-ban, pedig az a jog, hogy egy nép eldönthesse, ki az, akivel saját hazájában együtt szeretne élni, a szubszidiaritás jegyében alapvető.

Hegedűs Anna írása

Az elmúlt két hónap EU-szerte a blokk jövőjéről szóló konferencia által gerjesztett hullámokról szólt. Különféle értelmezések láttak napvilágot, a legharsányabb kampány pedig az Európai Tanácsra jellemző konszenzusos döntéshozatal megszüntetésével kapcsolatban indult.

Június második felében a magyar pártok is előálltak javaslatukkal az Országgyűlésben. „Az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról” című iromány tizenkét pontja recept, amelyet az EU-nak érdemes kiváltania, ugyanis a Fidesz-KDNP irományának tizenkét pontja egyúttal tizenkét problémafelvetés is.

Cikksorozatunk első részében arról írtunk, hogy az EU-t meghatározó, „az európai népek közötti egyre szorosabb egység" víziója öncélúan értelmezve épp a kontinens békéjét szavatoló egységet fenyegeti. Cikksorozatunk második része az EU adósságfelvételével kapcsolatos problémákról, a harmadik a nemzeti kisebbségek Európában játszott szerepéről, a negyedik az uniós hatásköri kérdések újragondolásáról szólt. Az ötödik részben az európai integráció keresztény gyökereit jártuk körbe, a hatodik cikkünk a tagállami kormányok és a nemzeti parlamentek jogalkotási feladatkörét érintette. Hetedik elemzésünk Európa demográfiai helyzetéről, a nyolcadik az Európai Bizottság politikai és ideológiai semlegességéről, a kilencedik a Nyugat-Balkán európai perspektívájáról, míg legutóbbi cikkünk Európa katonai képességének fejlesztéséről szólt. 

Cikksorozatunk következő részében az uniós bevándorláspolitikáról írunk. 

„Szerződéses szinten kell garantálni minden nép jogát arra, hogy eldönthesse, kivel akar együtt élni a hazájában.”

Jelenleg az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 79. és 80. cikke szabályozza a bevándorlási politikát, mely fő céljai a migrációs hullámok hatékony kezelése, méltányos bánásmód biztosítása, és az illegális bevándorlás és emberkereskedelem megelőzése illetve az ezek elleni megerősített küzdelem. A témakör áthatóbb megértéséhez át kell tekintetnünk a vonatkozó nemzetközi jogi fogalmakat, ugyanis

a 2015-ös migrációs hullám óta a köznyelvben elterjedtek olyan fogalmak, melyek tartalmát sokan azóta is helytelenül használják.

A nemzetközi jog szerint megkülönböztetjük a reguláris és az irreguláris bevándorlást. A reguláris bevándorlás, vagyis az az egy évnél hosszabb távollét, amely során az adott bevándorló munkavállaló, családegyesítő, diák vagy nyugdíjas stb. szabályozása, különösen a tartózkodás és belépés feltételei meghatározása az EU hatásköre. Ám arról, hogy hány harmadik országbeli ilyen állampolgárt enged be az adott ország, már csak szigorúan tagállami szinten születhet határozat. Ezeken felül egyéb intézkedések is hozhatóak, például az EU ösztönözheti az tagállamokat, hogy hozzanak a jogszerűen a területükön tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok integrációját előmozdító intézkedéseket.

Az irreguláris bevándorlás jogalap nélküli belépést/tartózkodást, vagy kényszervándorlást jelent. Az, aki jogalap nélkül tartózkodik egy adott országban, az nem rendelkezik a tartózkodás jogával, vagyis nincsenek dokumentumai, úti okmányai, vízumai. Kényszervándorló a menekült és a belső menekült (otthonából elűzött).

Az utóbbi csoport megjelölésére a köznyelv egységesen átvette az „illegális bevándorló”, „migráns” fogalmakat. Pedig nagyon fontos leszögezni, hogy

a menekült nem illegális migráns, menekülni a nemzetközi jog szerint szabad.

