Így mutat az erőd és benne a várkastély. Szent László óta áll itt erődítmény.
2018. augusztus 15. 17:28
p
0
0
4
Mentés
A vár bejárata
Megnéztük a 2009-2015 között felújított nagyváradi várat. Az ötszögű erődítményben valójában most is folynak munkálatok, az erőd által rejtett várkastély belső udvarára például kövezés miatt nem lehet bemenni. A nagyváradi várat Ceaușescuék igyekeztek minél jobban eltakarni, így viszonylag központi fekvése ellenére ma inkább félreesőnek tűnik az elhelyezkedése, hiába van közel a kolozsvári országútra kivivő utakhoz.
A bejárattól jobbra álló erődbástya
A felújítás más tekintetben is folytatódik: a nagyváradi önkormányzat a nyáron megszavazta a váradi vár Csonka- és Bethlen-bástyájának, a várfal egy részének, valamint az F épületnek a felújítását.
Erődbástya a bejárattól balra
Szent László király 1083–1095 között építtette a váradi prépostsági monostort a mai vár helyén, amit a tatárok pusztítottak el, s utána a váradi püspök kezdte el újjáépíteni. 1474-ben a törökök, 1514-ben Dózsa Györgyék ostromolták meg. Ezek után Martinuzzi György erősíttette meg a várat. 1557-ben az Izabella királyné pártján álló erdélyi hadak elfoglalták a várost és a várat, amit 1569–1570-ben helyreállítottak. 1598-ban megint megostromolták a törökök.
Az erődön belül áll az ötszögű várkastély
Bethlen Gábor 1613-ban elkezdette a vár kijavítását. 1660-ban újra a törökök ostromolták az erődítményt, amit végül a védők feladtak. 1664-ben Rákóczi László megpróbálta visszafoglalni, sikertelenül. 1689-ben Lajos Vilmos badeni őrgróf is eredménytelenül ostromolta, s végül 1692-ben vette be Heisler tábornok. A császári sereg elkezdte a vár kijavítását. Az 1720-as években az építkezés folytatódott; az épületek az 1754-1755 és 1775-1777 között végzett munkálatok során nyerték el mai formájukat.
A várban működik a szlovák konzulátus
Az 1836-os nagyváradi tűzvész a várban is jelentős károkat okozott. Az 1848–49 során a várban állomásozó császáriak a szabadságharc oldalára álltak. 1848-ban az országgyűlés elhatározta, hogy a várat katonai bázisként használják. 1857-től a vár közvetlen katonai hasznosítása megszűnt, a továbbiakban csak kisegítő létesítményként működött. 1883-1887 között felújították. A két világháború között csendőriskola működött benne.
1947-1952 között a fejedelmi kastély északi szárnyát átmeneti lágerként használták. 1945–1989 között szintén katonai létesítmények működtek benne, de 1975 után több nagykereskedelmi raktárnak is helyet adtak; ekkor kezdődött a kastély állagának romlása.
Az ötszögű erőd három oldalát park veszi körbe, ez volt egykor a várárok, feltöltve vízzel, amit a vár mellett folyó Sebes-Körösből vezettek a vár köré.
Megnézhet egy videót is arról, hogyan nézett ki a vár a 15. században.
A professzor szerint az újabb elméletek csak a régiek felfrissítései, sem a hun-török eredet, sem a „szökevény székelyek” teóriája nem tartható, az archeogenetika pedig komoly előrelépést hoz majd.
Neves szaklapban jelent meg egy cikk, ami eddig elképzelhetetlen mélységben elemzi az avarok genetikáját, rokonsági és társadalmi viszonyait, akik makacsul ragaszkodtak hitükhöz, gyökereikhez.
Miként kerülhető el, hogy egy településre kikerüljön a „megtelt” tábla? Mikor születik újjá a rákosrendezői pályaudvar és környéke, épül-e újabb felhőkarcoló? Mindezekre Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára, országos főépítész adott választ. Interjú.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
3
0
19
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 4 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Saját pénzén újította fel a játszóteret a képviselő, erre feljelentette az önkormányzat https://444.hu/2018/08/15/sajat-penzen-ujitotta-fel-a-jatszoteret-a-kepviselo-erre-feljelentette-az-onkormanyzat