Az összemosás művészete

2018. február 02. 18:49

A Jobbik és a baloldal helyett mások hangolódtak egymásra: nemcsak Németh érti meg jól Orbán Viktor pártját, de mindketten egy követ fújnak Geert Wilders holland szélsőjobbos politikussal is.

2018. február 02. 18:49
Lakner Dávid

„Pedig ha különös szövetséget keresünk, nem is kell olyan messzire, a Jobbikig és a baloldalig mennünk. Elég Némethre tekintenünk, aki épp a Fidesz-közeli revolverlapban érvel a kormánypolitika mellett, miközben nem győzi elhatárolni magát az ATV politikai felfogásától. »Én a Hit Gyülekezetéről tudok nyilatkozni, az ATV hangvételét a hírigazgató és a szerkesztők határozzák meg« – érvel a vezető lelkész, elvárva, hogy ne mossunk össze olyanokat, mint egy televízió és a tulajdonosa (amely televíziónál fia, Németh S. Szilárd a főnök). Egy lapon dobálózni csak olyan nagy ívű fogalmakkal szabad, mint a »Soros-terv«, a »kereszténység fennmaradása«, a »drogliberalizáció«, a »muszlim migráció«. Innentől Szél Bernadett szavaiért Vona Gábor felel, Soros György elképzeléseit pedig Janan Mirwaison is számon lehet kérni, aki hiába magyarul beszélő és gondolkodó, Magyarországon felnőtt magyar állampolgár, afgán férfi lesz, amint a kormánykommunikáció úgy kívánja.

A Jobbik és a baloldal helyett mások hangolódtak egymásra: nemcsak Németh érti meg jól Orbán Viktor pártját, de mindketten egy követ fújnak Geert Wilders holland szélsőjobbos politikussal is. A Szabadságpárt vezetője decemberben közös fotón mosolygott Németh Sándorral, könyvét pedig a gyülekezet kiadója, a Patmos Records jelenteti meg. A kötet címe nagy ívűbb nem is lehetne: Halállistán – Az iszlám háborúja a Nyugattal és velem. Egyébként ugyanez a kiadó adta ki Gorka Sebestyéntől A dzsihád legyőzését, valamint Tarjányi Pétertől A terror stratégiáját. A küldetéstudatos holland a hétvégét Magyarországon töltötte, hétfőn pedig együtt ebédelt, majd közös képet tett ki Orbán Viktor miniszterelnökkel. »Közösen harcolunk az iszlamizációval szemben az európai kultúra fennmaradásáért – fogalmazta meg a De Telegraafnak Wilders, hogy mi köti össze kettejük politikáját. – Orbán azt mondja, Magyarország nem muszlim, hanem keresztény ország, és szeretné, ha ez így is maradna. Elmondtam neki, hogy európaiak milliói értenek vele egyet« – tette hozzá.

Wildersnek annyira igaza van, hogy nemcsak európaiak, de magyarok milliói is egyetértenek ebben Orbánnal. Valószínűleg elenyésző lenne azok száma, akik úgy gondolnák, Magyarország mielőbb legyen muszlim ország. Hollandia esetében ez éppígy elmondható. Csakhogy a különös Németh–Orbán–Wilders-szövetség tagjai jobban szeretnek általuk választott, ugyanakkor mitikus dimenziókba emelt ellenséggel harcolni. Küzdelmük mindig a fennmaradásért folyik, és abszolút sikerre van ítélve, hiszen maguk szabják meg, mikor és mekkora győzelmet aratnak az általuk felrajzolt gonosszal szemben. Bár nem lehet nem észrevenni, hogy a Fidesz és a Jobbik helyet cserélt a jobboldalon, a fenti hármast mégsem annyira a szélsőségesség, mint a gátlásnélküliség, illetve a saját fontosságukba vetett, végtelen hit köti össze. A kérdés: meddig sikerülhet küldetésükről másokat is meggyőzniük.”

