Békepárti szövetségesünket érte olyan merénylet, amelyre régóta nem volt példa
Azok, akik békét kívánnak, azok, akik azt szeretnék, hogy az országukban ne legyen háború, egyszerűen veszélyben vannak.
Európa nyugati része még „mindig arra törekszik, hogy elfedje a valóságot” – fogalmazott az államtitkár.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent interjúban elmondta, Európa nyugati része még „mindig arra törekszik, hogy elfedje a valóságot”, pedig a régi uniós tagállamok jó részében már harminc-negyven éve létező jelenség a bevándorlás, és kevert társadalmak alakultak ki, ami azonban korántsem sikertörténet. Ráadásul a gazdasági migránsok zöme oda is illegálisan érkezett. A fizikai, az élőerős és a jogi határzár kezelni tudja a következő időszak migrációs kihívásait, de ha további intézkedésekre van szükség, a kormány készen áll a szükséges lépésekre – jelentette ki.
„Ebben a szituációban kénytelen ma szembesülni Európa a kőkemény valósággal, azzal, hogy százezrek próbálják áttörni az unió külső határait Törökország és a Földközi-tenger felől” – emelte ki Kovács Zoltán. Úgy ítélte meg, hogy „a jelenlegi helyzet a tehetetlenség és a döntésképtelenség miatt alakult ki", és Magyarország „hiába tett megoldási javaslatokat, gyakorlatilag nem történt semmi”.
Mint mondta, Brüsszel továbbra is összeurópai megoldásban gondolkodik, „átvennék a migrációs, illetve a menekültügyi politika kezelését”. Úgy ítélte meg, hogy „ez nyilvánvalóan nem fog működni, a szuverenitást sértő centralizációt a tagállamok többsége sem támogatja, miközben a nemzetállami megoldás hatékonyságára éppen hazánk, illetve a visegrádi négyek adtak jó példát”. Az államtitkár külön veszélyforrásnak nevezte, hogy „a probléma brüsszeli kezelése egyre inkább elcsúszik az NGO-k felé. Ezek a legitimációs deficittel küzdő nemzetközi szervezetek ugyanis nem megállítani, legfeljebb menedzselni akarják a szerintük alapvetően jó folyamatot”.
Kovács Zoltán úgy ítélte meg, hogy a tranzitzónák kiépítése és a határvédelem terén csupán látszatintézkedések történtek. „Például a Frontex létszámát ezerötszáz fővel növelték, miközben csak a görögök most tízezer embert kérnek. Ami még ennél is nagyobb gond: azt sem értették meg, hogy oda kell vinni a segítséget, ahol a probléma van. Nem behozni a bajt Európába. Normalizálni kellene a helyzetet Szíriában, Líbiában és a többi válságrégióban” – hangoztatta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
(MTI)