Kató Bélát választotta püspökévé az erdélyi református egyház

2012. december 15. 11:42

Kató Béla sepsiillyefalvi lelkészt, jelenlegi püspökhelyettest választotta püspökévé az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlése.

2012. december 15. 11:42

A Kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban tartott, pénteken estig elhúzódó közgyűlésen Kató Béla a szavazatok több mint kétharmadát kapta meg. A tisztségre még Székely József Kolozsvár alsóvárosi lelkészt jelölték. Kató Béla Pap Gézát váltja a püspöki tisztségben, megbízatása hat évre szól. Beiktatását 2013 február 1-jén tartják a kolozsvári Farkas utcai református templomban.

„Semmi sem fog változni, de minden megváltozik” – nyilatkozta az MTI-nek megválasztása után Kató Béla. A választott püspök szerencsésnek tartotta, hogy az egyház vezető testületei mintegy fele részben újultak meg, így a régi tisztségviselők át tudják adni tapasztalatukat az újaknak. 

Kató Béla elmondta, hogy az elmúlt időszakban az egyház társadalmi szerepvállalásában, a diakóniában, az oktatásban, a munkahelyteremtésben sikerült olyan eredményeket elérnie, amelyekre felfigyeltek a közösségben. Hozzátette, szerinte ezeket a tevékenységeket nem lehet fokozni az egyház belső megújulása nélkül. „Az egyház elsődleges feladata továbbra is az evangélium hirdetése marad, minden egyéb csak ráadás” – tette hozzá a megválasztott püspök. 

A közgyűlés az egyházkerület püspökhelyettesévé Kántor Csaba parajdi lelkészt, főgondnokaivá pedig Dézsi Zoltánt, Markó Gábort és Fekete P. P. Jánost választotta. Az Erdélyi Református Egyházkerülethez – a kerület saját nyilvántartása szerint – több mint 310 ezer gyülekezeti tag tartozik, köztük elenyésző azok száma, akik nem magyar anyanyelvűek. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!