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
FOB
2018. február 03. 02:43
Amellett, hogy nagy ellenszenvvel figyelem a kormány menekültellenes agitprop hadjáratát, mely során közpénz tízmilliárdokat éget el a jó rész általa keltett menekültellenes hisztéria fenntartására, ugyanilyen nagy ellenszenvvel vagyok a másik oldal gyermekien naiv viszonyulásához a XXI. századi migráció tekintetében. Többnyire teljesen más kultúrkörből érkező, az európai értékrendet és hagyományokat nem ismerő és nem tisztelő, saját - néha törzsi - szokásait meghonosítani szándékozó, egzisztenciálisan vesztenivaló nélküli betelepülőkről van szó, akiknek eszük ágában sincs visszamenni szülőföldjükre. Szinte kontroll nélkül lépnek be Európa területére és szinte kontroll nélkül élik és élhetik meg/ki magán és társadalmi életüket. Ezek a párhuzamos társadalmak termelték és fogják kitermelni azokat az erőszakos, a zsidó-keresztény erkölcsi, társadalmi és jogi alapvetéseket ignoráló, ellenszegülő csoportokat, egyéneket, akik egy része jól látható módon, terrorcselekményekkel ássák alá a (többnyire) biztonságos európai hétköznapok idilljét. (Mielőtt gúnyos mosolyra húzná az olvasó a száját, nevezzen meg bárhol a Föld nevű bolygón egy olyan hasonló nagyságú földrajzi területet, ahol az európai körülményekhez hasonló biztonságban élhetné le a mindennapjait. Nem kedves olvasó, még az Észak-Amerikában sem.) Ez most a realitás azokban az európai országokban, ahol nem mérték fel reálisan, vagy nem számoltak a migráció ilyen negatív hatásaival. Persze ott is próbálják kezelni, de nyilvánvalóan elég gyenge hatásfokkal. A tömeges integráció megbukott és az alacsony reprodukciós mutatókkal rendelkező jogkövető fehér őslakosok bizony hosszú távon vesztésre állnak a jóval magasabb reprodukciós számarányokkal és végeláthatatlan utánpótlással áramló idegen tömeggel szemben. Itt a halála a nemzetállamoknak. Itt a vége az antik-görög és zsidó-keresztény kultúrának Európában. Az az emberi szabadság, ami ma még szerethető és élvezhető és megélhető, az úgy néz ki, hogy Nyugat-Európában hamarosan megy a levesbe. Nem azért, mert akkora a migráció érdekérvényesítő képessége, hanem azért, mert a neoliberalizmus valami megfoghatatlan és beazonosíthatatlan érdek mentén ezt kényszeríti a társadalmakra. Ez ellen lép fel Wilders, Orbán és Németh. Hogy kinek mi a motivációja a sztoriban a végeredmény szempontjából teljesen mindegy. A tét nem az, hogy kicseréljük a jelen politikusi garnitúrát egy másikra vagy mekkora veszteséggel jövünk ki a következő gazdasági válságból. A civilizációnk jövője a tét, az hogy száz év múlva lehet-e Bibliát, Homéroszt, viking sagákat, vagy akár Marxot olvasni, szabadon megválasztani a hitet, világnézetet, politikai pártot. Ezt sokan nem látják (így) és igyekeznek bagatellizálni ennek jelentőségét. A lét ugyebár meghatározza a tudatot. Lakner és tábora nem tapasztalja közvetlenül ennek a fenyegetésnek a komolyságát a mindennapokban, így nem is gondol bele, hogy mivé is fajulhat a jelenlegi helyzet, de remélem eljön az az idő, mikor rájönnek, hogy a rendelkezésünkre álló jogok és eszközök nem feltétlenül arra valók, hogy tökön szúrjuk magunkat, hanem arra ad elsősorban felhatalmazást, azért kaptuk elődeinktől, hogy megvédjük magunkat és a leszármazottainkat.
olvasom
2018. február 02. 23:58
A cikk írója gondolkodó polgár vagy elvakult liberalista? Vannak ügyek, amik nemzetek sorsát határozzák meg. A migráció kérdése is ilyen. Ne tessék úgy tenni, mintha a fent említett személyek "mitikus dimenzióba emelt" ellenség ellen vívnák a küzdelmet.
2018. február 02. 22:55
Nincs itt mit nézelődni! A kormány kilóra megvette a Hitgyülit, Németh Sándorostól, mindenestől, és kapott hozzá egy darabka ATV-t is. Minden egyéb csak járulékos babacirolgatás, persze objektíve . :)
brekker
2018. február 02. 22:19
Tombol az illiberalizmus. https://hu.wikipedia.org/wiki/Egys%C3%A9ges_P%C3%A1rt Az Egységes Párt (EP), hivatalos nevén Keresztény-Keresztyén Földmíves-, Kisgazda- és Polgári Párt (1922–1932, Nemzeti Egység Pártja: 1932–1938 között, 1939 után Magyar Élet Pártja), egy, a két világháború között működött magyarországi politikai párt volt, mely fennállása során, többszöri átalakulása és névváltoztatása ellenére minden választást megnyert, és a nyilas hatalomátvételig kormányzó pozícióban volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!