A sorsfordító 1989. év két meghatározó pillanatára, a vasfüggöny magyarországi és berlini lebontására koncentrál Szalay Péter rendező legújabb dokumentumfilmje. A folyamatban kulcsszerepet játszó magyar és keletnémet határőrparancsnokok párhuzamos története mellett megismerjük a vasfüggöny utolsó halálos áldozatának tragikus históriáját is.
2020. szeptember 24. 02:02
p
0
0
0
Mentés
Kéris Gáspár írása a Mandiner hetilapban.
Nem tudom megállni, hogy ne egy személyes vallomással indítsak: gyerekként és kamaszként volt alkalmam tüdőre szívni a Német Demokratikus Köztársaság szűk levegőjét. Először Svédország felé, a Sassnitz–Trelleborg közti kompjárathoz tartva zavart föl álmomból vonatunk hálófülkéjébe lépve egy csizmás-sonkanadrágos, az egykori Wehrmacht-egyenruhákra kísértetiesen emlékeztető uniformist viselő keletnémet határőrtiszt, miközben méretes elemlámpájával elvakította a szememet – 1987-et írtunk, legszebb álmomból zuhantam át e disztópikus rémálomba. Ott voltak családi barátaink is, köztük a szászországi kisváros nyúlós honeckeri szürkeségében is lenyűgöző historikus központjában lakó irodalomtanár, aki csak otthon, lehúzott redőny mögött merte elzongorázni azt a Lili Marleent, amely a maga keserédes és faék egyszerűségű mondanivalójával a második világháború német és nyugati szövetséges bakái között egyaránt népszerűségnek örvendett – ám a későbbi NDK-ban mindvégig tiltott dal maradt. Aztán beszélhetnénk azokról a kelet-berlini, pszichés eredetű tünetekről is, amelyek a fal innenső oldalán hirtelen őszülésben vagy egyenesen átmeneti hajhullásban mutatkoztak meg. Itt idéződik fel egy másik ismerősünk alakja, a művészeti középiskolai tanáré, akinek haja a fal lehullása utáni hónapok eufóriájában – mindannyiunk csodálatától kísérve – ismét növekedésnek indult.
Mindaz, amit akkoriban megtapasztaltam, a jéghegy csúcsának tekinthető. Ám hogy milyen aljas volt az a rendszer, és hogy mennyire skizofrén volt a két Németország párhuzamos létezése, bizonyítják azok a csapot-papot Magyarországon hagyó, örömükben is csak zokogni képes NDK-s polgárok, akik a páneurópai piknik délutánján, 1989. augusztus 19-én Sopronpusztánál, a magyar határőrök lábhoz tett fegyverei között érték el a szabad világot jelentő Ausztriát.
Szalay filmje két határőr alezredes, a magyar Bella Árpád és a keletnémet Harald Jäger párhuzamos történetére fűzi fel a dramaturgiát. Mindketten a nép fiai, akik szándékaik ellenére sétáltak rá a történelem színpadára. Bella és Jäger az érvényben lévő tűzparancsok ellenére, de aktuális felsőbb utasítások hiányában egy-egy sorsfordító pillanatban a vérontás helyett humánus gesztusokat téve az élet mellett döntöttek. Bella a páneurópai piknik délutánján; a Stasinál is szolgáló Jäger pedig hónapokkal később, november 9-én este a Bernauer Strasse határátkelőjének parancsnokaként önhatalmúlag engedte nyugatra kelet-berliniek ezreit, miután feltűnően konfúz pillanatában egy pártfunkcionárius a keletnémet televízió élő adásában jelentett be azonnali utazási könnyítéseket. Miközben a filmben végigkísérjük Bella és Jäger évtizedekkel később létrejött első találkozásait – amit kiegészítenek a piknik szervezőjének, Nagy Lászlónak a személyes emlékezései –, addig egy harmadik szálat is elindít a film. Ezt a történetet Szalay egy félórás dokumentumfilmben, a 2006-ban készült Határesetben már feldolgozta. Gundula Schafitel élettársával, Kurt-Werner Schulzcal és gyermekükkel egy balatoni nyaralásból egyedi fényezésű fekete Trabantjukkal érkeztek a nyugati határszélre augusztus 21-én. Az ekkor még visszazáruló zöldhatáron Schulz dulakodni kezdett egy magyar határőrrel, akinek véletlenül elsült a fegyvere – a weimari férfi a vasfüggöny utolsó halálos áldozataként itt és ekkor vesztette életét –, története fájóan ellenpontozza a páneurópai piknik két nappal korábbi eufóriáját.
Hónapokig tartó viták után megszavazták a Kijevet támogató hatalmas segélycsomagot Washingtonban: fegyverek, lőszer és pénz érkezhet Ukrajnába. Kérdés, mire lesz elég a segítség. Hajdú Tímea írása.
Milyen esélyei vannak a jobboldalnak az EP-választáson és az Egyesült Államokban? Mit gondol a Magyar Péter-jelenségről? Interjú az Alapjogokért Központ főigazgatójával.
Kulcsfontosságú választásokat előz meg az idei CPAC Hungary, amelyre a világ minden tájáról érkeznek hazánkba konzervatív politikusok és véleményformálók. Megnéztük, hogyan áll most a jobboldal szénája Európában és az Egyesült Államokban.
Az uniós jog elsőbbségét feltételekhez kell kötni, nemzeti alkotmányos pajzsok elfogadására van szükség, és olyan bírókra, akik készen állnak alkalmazni – véli Anne-Marie Le Pourhiet francia alkotmányjogász, aki az MCC Reclaiming our European Future című nemzetközi konferenciáján járt hazánkban.
Molnár Zsoltot ez az ügy nem aggasztja, az viszont sokkal inkább, hogy szavai szerint egy olyan országban élünk, ahol lehet ilyen típusú karaktergyilkosságokat folytatni.