Oda a bizalom

2021. szeptember 08. 12:24

2021. szeptember 08. 12:24
Deli Gergely

Nyakunkon a negyedik hullám. Egyes felmérések szerint a világjárvány következtében alapvetően megváltoztak a vásárlási szokások. A városi fogyasztók harmada az élelmiszert is a neten vásárolja, és 86 százalékuk úgy tervezi, hogy a pandémia után is megtartja e szokását. Nem lehet tehát eleget írni és beszélni az online platformokról és a webáruházakról. Sok mindent lehetett már olvasni negatív hatásaikról e rovat hasábjain, most azt igyekszem bemutatni, mi a lényegi probléma velük. Ahhoz, hogy e témára rákanyaradjunk, érdemes kicsit messzebbről kezdeni, és megvizsgálni, milyen különbségek vannak egy normál piac és internetes változata között.

Először is egy nagyobb platform igazi kapuőrként működik. Ez egyrészről jó, mert olyan felek között is létrejöhet az üzleti kapcsolat, akik egyébként nem találtak volna egymásra. Másrészt sok olyan tranzakció is létrejön, amely végeredményben valamelyik félnek nem igazán hasznos, és így társadalmilag is káros: az internetes vásárlásra jellemző a túlfogyasztás. A kapuőrplatform aztán vissza is élhet monopóliumával, és nehézzé teheti más piaci szereplő belépését. A második fontos eltérés, hogy az online platformok mintegy jogalkotóként járnak el a saját területükön. Igazi kiskirályként, demokratikus felhatalmazás és lényegi kontroll nélkül, a fékek és egyensúlyok rendszerétől érintetlenül hagyva uralják életünk egyre nagyobb szegmensét. A harmadik említésre érdemes különbség, hogy a platform sokszor nem csupán az üzletkötés helyszíne, hanem maga is szerződő fél. De úgy, hogy közben rengeteg olyan információja van a felületén megkötött üzletekről, amilyenről „normál” partnereinek halványlila gőze sincs. Ez az információs aszimmetria óriási előnyt jelent neki, amit a nap végén többnyire szuperprofitként realizál.

Ez a három különbség olyannyira fajsúlyos, hogy alapvetően más természetűvé teszi a virtuális piacot a valós, fizikai piachoz képest. Ezek miatt az eltérések miatt van, hogy a jog hagyományos eszközei többnyire alkalmatlanok a megregulázására. Az extrém módon széttöredezett, életidegen módon túlszakosodott és agyondogmatizált modern jog­rendszerek nem képesek reagálni e kihívásra.

Az online piactéren objektív mérce helyett csupán tömeges szubjektivitás uralkodik”
Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!