Mindannyiunknak megvan a saját mozija – Csáky Attila a Mandinernek

2023. június 01. 00:00

A filmkészítőknek minden korban óriási a felelősségük, hiszen az elkészült képkockák palackpostaként üzennek a jövőnek – mondja Csáky Attila. A Magyar mozgókép fesztivál igazgatóját a június 7–10. között megrendezendő örömünnepről kérdeztük, amelynek során három városban, Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, kilenc helyszínen közel száz magyar alkotás látható majd, számtalan kapcsolódó programmal kiegészülve.

2023. június 01. 00:00
null
A vártól a strandig
A fesztivál egyik kiemelt helyszíne a veszprémi Foton Audiovizuális Centrum, ahol olyan filmeket nézhetnek majd meg a látogatók, mint a Szürkület, A helység kalapácsa vagy a Régi idők focija. A Foton a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa programsorozattal együttműködésben nyílik meg a június 6-án a Vár utca 17. szám alatti, régóta üresen álló épületben. Itt a jövőben művészmozi nyílik, valamint koncertekkel, kiállításokkal, előadásokkal, közönségtalálkozókkal várják majd a közönséget. A fesztivál egyéb programjai, illetve a vetítések helyszínei még: Szentháromság tér, Hangvilla, Hangvilla kávézó, Expresszó, Filmio Fröccsterasz (Veszprém), Tagore sétány, Balaton mozi, Partitúra Galéria (Balatonfüred), Wesselényi strand (Balatonalmádi).

Farkas Anita interjúja a Mandiner hetilapban

A fesztivál A nemzet aranyai gálavetítésével startol. Elsőre furcsának tűnik, hogy nem egy játék-, hanem egy sportdokumentumfilmmel indítanak. Miért?
A Magyar mozgókép fesztivál lényege, hogy mindig az előző egy év legfrissebb magyar filmjei közül válogatunk mindenféle kategóriából, az összes alkotást egyenrangúként kezelve. De valóban, ez utóbbi két évben játékfilmmel, méghozzá nagyjátékfilmmel hangolódtunk a négy napra. Idén úgy gondoltuk, hogy A nemzet aranyai, amely az 1997 és 2008 között a világot végigverő magyar férfi-vízilabdaválogatottról szól, olyan különleges történet és mozi, amely megérdemli, hogy ily módon is reflektorfénybe állítsuk. Annál inkább is, mert ez nem „csak” egy kivételes teljesítmény hátterét – a sikerek mellett a kudarcokat is – megmutató sportfilm, hanem valódi emberek igaz története. Ráadásul erősen kapcsolódik a nemzeti hagyományainkhoz, a magyar identitáshoz is. A sportfilmeknek, gondoljunk csak a magyar futballról, Szilágyi Áronról, Hosszú Katinkáról vagy Keleti Ágnesről készült egész estés alkotásokra, amúgy is egyre nagyobb divatjuk van szerte a világon.

Mi lehet ennek az oka?
Erre szeretnénk rájönni a téma köré szervezett kerekasztal-beszélgetésünkön. Szerintem az egyik indok az, hogy mivel a virtualitás mind jobban meghatározza a mindennapjainkat, szinte szomjazzuk a valóságot. A másik, hogy egy sportolói életútban rengeteg kis és nagy pillanat, fordulat és tanulság lehet, ami inspirálóan hathat a filmkészítőkre, az elkészült alkotásokon keresztül pedig a nézőkre. És mivel utóbbiak, úgy tűnik, nagyon is vevők ezekre a típusú mozikra, végül mindkét fél jól jár. A fesztivál célja hasonlóan kettős:

 

lehetőséget teremteni a szakmai találkozásokra és a közönséggel együtt ünnepelni a magyar filmet,
Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!