Lusta volt ahhoz, hogy színésznő akarjon lenni, Isten mégis erre a pályára vezette. Itt pedig nem engedheti meg magának, hogy ne adja bele testét-lelkét minden előadásba, hiszen csak a legkeményebb munka hozhatja meg azt a ritka, de annál szikrázóbb pillanatot, amiért érdemes színésznek lenni. Szűcs Nellivel a nehéz út választásáról, a kárpátaljai gyökerekről, a határon túliak elleni támadásokról és a taps előtti csendről beszélgettünk.
2020. szeptember 17. 01:58
p
0
0
0
Mentés
Gacsályi Sára interjúja a Mandiner hetilapban.
Szeptember közepén járunk, de a késő nyári hőség mintha beszorult volna a pilisi erdők, utcácskák közé. A kilátás azért segít valamit, hát még a cél: el kell jutni egy interjúra. Szűcs Nelli az otthonában fogad, jobban mondva nem is ő, hanem a férje, Trill Zsolt. Épp kocsit mos, hát betessékel: „Nela már bent vár, menj nyugodtan.” A ház emberléptékű, élettel teli, mindenütt hasra borított könyvek – bár az épület még félkész, már igazi otthon. Az emeleten épp tanítás folyik, így a teraszon ülünk le. Még elő sem kerül a diktafon, félszavakból már filozofikus mélységekbe jutunk – úgy látszik, Nellivel így megy ez.
Önnek mit jelent a jóság?
Nehéz egyszerűen megfogalmazni. Talán azokban a helyzetekben dől el, amikor döntened kell, tudsz-e önzetlenül megnyilvánulni. Amikor nem a magad fontosságát tartod szemed előtt. Nem szeretem azokat az embereket, akik arról beszélnek, hogy éppen milyen jót tettek. A jót nem kell megnevezni, az hencegés, egyszerűen csak tenni kell, azt viszont nem lehet eleget. Megfigyeltem egy érdekes dolgot: bárkivel teszel jót, soha nem attól az embertől kapod majd vissza. És milyen szép az, amikor megérzed, hogy valami jóságot visszafizetnek neked! Ha ilyet tapasztalok, azt szoktam mondani, hogy most simogatott meg a Jóisten. Ha úgy vesszük, ezek csak apróságok, máshonnan nézve viszont ezek az igazán nagy dolgok.
Jól belevágtunk a közepébe! Beszéljünk akkor Istenről, őt minden interjújában megemlíti.
Igen, de ez nem azt jelenti, hogy nekem mindennap Istenről vagy a hazáról kell beszélnem, vernem a mellemet, álszentség lenne. Ez magánügy. Ő meg tudna lenni nélkülem, én viszont semmi vagyok, ha nem tudok belé kapaszkodni. Ezért ha interjút adok, nem tudom kihagyni Istent, mert ő fogta meg a kezemet, ő vezetett erre a pályára. Olyan helyen nőttem fel, ahol nem volt színház, én pedig túl lusta és tudatlan voltam ahhoz, hogy a színészi pálya felé pislogjak. Mégis színésznő lettem, és ez nem volt véletlen. A Jóisten akart velem valamit kezdeni, és adott kitartást is, megtanított az alázatra, ami nélkül nem lehet boldogulni ebben a szakmában.
„Amíg én tudom, ki vagyok, honnan jöttem, nem tudnak megsérteni”
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.
Az EP-választási csúcsjelöltek hőre lágyuló import-sötétsége és mérhetetlen önbizalma (tudják, merik, teszik) sok jót nem ígér. Király-Kiss Miklós írása.