Manapság legfeljebb a jog és az erkölcs kapcsolatáról illik beszélni, már ha valaki még merészel a pozitív joggal szemben társadalmi elvárásokat támasztani.
A jognak valójában nem az erkölccsel, hanem a szégyennel van mélyebb és alapvetőbb kapcsolata. A szégyent azért kellett kiiktatni a jogról való píszí diskurzusból, mert a legnyilvánvalóbb bizonyíték arra, hogy az emberben van olyan természetéből fakadó érzelem, amely nyitottá teszi a vele együtt élő emberek érdekeire, érzékennyé arra a közösségre, amelyben él. Az erkölcsi érzéke kinek ezt, kinek azt súgja – szól a szokásos mantra –, ezért nincs legitim indok arra, hogy egy erkölcsi értékrendet jogilag kényszerítsünk ki.
A szégyen azonban más. A szégyen a minket körülvevő közösség normateremtő erejének spontán elismerése. Erkölcsi kabátkámat ma így, holnap úgy tudom forgatni. A szégyen azonban akkor is eltölt, ha nem akarom. Sírni, erkölcsi felindulást színlelni bármelyik középszerű karakterszínész képes. Szégyenérzetet színlelni azonban még a legnagyobb magyar tragika, Jászai Mari sem tudott. Szégyenérzetet akarni ugyanis fiziológiai képtelenség.
Ha békét akarunk, miért fegyverkezünk? Mit üzen 1848. március 15-e? Miért lenne jó nekünk Trump? Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Kacsoh Dániel a Reakció ünnepi kiadásában.
Mi lesz az orosz-ukrán háborúval? Miért nem erősödik az ellenzék? Oroszbarát-e a magyar jobboldal? Heti hírmagyarázat a publicistával, Szilvay Gergellyel és Kacsoh Dániellel.
Június 1-jén a békéért vonulnak az emberek.
A szerb világleső fél percig feküdt a földön.
