Visszautasítja az OBH elnöke Márki-Zay Péter vádaskodásait

2020. december 08. 19:48

Márki-Zay Péter szerint Nánási Illés szegedi bíró „koncepciós” eljárásban „koncepciós” ítéletet hozott, miután első fokon bűnösnek ítélte az ellenzéki politikust a Lázár János ellen elkövetett rágalmazás vétségében.

2020. december 08. 19:48
null

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Senyei György keddi keltezésű levélben hívja fel Márki-Zay Péter figyelmét arra, hogy „attól, hogy egy bírósági per eljárási résztvevői politikusok, az még nem lesz »politikai per« vagy »koncepciós per«.” Kitért arra ia, hogy a XX. századi történelem tele van valódi koncepciós perekkel, amelyek emberek sokaságának okozták a halálát. Ha Márki-Zay ehhez hasonlít egy neki nem tetsző bírósági pert, akkor sérti az áldozatok emlékét, ugyanakkor relativizálja a történelmet.

A levélben az elnök továbbá nehezményezte azt, hogy Hódmezővásárhely polgármestere nevesítette az ügyében eljáró bírót, és fényképét is közzétette. Az ügy előzménye az, hogy Márki-Zay Pétert múlt héten első fokon rágalmazás vétségben találták bűnösnek, amiért Szeviép-ügyben és a K'Art-ügyben bűncselekmény elkövetésével hozta összefüggésbe Lázár Jánost, még 2018. decemberében.

A Promenád emlékeztet: Hódmezővásárhely polgármestere ezt követően számos Facebook-posztban kelt ki az ügyében bíráskodó Nánási Illés ellen, többek között azt mondta egy videójában, hogy „hát hogy fog ez a Nánási Illés végigmenni az utcán, miután a Fidesz megbukott, miután a fideszes politikusok egy része a börtönben lesz, a másik meg Azerbajdzsánban próbálja majd az összeharácsolt, lopott vagyonából az életét rendezni, ez a Nánási Illés ez hol lesz? Mert ez nem fog fölférni ám Orbán magánrepülőgépére, amivel a Szijjártó is az Adriára jár yacthozni.”

Dr. Senyei György levelében kitért arra is, hogy Márki-Zay kijelentései „meghaladják az Alaptörvény IX. cikkének (1) bekezdésében meghatározott véleménynyilvánítási szabadság kereteit”, így azokat visszautasította.

Címlapfotó: MTI/Mohai Balázs

 

 

 

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2020. december 09. 10:07
és a dumán kívűl mit tesz? mert ha semmit? akkor nagy szar van ott is!
khomeini
2020. december 09. 08:49
A promenad.hu oldalon elég szépen foglalkoznak ennek az elmebetegnek az ügyeivel, sajnos az országos sajtó, de a mandiner sem nagyon ír róla, így sajnos viszonylag kevesekhez jut el, hogy rendszeresen fenyeget bírókat, ügyészeket. És ez akar miniszterelnök lenni...
flesh ripper
2020. december 09. 07:17
Visszataszító véglény! Hódmezővásárhelyiek pillanatnyi elmezavara.
KannibálTatárÚr
2020. december 09. 00:47
A magyar politikában rendkívül alkalmatlan emberek is vannak. (Gyurcsány, Hadházy, Szabó T., Szél, a patkányozó, Donáth, Cseh K., Jakab, ...,). A fidesznek 2/3-a van. Miért nem hoz törvényt az ilyenek ellen? Márki Zay-t kidobták a munkából, annyira buta volt. Amerikában is szélhámoskodott. Akkor ne lehessen képviselő, polgármester.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!