Még akkor sem lesz az adott magatartás illegális, ha arra megfelelő vízum, úti okmány, engedély nélkül kerül sor. Az a menedékkérő viszont, akiről az eljárás során derül ki, hogy nincs szüksége nemzetközi védelemre, kiutasíthatóvá válik. 

A bevándorlás kulturális elemmé vált, és ideológiai alapja lett 

Európa közvéleménye már 2014-ben érzékelte, hogy a kontinensre nehezedő migrációs nyomás számottevően növekedett. 2015-ben lett népszerű az a hozzáállás egyes tagállamok és az EU részéről, mely szerint

a bevándorlók befogadását elősegítő módon kell viselkedni. Akármi is történik.

Az úgynevezett „wilkommenskultur” általános megoldási javaslatot jelentett arra a 2015 óta erősödő európai migrációs válságra, melynek napjainkban sincsen vége. Az egyoldalú nyitás politikájával, mely Németországból indult, a bevándorlás kulturális elemmé vált, és ideológiai alapja lett. Úgy tekintettek minden bevándorlóra, mint új munkaerő, erőforrás, és kisebbségbe kerültek azok, akik a fentiekből következő, új társadalmi problémák (integrációs nehézségek, bevándorlók magatartása, az átlépés rendezetlensége, együttműködés hiánya) létéről hajlandóak voltak tudomást venni. 

Az EU dönt, mely nép kikkel él együtt

Az Európai Bizottság 2015. szeptemberében beterjesztett egy határozatot, melyben a szolidaritásra hivatkozva kötelező betelepítési kvóták szerint osztotta volna szét az EU területére érkező menekülteket a tagországok között. A mechanizmus egy-egy ország teherbíró képessége és adottságai alapján határozott volna az elosztás arányáról, alapvető célja pedig a krízisben érintett tagállamok tehermentesítése volt.

A határozat elfogadásával azonban nem csak a kvóták aránya került volna rögzítésre, hanem egy olyan precedens is, melyben az EU dönt arról, mely nép kikkel él együtt.

A rendszer rendkívül nagy nyomás alá helyezte a szabad bevándorlási útvonalak által érintett tagállamokat, így Olaszországot és Görögországot. Emellett hatalmas biztonsági kockázatot is jelentett: az ellenőrizetlenül a kontinensre áramló embertömeg potenciális veszélyt jelentett a közbiztonságra (azóta is).

Magyarország és Szlovákia eljárást indított az Európai Unió Bírósága előtt a szeptemberi határozat hatályon kívül helyezése érdekében, tekintve, hogy azt az alapító szerződésekkel ellentétesnek tartották a kvótát. Az EUB 2017-ben elutasította a keresetet. A magyar országgyűlés azonban még 2015-ben alkotott egy törvényt, mely címe Magyarország és Európa védelmében a kötelező beléptetési kvóta elleni fellépésről, elutasítva így az irreguláris migráció miatt létrehozott kötelező kvótarendszert. Ezt népszavazás is követte, mely érvényességi feltételei nem teljesültek.

Az integráció eszköz a nemzeti szabadság kiteljesedéséhez

2020-ban a Bizottság közzétett egy új paktumot, ami célja a menekültügyi eljárás integrálása az általános migrációkezelésbe (Dublin III rendelet reformja). Ez az új mechanizmus elveti a kötelező kvótákat, bevezeti a rugalmas szolidaritás elvét, hatékonyabbá teszi a menedékre nem jogosultak hazaszállítását. Ezek valóban fontos és látványos előrelépések, azonban

nem jelentenek paradigmaváltást a migrációs politika tekintetében, és nem kívánja megállítani, kezelni a bevándorlást.

Ahogy Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője is nyilatkozott: az integráció a magyarok számára nem öncél, hanem eszköz arra, hogy nemzeti szabadságunk kiteljesedhessen. E szabadság védelme és őrzése olyan, az EU-val közös feladat, mely mindennek az alapját jelenti. Az a jog pedig, hogy egy tagállam eldönthesse, ki az, akivel saját hazájában együtt szeretne élni, a szubszidiaritás jegyében is alapvető.

Borítókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés