Semjén: Máriapócs az ország egyik lelki központja

2013. január 23. 07:55

Máriapócs az ország lelki értelemben vett egyik központja, de egyben a világ legnagyobb görög katolikus kegyhelye is - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Hajdúdorogi Egyházmegye partnerségével indított magyar-román vallásturisztikai beruházás nyitórendezvényén kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.

2013. január 23. 07:55

Semjén Zsolt azt mondta, hogy a település Magyarország fontos vallási központja, erre tekintettel a kormány is kiemelt figyelemmel fordul Máriapócs felé. Együtt dolgozik az egyház, a kormány, a parlament, a megye, a járás, az önkormányzat és a civil szervezetek. Ennek tudható be az is, hogy sikerült előteremteni azokat a pénzeket, amelyek a kegyhely fejlesztéséhez, illetve a zarándokútvonalak és a zarándoklatokhoz kapcsolódó infrastruktúra kiépítéséhez szükségesek - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

A fejlesztések elsősorban a város lakóit szolgálják, az itt lévő spirituális érték ugyanakkor az egész ország javára válik – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédében az egyszerűsített honosítással kapcsolatban elmondta: eddig több mint 370 ezren nyújtották be kérelmüket és mintegy 320 ezren már le is tették az állampolgársági esküt. A jelenlegi tendenciák alapján hamarosan a félmilliomodik kérelmező is benyújtja majd igényét. Biztos vagyok abban, hogy ez lelkileg is hasznára válik az országnak – mondta Semjén Zsolt.

A politikus beszélt arról is, hogy az állampolgárság megadása részben az útlevél meglétét, részben pedig a szavazati jogot jelenti. „Ezzel 2014-től kezdve a magyar Országgyűlés valóban az egyetemes magyarság országgyűlése lesz, mert ebben minden magyarnak a szavazata benne lesz, függetlenül attól, hogy Magyarországon, a Kárpát-medencében vagy Ausztráliában él” – mondta.

A Mária sugara – Közös vallásturisztikai értékek megőrzése és bemutatása című projekt a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósul meg. A program során a két ország vallási-turisztikai örökségeinek részét képező, vagy azok közvetlen környezetében lévő épületek rekonstrukciója valósul meg Máriapócson, valamint a romániai Nagykárolyban és Szatmárnémetiben.

A Hajdúdorogi Egyházmegye – mint vezető partner – egy zarándokközpont kialakítását valósítja meg a máriapócsi régi óvoda épületében. A program részeként felújítják a nagykárolyi görög katolikus templomot és közvetlen környezetét, a szintén nagykárolyi Kalazanci Szent József római katolikus plébániatemplom épületét, megújul a szatmárnémeti görög katolikus Popp Aurel kápolna is.

A programhelyszíneken turisztikai információs pultokat, érintőképernyős terminálokat telepítenek és kiállítótermeket hoznak létre. A projekt további célja a Máriapócs-Szatmárnémeti és a Máriapócs-Nagyvárad zarándokútvonal alapjainak infrastrukturális kiépítése. A több mint 1,3 millió euró összköltségvetésű program az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, a támogatás összege eléri az 1,1 millió eurót.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2013. január 25. 21:14
Nekem ez nem egy hallomásból ismert történet, mert úgy éltem meg, ahogy leirtam. 76 éves vagyok és 19512-ig Szabolcsban éltem, nálunk mintegy 5500 görögkatolikus volt. /Én református vagyok/
kgyula
2013. január 25. 17:01
OK, ismerős a történet, aminek annyi köze van az íráshoz, hogy Pócspetri közel van Máriapócshoz. :)
Öreg
2013. január 25. 16:02
A tényszerűség kedvéért folytatom: az események mögött az egyházi iskolák államosításához a kellő indok keresés állt. Azt kellett bizonyítani, hoggy az egyházi iskolákban az állammal szemebni nevelés-szervezkedés folyik. Ahol éltem akkor, a görög-katolikus egyház hivei részéről volt kemény ellenállás, amit az odavezényelt ÁVH brutálisan jutalmazott. A templom keettben összegyült tömege-az iskola is ott volt- agyba-főbe verve üldözték, mindenki menekült, ahogy tudott. Mi is berángattunk pár menekülőt, hogy a verést megusszák. Ehhez kapcsolódott a provokáció Pócspetrin, ahol elsült egy fegyverr is. Csak véletlenűl, amit a megtörtént rehabilitálás is bizányit, persze ez már nem segített az akkor elitélteken,
kgyula
2013. január 25. 13:18
Csak a tárgyszerűség kedvéért: a pócspetriek római katolikusok, a koncepciós perben elítélt pap rk. plébános volt, nem görögkatolikus parókus.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!