Európa egyre több pénzt költ hadakozásra, Románia a listavezető

2018. november 27. 17:17

Jelentősen növelték hadi kiadásaikat a Közép- és Kelet-Európában található országok, listavezető közöttük Románia, ahol 50 százalékos a költségnövekedés – írja a Főtér.ro.

2018. november 27. 17:17

A nemzetközi fegyverkezési hajszát rangsorolta a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI). A 2016-17-es időszakról kiderült: Közép- és Kelet-Európában az országok 12 százalékkal növelték hadi kiadásaikat, és közülük is kiemelkedik Románia fegyverkezésének mértéke. Összességében kiderült: az említett kiadások hétszer akkorák, mint a nyugati NATO-tagállamok fegyverkezési költségei – derül ki a Főtér keddi cikkéből.

Mint írják, a kimutatott fegyverkezési növekedés világszinten is a legnagyobb regionális gyarapodásnak számít. A listát Románia vezeti (50 százalékos növekedéssel), őt követi Litvánia (27 százalék), majd Lettország (26 százalék).

A szakértők véleménye szerint az események mozgatórugója Oroszország aktuális külpolitikája lehet. A cikk kiemeli: a növekedés összefügg azzal is, hogy a NATO-tagállamok vállalást tettek, mi szerint 2024-ig a bruttó hazai termék 2 százalékáig növelik a katonai költségeiket.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
navis praetoria
2018. november 27. 19:50
Románia fél, mint cigány Szent Mihálytól, hogy a lopott jószág, Erdély nem maradhat örökké az övé.
Akitlosz
2018. november 27. 18:12
"A szakértők véleménye szerint az események mozgatórugója Oroszország aktuális külpolitikája lehet." A NATO saját szabályai, amelyekhez Oroszországnak semmi köze nincsen.
Akitlosz
2018. november 27. 18:11
"Európa egyre több pénzt költ hadakozásra, Románia a listavezető " Igazán megnyugtató. Így legalább számíthatunk egy közeli szövetségesre a bajban. A segítségért cserében persze majd megtartják maguknak a Tiszántúlt, de hát ennyit megér egy erős szövetséges.
turáni sólyom
2018. november 27. 17:56
Az oláhok azt hiszik, hogy az oroszok ellen megvédhetik majd a lopott területeiket. Dobrudzsa a bolgároké! A Duna-delta Moldáviáé! Erdély a magyaroké! Moldva és Havasalföld az övék.....ha szerencséjük van..... No, ezt a szerencséjüket már eljátszották Putyinnál!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!