Meghátrált a lengyel kormány: szabadon mehetnek újságírók a parlamentbe

2016. december 20. 07:23

A kormányellenes tömegtüntetések hatására meghátrált a lengyel kormány: nem korlátozzák a sajtó munkáját a Szejmben. A tervek szerint a parlament épületéből csak öt televízió, és pár kiválasztott újságíró tudósíthatott volna, a többi médium csak egy zárt médiaközpontból közvetíthetett volna.

2016. december 20. 07:23

Az AP szerint visszavonja a sajtó parlamenti mozgásterének korlátozására vonatkozó javaslatot a lengyel kormány – írja az Index. A Jog és Igazságosság olyan javaslatot fogadott el, ami korlátozta a sajtó munkáját a parlamentben. Ez alapján csak öt tévé és pár kiválasztott újságíró mehetett volna tudósítani a Szejmbe, mindenki más egy zárt médiaközpontból tudósíthatott volna. Az ellenzéki képviselők tiltakozásul elfoglalták az üléstermet, mire a költségvetésről szóló szavazást a kormánypárti képviselők egy másik teremben tartották meg.

Ez után viszont a sajtószabadság korlátozása ellen tüntető emberek vették blokád alá a parlamentet: a Jog és Igazságosság pártelnökét, Jarosław Kaczyńskit, a kormányfőt, Beata Szydłot és a kormánypárti képviselőket csak azután tudták kimenekíteni, hogy könnygázzal feloszlatták a tiltakozókat. Kaczyński korábban azt mondta a tüntetést megszervező Demokráciavédelmi Bizottságról, hogy a tevékenységük államellenes bűncselekmény.

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VakzKommondor
2016. december 21. 06:51
Na, ezek szerint a pökhendi zsíros focistánál még gerincesebbek. Bár az nem nehéz
bölcsuhú
2016. december 21. 05:49
Egy újabb média hazugság. Szokás szerint.
BőröndÖdön
2016. december 20. 17:08
Hiába,no,még tanulniuk kell a magyar állampárttól...
Senior
2016. december 20. 10:45
Lődd a szejmet elvtárs!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!