Posztcovid kultúra

2021. június 30. 12:02

2021. június 30. 12:02
L. Simon László

A gazdaság újraindításán túl helyes törekvés a kulturális élet dinamizálása. Ennek kormányzati hátszelét a Novák Katalin miniszter vezette közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs adja. A testület elnevezése is tükrözi a konzervatív felfogást, miszerint a kultúra nem valami önmagában levő, önértékű dolog, hanem elválaszthatatlan annak közönségétől, a közösségektől. A színházba járókból áll össze az az érzékeny és értő közönség, amelyért érdemes dolgozni, s maga a magyar kultúra a nemzeti közösség tagjainak jelent igazán érzelmileg, lelkileg átélhető identitáskeretet.

Ezen a területen bőven elkél a segítség. A pandémia miatt kifejezetten óvatosak az emberek, a kapujukat megnyitó múzeumok a korábbi évek azonos idejéhez képest sokkal kevesebb látogatót fogadnak. S bár óriási siker volt az idei Múzeumok éjszakája, lehetetlen lett volna elérni az utolsó „békeév” négyszázezres látogatói adatát, előzetesen már a kétszázötvenezres látogatószámnak is nagyon örült volna a szaktárca főosztályvezetője, Kassai Hajnal (lapzártánkkor még nem ismeretesek az összesített számok, de nagyjából a várakozásoknak megfelelő lesz a látogatottság, s ez komoly fegyvertény a szervezők és a múzeumi világ mellett).

A testület a tapasztalatokból a helyes következtetést levonva megerősíti a nemzetstratégiai intézményeket, ami azért is fontos, mert a jó gyakorlat aztán a kisebb és a vidéki intézményekben is megvalósulhat. Így van ez a bérfejlesztéssel is, amiben élen járt a Petőfi Irodalmi Múzeum és annak főigazgatója, Demeter Szilárd. Nincs más dolgunk, csak őket követve ugyanezt megvalósítani a Magyar Nemzeti Múzeumban, második lépésben pedig, a múzeumi integráció után, a jelenleg még nem nemzetstratégiai intézmény Természettudományi Múzeumban, valamint az Iparművészetiben is. Hazánkban a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján az átlagkereset 2021 márciusában 435 200 forint, a kulturális területen ennél kicsit kevesebb: 429 200 forint. Ha megnézzük az MNM és az integrálandó intézmények átlagkeresetét (307 000 forint), akkor látjuk, van előttünk feladat.

Ma van olyan vidéki nagy múzeum, amelyik szabályosan nettó befizetője a fenntartó város költségvetésének”
Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!