Ön autóvezető? Önvezető autó?

A nyárból visszatértünk az autópályákra és a munkahelyre vezető utakra, sok sorstársammal együtt a cégnél töltött munkaidőt keretbe foglaló ingázás óráiba. Nézi az utazó az araszoló autókat, hallgatja a rádiót, esetleg telefonon egyeztet, és ujjaival a kormányon dobol. Adódik a kísértés, hogy két megindulás között e-mailt is nézzen, üzenetet írjon a mobilján. Ami tilos és veszélyes. A megoldásra kézenfekvőnek tűnik, hogy sofőrünk legyen, de mivel nem telik rá, autonóm, önmagát vezető autóról álmodunk.

Az önvezető autó trendi kutatási téma mind az informatikai, mind a gépjárműmérnökök, de a jogászok és a közlekedésrendészek körében is, s hogy miért, azt az Európai Parlament két éve alapvetően jól vette számba. Az automatizált mobilitás eszerint kapcsolódik a munkahelyteremtésre, a beruházásokra, a kutatásra és innovációra, a környezetvédelemre, a tiszta és biztonságos mobilitásra, a közutak biztonságára, az egységes digitális piacra vonatkozó politikákhoz; „az önvezető járművek nagymértékben megváltoztatják majd mindennapi életünket, meghatározzák a nemzetközi közúti közlekedés jövőjét, javítják a közúti közlekedés biztonságát”. Hiszen „mivel a közúti balesetek túlnyomó többsége emberi hibából ered, elengedhetetlen az ilyen balesetek lehetőségeinek a biztonságot növelő, fejlett járműrendszerek révén való csökkentése”. Úgy tűnik, az önvezető autózás projektje elsősorban a közúti biztonságról szól, és kiemelt, kedvező járulékos hatása van a kutatásra, az innovációra, valamilyen kevésbé világos összefüggés révén a környezetszennyezésre is.

Valójában ezt a fejlesztést sem más hajtja, mint az ember kényelem iránti igénye. Aki gépkocsiba ül, kevésbé fél attól, hogy balesetet okoz, sokkal inkább a vezetésre fordított idő jobb felhasználására vágyik. Hazaút a tengerpartról, hat-hét óra; menet közben aludjunk egyet? Családi kiruccanás, egy-két óra; filmet nézünk, kártyázunk menet közben? Ingázás a munkahelyre, két-három óra naponta; dolgozhatnánk közben az e-maileken, irományainkon? Valahogy ez utóbbit elég erős szociális nyomásnak érzem: minél több hasznosítható munkaidőt!